Most tényleg komolyan gondoltátok, hogy megússzátok? Persze hogy nem… Idén is frissült az UMF paletta. Lehetett fogadni tétre, helyre, befutóra. A nyertes sorrend: kettő, három, tizenkettő, hat. Duncanból kettő, Freddyből három, Hardyból tizenkettő, míg a legkisebb Bradből is hat különböző gyári összeállítású kerékpár készült. Nem semmi a paletta, még szerencse, hogy tesztalanyomat nem én választottam. Még most is ott állnék a forgalmazónál a katalógust lapozgatva…
Azt mondták, hogy nagyfiú vagyok már, nem kell nekem 14,5″-os váz. Ez az egy hátulütője volt annak, hogy nem választhattam. De haladjunk szépen sorban a vázkialakítás vonalán. Hosszú idő után változás lépett fel a geometriában. Finomítgattak és reszelgettek a vázon a mérnökök. Nem kevés üzemórát. Ez látszik is: a drága, ámde igen tetszetős hydroforming eljáráshoz nyúltak. Ennek köszönhetően megváltozott a felsőcső és a támvilla formája. Kaptak az alfelükre egy kis homorítást. Ebben a homorú vályúban „bújnak meg” a bowden megakasztó szemek, így csökkentve a sérülésveszélyt. A félintegrált csapágyak a vastagon felhizlalt fejcsőben stabilan ülnek. Hátul új papucsokkal büszkélkedhet Hardy barátunk. A régi igen kecses volt, de valószínűleg valamivel kompenzálni kellett a hydroforming kapcsán keletkező költségtöbbletet. A papucs tehát már nem „3D forged”, hanem szimpla alu lemez, igaz abból a vastagabbik, tehát nem az alapanyagon, hanem csak a megmunkáláson spóroltak. Üsse kő, nekem ez még belefér! Dicséretet érdemel a hegesztés és a fényezés – a design talán túlzottan is visszafogott a mai csicsás, ultra rikító neonfényű dörtös divat világában.
Kevés panaszom lehet a DJ3-ra. Állíthatatlan csillapításán kívül nem tudok neki felróni semmit. Amikor kellett, mozgott, igaz a száz kilóm alatt akkor is, amikor nem kellet. Olaszországban átlagos méretű emberekre méretezték a rugókat. A 180 mm-es tárcsának köszönhetően kicsit csavarodott a villa komolyabb fékezéseknél, de első elvárásaimat így is felülmúlta merevségével, hiszen csupán gyorszár tartja helyén a kereket. Sárférőhely bőven van, nem mintha ez egy street/ dirt gépen elvárás lenne, de így azért megnyugtató. Mozgása nem hiperaktív, és kevésbé hajlamos a pogózásra. Azt a kevés rugóútját remekül beosztja, ellenben nehéz.
Az Alex DM24-es felnik ugyan nem felső kategóriásak, de ebben a felhasználói rétegben gyakran cserélődő alkatrésznek számítanak. Ezeken feszül a 2,4-es Holy Roller. Valószínűleg a legjobb ár/érték arányú OEM dirt gumi a piacon. A nyereg-pedál-markolat háromszög kellemes irányítást tett lehetővé. A széles kormánynak köszönhetően könnyebben csavargatható a bringa a levegőben, kihúzott nyeregcsővel pedig nemcsak a sarki kisboltig, hanem akár a városszéli hipergiga márketig is erőlködés nélkül el lehet jutni.
