fbpx

A Rock Machine 2014-es kínálata az Eurobike-on

A jól ismert kerékpármárka idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, melynek kapcsán több érdekes fejlesztéssel is előrukkoltak. Csak úgy, mint a kerékpárpiac egészére, a 2014-es RM palettára is “berobbantak” a 650B kerékméretű MTB-k, emellett teljesen új felfüggesztés-rendszert fejlesztettek ki a Rock Machine mérnökei, amely 100%-ig aktív VPP elven működik, továbbá jelentősen növeli a hátsó traktus stabilitását is.

A 2014-es RM palettára is "berobbantak" a 650B kerékméretű MTB-k...

A 2014-es RM palettára is “berobbantak” a 650B kerékméretű MTB-k…

A Rock Machine filozófiája, hogy olyan bringákat tervezzen, fejlesszen és gyártson, amelyek bármit kibírnak, nagy szabadságot és élvezetet nyújtva használóiknak. A mottójuk: Straight to the point, azaz „A lényegre törünk”. A cég híre mára már egészen az USA-ig, illetve Kínáig eljutott – modelljei mindkét piacon kaphatók. A RM tulajdonosa a Bike Fun International csoport (amely többek közt az ugyancsak jól ismert és itt Kelet-Európában sikeres Superior márkát is gyártja), amely elmondhatja magáról, hogy fennállása során több, mint 1.000.000 kerékpár gördült ki a koprivnicei gyártósorról. Tavaly az e-kerékpárok egyre bővülő piacára is beléptek, saját meghajtásrendszert fejlesztettek, tehát egyértelmű, hogy hosszú távra tervezik a Rock Machine márka jövőjét.

Akkor lássuk, minként alakul a kínálat 2014-ben! A 26”-os kerékméret a Rock Machnine 2014-es kollekciójában már csak a belépőszinten lesz jelen, a felsőbb kategóriákban pedig a rugóút határozza meg a 29er vagy a 650B rendszer alkalmazását. Ma már a hosszú rugóút sem feltételezi a hagyományos montis kereket: 650B-hez is kínálnak 140 mm-es felfüggesztés-rendszert. A felfüggesztés-rendszerek területén is sokat fejlődött a márka az utóbbi évek során. A 2014-es kerékpármodellek számos technikai fejlesztést kapnak: a világ élvonalába tartozó Floating Pivot Suspension (FPS) rendszer a működésből hatékonyan iktatja ki mind a fékezést, mind a hajtást, a szakma nagy elismeréssel fogadta a cseh mérnökök „alkotását”. Alapja a kiváló működést biztosító virtuális forgáspont, azaz VPP rendszer.

A Blizzard immár 140 mm rugóúttal, illetve Floating Pivot Suspension (FPS) felfüggesztés-rendszerrel

A Blizzard immár 140 mm rugóúttal, illetve Floating Pivot Suspension (FPS) felfüggesztés-rendszerrel

Az Enduro/Freeride kategóriában a már jól ismert Blizzard név a 2014-es kínálatban is visszaköszön, immár 140 mm rugóúttal, illetve Floating Pivot Suspension (FPS) felfüggesztés-rendszerrel. A vázanyag 6061.T6 multibutted alu, így a gép rendkívül jó súlyban van. Alul 1.5”-os átmérőjű „tapered” fejcsővel készül, hátul pedig 12 mm-es átütőtengelyt fogadó ICD+ hátsó sarut kap. A Blizzard 650B-s kerékmérettel érhető el, ehhez a rugóúthoz természetesen még nemigen jöhet számításba a 29er változat, legfeljebb súlyos kompromisszumok árán. A felfüggesztés blokkolható, a féktárcsák 180 mm-esek, azaz megkapunk mindent, amely egy vérbeli Freeride bicajozáshoz kell! Összesen 3 modell áll rendelkezésre 90/70/50 számozással, kizárólag Shimano felszereltséggel az XT-től egészen a Deore-ig.

A 90-es modell felszereltségét a következők jellemzik: Rock Shox Revelation RL 27 15mm-es tengely, 140 mm rugóút+PushLoc, hátul Rock Shox Monarch RL 140 mm rugóúthoz, Shimano XT/SLX váltás és fékrendszer, FSA Orbit 1.5″ kormánycsapágy, illetve a 2.35″ méretű Schwalbe Nobby Nic Performance felel az úttartásért és tapadásért. A kiegészítők WTB és Truvativ Stylo darabok.

Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával, kiegészítve távirányítású blokkolással...

Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával, kiegészítve távirányítású blokkolással…

A 29er sorozatban 2014-ben csúcskategóriás, rendkívül igényes, könnyű maratongépeket is találunk immár 120 mm rugóúttal felvértezve. Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával, kiegészítve távirányítású blokkolással. Az FPS-rendszer a 120 mm-es változatban is rendkívül érzékenyen reagál a terepakadályokra, a felfüggesztés- és vázelemeknek CNC-zett kialakítást kapnak, tehát alacsony tömeg mellett kiváló stabilitást élvezhetünk. A váz alapanyaga 6061.T6 multibutted alu, mind a hátsó saru (ICD+ kialakítás), mind a teló a pontos irányítás érdekében átütőtengelyes, a fékek pedig az AM kategóriában (Rock Machine zsargonban „Edge” kategória) is alkalmazott 180 mm-es tárcsásak, hogy mindig bőven legyen bennük tartalék. Jól ítélték meg a cseh mérnökök, hogy a Schwalbe 29er méretben az egyik legjobb választékkal fog megjelenni, így a Rocket Ron 29er is társai kerülnek erre a szériára. Összesen 3 modell áll rendelkezésre 70/50/30 számozással, kizárólag Shimano felszereltséggel az XT-től egészen a Deore-ig.

Rock Shox Reba RL 27 vagy 29 15 mm-es tengely, 100 mm rugóút+PushLoc: csupa nyalánkság!

Rock Shox Reba RL 29 15mm-es tengely, 120 mm rugóút+PushLoc, hátul Rock Shox Monarch RL 120 mm rugóúthoz: csupa nyalánkság!

Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával...

Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával…

 

A 70-es modell felszereltségét a következők jellemzik: Rock Shox Reba RL 29 15mm-es tengely, 120 mm rugóút+PushLoc, hátul Rock Shox Monarch RL 120 mm rugóúthoz, Shimano XT/SLX váltás és fékrendszer, FSA Orbit 1.5″ kormánycsapágy, illetve a Schwalbe Rocket Ron Performance 2.25″ felel az úttartásért és tapadásért. A kiegészítők WTB és Truvativ Stylo darabok.

A Firestorm a 29-er karbon merevfarú...

A Firestorm a 29-er karbon merevfarú…

A merevfarú, Cross Country-orientált bringák csúcsa a 650B-s vagy 29-er kerékmérettel rendelkező karbon Explosion és Firestorm modellcsalád. A korszerű monocoque technikával készített karbonvázak rejtett bowdenvezetést alkalmaznak, tapered fejcsővel, érdekes, mondhatni egyedi formavilággal kiegészítve. A csőformák a „Sharkspine Tubing” technológiát alkalmazzák, amit magyarul cápagerinc vázra lehet átültetni. Ez a felsőcső alakjára utal, növeli a torzionális merevséget és növeli a rezgéselnyelő képességet. A Rock Machine-nál a kerékméret-választás lehetősége adott 2014-ben: az Explosion sorozat a 650B méretet foglalja magába, amíg a Firestorm a 29-ert, a váztípus ellenben azonos, így ízlés vagy testalkat kérdése, hogy melyik sorozatból választunk. Összesen 2×3 modell áll rendelkezésre 70/50/30 számozással, kizárólag Shimano felszereltséggel az XT-től egészen a Deore-ig.

Az Explosion karbon sorozat a 650B kerékméretet alkalmazza - a választás lehetősége adott!

Az Explosion karbon sorozat a 650B kerékméretet alkalmazza – a választás lehetősége adott!

A 70-es modell felszereltségét a következők jellemzik: Rock Shox Reba RL 27 vagy 29 15 mm-es tengely, 100 mm rugóút+PushLoc, Fulcrum Red Power kerékszett, Shimano XT/SLX váltás és fékrendszer, FSA kormánycsapágy, illetve a Schwalbe Racing Ralph Performance 2.25″ felel az úttartásért és tapadásért. A kiegészítők a saját One ultrakönnyű sorozatból kerülnek ki, illetve WTB és Truvativ Stylo darabok.

Az Explosion szerényebb felszereltséggel is elérhető...

Az Explosion szerényebb felszereltséggel is elérhető…

A Rock Machine 100 mm-t mozgó merevfarú CC/maraton sorozatnak Blitzfire és Torrent a modellneve, amely 2014-re egy stabilitásra kihegyezett, speciális csőprofillal rendelkező, hidroform kialakítású 6061.T6 multibutted aluvázat kap, a csőformák „cápagerincesek”, a fejcső tapered, alul másfél colos. A Blitzfire a 650B kerékmérettel rendelkező család, amíg a Torrent a 29-er rajongóit célozza meg. Shimano SLX-től Altus felszereltségig terjed a 4 modellből álló hierarchia (90/70/50/30), távirányítós telóblokkolást, illetve nagytárcsás hidraulikus fékszettet kap mindegyik, így a suhanás mellett a megállással sem lesznek gondok.

A rangsorban második helyen álló 70-es modell kiváló felszereltséggel rendelkezik, és az információk szerint rendkívül jó áron lesz kapható. A következők jellemzik: Rock Shox XC32 TK 650B vagy 29 változatban, 100 mm rugóút+PopLoc, Shimano SLX/Deore váltás és fékrendszer, FSA Orbit kormánycsapágy, illetve a Schwalbe Smart Sam KevlarGuard 2.1″ méretben felel az úttartásért és tapadásért. A kiegészítők a saját One sorozatból kerülnek ki, illetve egy WTB Volt nyereg teszi fel az „i”-re a pontot.

Nem utolsósorban végre lesznek országúti kerékpárok is a Rock Machine kínálatában, hogy a márkahű RM-használók szilárd burkolatú edzéseiket se más gyártó aszfaltbetyárt gépein abszolválják. Race Ride modellnevű bringák karbonvázra épülnek, 30 mm-es tengellyel is kompatibilis PF30 középcsapágyrendszerrel, teljes belső bowdenvezetéssel, Shimano Ultegrától Tiagra felszeltséggel kerülnek 2014-ben a boltokba. Tehát ismét egy korszerű, a világ élvonalába tartozó modellcsalád kerül a Rock Machine palettára!

További információ a forgalmazó honlapján:

rockmachine.hu

bikelogistics.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.