fbpx

Elhunyt Schillerwein István

Hosszú betegség után, 75 éves korában elhunyt a magyar kerékpársport versenyzőként és sportvezetőként egyaránt meghatározó alakja, Schillerwein István. Edzőként az FTC-nél tevékenykedett, később az országúti és pálya válogatott szövetségi kapitánya volt, majd a Magyar Kerékpáros Szövetség, illetve a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be.

Schillerwein István (balról) és tandempartnere, Furmen Imre 1952-ben

Schillerwein István (balról) és tandempartnere, Furmen Imre 1952-ben

Schillerwein István 1948-ban a Magyar Szabadságharcos Szövetségnél kezdte a versenyzést Pap László tanítványaként, majd 1949-ben a frissen megalakult Honvédba igazolt. Első felnőtt magyar bajnoki címét 17 évesen, 1950-ben szerezte, a Honvéd 4000 méteres csapatával. Ezt az eredményt aztán további 10 felnőtt bajnokság követte a legkülönbözőbb pályaszámokban. Legkiemelkedőbb nemzetközi sikerei között az 1952-es olimpia tandem számában elért 5. helyezését, valamint az 1954-es főiskolai vb-n a 4000 méteres csapattal nyert világbajnoki címét találjuk.

Első felnőtt sprintbajnokságát 19 évesen nyerte

Első felnőtt sprintbajnokságát 19 évesen nyerte

Edzői pályafutását 1958-ban az FTC-nél kezdi meg, az első felnőtt bajnokságot nyert tanítványa Hóbor Lajos volt 1969-ben. A hetvenes évek végén szövetségi kapitányi tisztséget kap, munkája gyümölcseként a nyolcvanas években a magyar pályasport ismét nemzetközi színvonalú lesz, világbajnokságokon nem egyszer végeznek versenyzői az első tíz helyezésen belül.

Schillerwein István a magyar kerékpársport érdekében 50 éven át kifejtett munkájáért 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kapta, 2005-ben a pedig a Magyar Olimpiai bizottság által odaítélt MOB-díjban részesült.

Az MKSZ elnökeként 1998-ban

Az MKSZ elnökeként 1998-ban


Schillerwein Istvánt 2009. június 5-én pénteken 14 órakor kísérik utolsó útjára a Megyeri úti temetőben.

Magyar bajnoki győzelmei:

1950 – 4000 méteres csapat üldözőverseny (Kánya Bélával, Kiss Istvánnal és Pásztor Istvánnal – Honvéd)
1950 – 4000 méteres csapat üldözőverseny (Furmen Imrével, Karakas Gézával és Pásztor Istvánnal – Honvéd)
1951 – tandem (Furmen Imrével – Honvéd)
1952 – tandem (Furmen Imrével – Honvéd)
1952 – sprint (Honvéd)
1954 – 4000 méteres csapat üldözőverseny (Furmen Imrével, Pásztor Istvánnal és Szekeres II. Bélával – Honvéd)
1954 – tandem (Furmen Imrével – Honvéd)
1954 – 1000 méteres állórajtos időfutam (Honvéd)
1955 – 4000 méteres csapat üldözőverseny (Bartusek Bélával, Furmen Imrével és Pásztor Istvánnal – Honvéd)
1957 – tandem (Lang Istvánnal – Petőfi/Vörös Meteor)
1957 – párosverseny (Lang Istvánnal – Petőfi/Vörös Meteor)

Magyar csúcsai (4000 méteres csapat üldözőverseny):

1952.06.16. – 4’57,7″; Budapest (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István – válogatott)
1952.07.04. – 4’57,5″; Budapest (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István – válogatott)
1952.07.06. – 4’57,2″; Budapest (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István – válogatott)
1952.07.28. – 4’55,5″; Helsinki, Olimpia (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István,)
1954 – 4’48,2″; Budapest, Főiskolai Világbajnokság (Bascsák János, Furmen Imre, Schillerwein István, Pásztor István)

Jelentősebb nemzetközi eredményei:

1952, Helsinki olimpia – 5. helyezett, tandem számban (Furmen Imrével)
1952, Helsinki olimpia – 10. helyezett, 4000 méteres csapat üldözőversenyben (Furmen Imre, Lang István, Schillerwein István, Pásztor István)
1954, Budapest – Főiskolai világbajnok, 4000 méteres csapat üldözőversenyben (Bascsák János, Furmen Imre, Schillerwein István, Pásztor István)
1954, Budapest – Főiskolai világbajnoki ezüstérmes, tandem számban (Furmen Imrével)

Fotók: Furmen Imre gyűjteménye, Pedál Magazin (Végh Oszkár)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo