A kerékpár egy kézenfekvő, könnyen feltalálható eszköz, nem véletlen, hogy az első ilyen szerkezet papírra vetésével még szegény Leonardo da Vincit is hírbe hozták. Ellenben az első működő kerékpárszerűség Karl von Drais von Sauerbronn báró futógépe volt 1817-ben. Bár a hajtást a kerekes ló mintájára a lábbal előre lökdösés jelentette, a kormány megjelenése már manőverezési lehetőséget teremtett a felhasználó számára. A szerkezet azóta természetesen jelenős fejlődésen ment keresztül…
1817-ben Karl von Drais von Sauerbronn báró szabadalmat jegyzett be egy favázas, kétkerekű, kormányozható szerkezetre
Egy londoni kocsikészítő, Denis Johnson is szabadalmaztatott egy hasonló szerkezetet 1818-ban, amelyen már nagyobb kerekeket, illetve részben fémből készült vázszerkezetet találunk
Első mérföldkő: 1840, Skócia, a pedál
Kirkpatrick Macmillan skót kovácsmester Dumfriesshire faluban meghúzódó műhelyében elkészül a világ első, taposókkal felszerelt futógépe, azaz megvalósul a ma ismert pedálhajtás. Az első kereket rudak forgatják, mint a gőzmozdony esetében. A kovácsmester egyben Glasgow derék rendőreitől a világtörténelem első kerékpáros bírságát is begyűjti: az öt schillinges kaland egy járókelő gyermek elütéséért járt. Igen, a felnifék feltalálása még kicsit odébb van…
Macmillan volt az első, aki pedált szerelt a futókerékpárra
Újabb állomás: 1861, Párizs, a velocipéd megjelenése
Pierre Michaux kidolgozza az első pedál általi közvetlen hajtást, majd az így létrejött kétkerekűt velocipédként kínálja megvételre. Az új, érdekes és mókás szerkezet pillanatok alatt elterjed és igen népszerűvé válik. A felsőbb társadalmi osztály játékszere, a lovaglás és a vadászat mellett a még közel egyforma méretű első és hátsó kerékkel rendelkező velocipéd biztosítja a testmozgás iránti igényt. A virágzó üzletnek a a poroszok elleni háború vet véget: a velocipédekből ágyú lesz. A később elterjedt “óriáskerekű” velocipéd pedig már az angol kerékpáripar előretörését jelzi. Az 1870-es években Coventry városát az anyagi összeomlástól menti meg a velocipéd: a selyemipar helyett a kerékpárok gyártása ad munkalehetőséget a dolgozóknak.
A francia Michaux által piacra dobott szerkezeten a pedál már közvetlenül az első kereket hajtja, amely praktikus megoldásnak bizonyul
Nagy kerék – nagy sebesség?
A kerékpár technikai tökéletesítésére egyedül Nagy-Britanniában több mint 100 szabadalmat nyújtanak be. James Starley, az egyéb találmányairól métán híres gépészeti lángelme, rájön, hogy minél nagyobb egy kerék a hozzá tartozó fordulatszámmal, annál nagyobb sebességet lehet elérni. A nagy kerék mellesleg a gödrös-kátyús utakon is kényelmesebbé teszi az utazást. Ellenben a nagy kereket fékezni nehézkes, magasról pedig könnyű arcra esni. Ennek ellenére a 19. század végén több ezer tehetős polgár használja a velocipéded sportolásra, túrázásra. A kerékpár széles körű elterjedése viszont még várat magára, mivel a a szerkezet technikai hiányosságai mellett az alsóbb osztályok fizetőképes kereslete és a kerékpározásra fordítható szabadideje is hiányzik.
Ezen az 1869-ben gyártott velocipéden már acélküllőket találunk
Az amerikai kerékpárkonstruktőrök megoldották a nagyméretű első kerék okozta problémát: a hátsó kis kerék előre kerül
A velocipédek népszerűségét és az irántuk mutatott keresletet jól mutatja, hogy 1880-ban már sorozatgyártás is beindul
1880-as években készült idilli festmény a felsőbb osztályok új játékszeréréről: megfigyelhető, hogy a kevésbé merészek a stabilabb triciklit választják!
Negyedig mérföldkő: 1885, a Rover biztonsági kerékpár
John Kemp Starley, a híres James unokaöccse készíti el a világ első biztonsági kerékpárját. A nagyméretű első kerékkel szemben lánccal hajtott, 76 cm átmérőjű hátsó kereket alkalmaz, mindkét kereket lassítani képes fékekkel. Az áttétel tetszőlegesen állítható, nem függ a kerékmérettől. Mi kellhet még? Az, hogy ne rázza ki a kerékpáros lelkét az út. Erre John Boyd Dunlop találmánya nyújt megoldást: a pneumatikus, felfújható tömlő, majd Edouard Michelin ezt öltözteti “védőruhába”, azaz abroncsba, kialakítva ezzel a mai napig bevált, szelepen át pumpálható tömlő/köpeny rendszert. A Rover által fémjelzett vázforma apróbb változtatásokkal a mai napig fennmarad: akárhogy is nézzük, ez majdnem 130 év!
Sok szabadalmat jegyeznek be a velocipéd biztonságosabbá tételére, azonos áttétel mellett a kerékméret csökkentésére. Végül minden ilyen irányú fejlesztés túl bonyolultnak mutatkozik, és egy olyan kialakítás váltja le a „nagykerekűt”, amely nem bonyolítja, hanem végletekig leegyszerűsíti a szerkezetet
Elsöprő siker az első biztonsági kerékpár, a Rover, amely megoldja a velocipédekkel szembeni legfőbb ellenvetést, a bukásveszélyt. Néhány éven belül további fejlesztésekkel egészítik ki, mint például a vázba épített felfüggesztés. Ez utóbbi masina a Whippet elnevezést kapja
Miért tartott ennyi ideig?
Hogyan jutottunk el a Draisine-től a Roverig? A szerkezet egyszerűségéhez képest a kerékpárt későn alkották meg (gondoljunk bele, hogy egy gőzmozdony mennyivel bonyolultabb, mégis jóval hamarabb megszületett!), illetve nem egy feltaláló nevéhez kötődik, hanem többen több lépésben tökéletesítették. És mára már az is bizonyított, hogy Leonardo biciklije nem is Leonardoé, még csak nem is egy eszes tanítványáé, hanem egy, az 1960-as években a kéziratokat restauráló szerzetes rajza. Elemezték a papír és a tinta anyagát, és bár a papírt eredeti XV. századi, de a tinta sajnos XX. századi volt!
A biztonsági kerékpár sikeréhez elengedhetetlen volt Edouard Michelin találmánya, a szelepen át pumpálható tömlő/köpeny gumirendszer
1893-ban Frank Lenz kínai utazásairól készült fényképen természetesen már egy megpakolt biztonsági kerékpár látható
1890-es években az amerikai Nemzeti Gárda is alkalmazott biztonsági kerékpárokat
A századfordulón készült idilli festményen a hölgyek és urak a velocipédek helyett már a biztonsági kerékpárok nyergében róják a köröket a parkban...
A kaotikus 20. század
Bár a velocipédek igen népszerűek voltak, csodálták és áhítoztak irántuk, illetve sokan megpróbálták tanulni az akrobatikus ügyességet igénylő szerkezet használatát (állítólag egyetlen New York-i kerékpáriskolának ebben az időben több mint 5000 tanulója volt!), ellenben mint közlekedési eszköz a velocipéd érthetően nem vált be. A Rover ezt a gondot egyszeribe megoldotta, így már semmi nem állhatott a kerékpár diadalmenetének útjába – eltekintve az autómobiltól, amely a 20. század elején a szó szoros értelmében berobbant a köztudatba.
Érdekes századvégi továbbfejlesztése a Rover-típusú kerékpárnak a dán Pedersen modellje, amely a rossz utak kényelmetlenségét egy igen egyszerű felfüggesztéssel orvosolta. Ez a kialakítás a mai napig nagy népszerűségnek örvend
Az 1910-es években készült hirdetőplakáton már látható mind a versenysport hatása, mind a nagyüzemi kerékpárgyártás beindítása
Az 1910-es években a rendőrök is kerékpáron cirkáltak
Az autóhasználat a 20. század elején egyértelműen a felsőbb osztályok kiváltsága volt, ezzel szemben a kerékpár gazdaságosan, kevés alapanyagból készült, megfizethető volt, így a tömegek közlekedési eszközévé vált. Elterjedését az első világháború, majd a gazdasági világválság valamelyest visszavetette, viszont a II. világháború előestéjén Európában emberek milliói használták mind közlekedési eszközként, mint sportolás céljából. Amerikában a gépjárművekre szabott útinfrastruktúra az autónak kedvezett, de Európában, és leginkább az infrastrukturális fejlesztésekből kimaradó vesztes nagyhatalmak – Németország, Olaszország és csatlósai – számára a kerékpár továbbra is népszerű maradt.