Szerelgetés után következett próba. Nem aggódtam, hiszen radikálisan nem változott meg a geometria a tavalyi Hardyhoz képest. Csak minden kerékre húzáskor vágyódva gondoltam a 14,5″-os vázra. Ámde nem csak én próbáltam ki a bringát, hanem „Brüsszel” és „Alma” kolléga is bevetésre vitte. A helyi TWO6 különítmény véleményére is kíváncsi voltam. Tulajdonképpen ők csak azokat az alkatrészeket kifogásolták, amelyek minden normális hegyibringán kötelezőek, mint pl.: első fék, váltó. Örömhír nekik és a hasonló beállítottságú fiataloknak, hogy párezer forinttal olcsóbban már megkaphatják amire vágynak, ugyanis egysebis Hardyk is szerepelnek a palettán (www.umf-bikes.com). Geometriai oldalról nem volt ellenvetésük, csupán a gép tömegét csökkenthették volna. Jómagam is szívesen faragtam volna a gép elejéből, ugyanis az acél becsúszók és acél villanyak miatt a vártnál jobban lógatta az orrát. Nem úgy, mint a fiatal kollégák, akik nem voltak restek hatvannyolcadszorra is nekitekerni az unalomig ismételt ugratónak.
Ha már tekerés, akkor muszáj megjegyeznem, hogy a váltórendszer igényel törődést és odafigyelést. A Revoshift rendszernek hála többször sikerült majdnem arcra esnem egy-egy sprintelés közbeni reflexből váltás miatt. A többiek egyszerűen nem használtak váltót (zárójelben jegyezném meg, hogy féket sem igazán). Fékei agresszívebb lejtőért könyörögtek, hogy végre bekophassanak. Agresszív lejtőt viszont nem kaptak, így azt kell mondanom, hogy a tesztidőszak alatt elváráson alul teljesítettek. A 180 mm-es tárcsával nyert fokozott fékezőerő elveszik valahol a fékpofa és a tárcsa között. Gyenge 3-ast érdemel tehát működés terén a Tektro, dizájnból pedig stabil 5-ös érdemjeggyel küldeném helyére. A fehér divat, a fehér most nagyon menő. Sokan be is dőltek, amikor Hayesnek vagy Avidnak hazudtam.
A bringát fanatikus professzionális dörtösöknek nem ajánlanám. Olyanoknak ellenben igen, akik szeretnék megismerni az ugrabugrálós MTB világát, ugyanakkor munkába, kisebb túrákra, vagy egy lazulós királydombon ugrálós Critical Mass-re is ezt a gépet vinnék. A hatalmas kínálatban amúgy egész biztosan megtalálja mindenki a neki tetsző és megfelelő UMF gépet.
[poll id=”104″]
InfoBox:
Forgalmazó: Bikefun Kft.; www.bikefun.hu
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 2 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 14,5″; 16″ (tesztelt)
Ajánlott fogyasztói ár: 199.000 Ft
Vázanyag: Al 6061
Villa: Marzocchi Dirt Jumper 3; 80 mm út; 32 mm becsúszó
Hátsó váltó: Deore Revoshift RD-M530
Első átdobó: Deore FD-M531
Váltókar: Deore 3×9 SL-M530
Lánc: Shimano CN-HG73
Kénckeréksor: Shimano CS-HG50; 9seb.; 11-32 fog
Hajtókar: Truvativ Ruktion 2.0; 22/32 fog
Középcsapágy: Truvativ Howitzer
Fékszett: Tektro Auriga Comp; 180/180 mm
Első agy: Shimano M475 disc; fekete
Hátsó agy: Shimano M475 disc; fekete
Küllők: PSR; 2 mm; fekete; húzott
Felnik: Alex DM24 „White edition”; 36/36 furat
Külsők: Maxxis Holy Roller; 26×2,4
Kormánycsapágy: TH industries
Kormány: Truvativ Hussefelt; 31,8 mm / 680 mm / 30 mm
Kormányszár: Truvativ Hussefelt; 31,8mm / 40 mm
Markolat: Velo White; 140 mm
Nyeregcső: UMF; 31,6 mm × 350 mm
Nyereg: UMF dirt by Velo
Pedál: Wellgo
Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 69,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 72 fok
Felsőcsőhossz: 560 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 590 mm
Fejcsőhossz: 130 mm
Láncvillahossz: 420 mm
Tengelytáv: 1061 mm
Tömeg: 15,67 pedállal kg
Szöveg és fotó: Spálya