A II. világháborút követő időszak
A II. világháború után a 70-es évek kőolajválsága növelte ismét a kerékpározás népszerűségét, igazi divathóbort lett a bicajozás: új típusú masinák is megjelentek, mint a BMX vagy később az ösvényeket meghódító mountain bike. Népszerűvé válik ismét a kerékpárversenyzés, a 70-es évektől a nagyobb versenyeken tévékamerák kísérik a hősként ünnepelt csillagokat, a hirdetésekből befolyó pénzekből pedig minden eddiginél nagyobb díjakat kapnak a győztesek. Az edzéstechnikáknak köszönhetően pedig minden eddiginél nagyobb teljesítmények látnak napvilágot. Ezzel elérkeztünk a kerékpársporthoz, de először tekintsünk először vissza annak őskorára!
A két világháború közti időszakban az autó Amerikában már leváltotta a kerékpárt, legfeljebb kikapcsolódásra használták egyesek. A háborútól megtépázott Európa azért még ellenállt a motorizációnak
A II. világháborút követő időszakban Amerikában a kerékpár a gyermekek játékszerévé vált, és egyre jobban hasonlított az áhított motorkerékpárra
Európában egyre népszerűbb lesz a kerékpáros túrázás, klubok alakulnak, illetve sokan több országot bejáró kalandokra indulnak
Világkörüli kerékpáros túrázó Peruban az 1960-as évek derekán
Az olajválság hatására ismét megugrik a kerékpár népszerűsége világszerte, még Amerikában is divattá válik a kerékpározás
A kerékpárversenyzés története
A kerékpárversenyzés iránti igény még jóval a biztonsági kerékpárok megjelenése előtt, az 1870-es években jelentkezett. 1869 május 31-én a párizsi Parc de St-Cloudban rendezték meg az első velocipédversenyt, amely az angol James Moore győzelmével zárult. A velocipéd megbízhatóságát az angolok egy távolsági futamban próbálták ki: az útvonal Lands Endtől, Anglia délnyugati végétől John O’Groatsig, Skócia északi csücskéig tartott, kereken 1500 km-en át. A legjobbaknak ehhez 15 napra volt szükségük. A Párizsból Rouenbe megrendezett verseny átlagsebessége 12 km/óra volt, nem sokkal maradt el a két város között közlekedő postakocsi idejétől. Ezen megmérettetések sikerein fellelkesülve 1875-ben Briminghameben egy kerékpárgyár első ízben rendezett hatnapos versenyeket. A versenyzők naponta tizenkét órát hajtottak, csere nélkül. Még ugyanebben az évben sor került az első londoni hatnapos futamokra, napi tizennyolc órás menetidővel. 1879-ben a brit Haverley és Duryea görkorcsolyapályákon léptek föl a hatnapos versenyzők, egymást váltva, éjjel-nappal kerékpároztak.
Az 1890-es években a kerékpárversenyzés volt az egyik legnépszerűbb sport, és nemcsak Európában, hanem a tengeren túl is
A századfordulón napokon át éjjel-nappal tartó versenyeket rendeztek a fapályás velodrómokban
Velodrómok
Ha valaki a századfordulón New York-i Madison Square Gardenbe ment, akkor nem baseball meccset szurkolt végig, hanem kerékpárversenyt. Budapesten a Millenáris – amely az első focimeccsnek adott otthont – kerékpáros velodrómnak épült, a századfordulón a lóverseny mellett a legnépszerűbb sportág szeremeseinek mekkája volt. 1903-ban pedig az egyik francia újság, a L’Auto főszerkesztője felveti egy Franciaország körül megrendezett verseny gondolatát, eredetileg azért, hogy ilyen módon is népszerűsítse lapját. Ezzel jött létre a Tour de France, amelyet abban az évben 2428 km-es távon rendeztek meg, a győztes pedig egy francia kéményseprő, Maurice Garin lett. 1919-ben viselt először megkülönböztetett mezt a versenyben vezető: az újságszponzor által választott sárga színben kerekezett.
1903-ban indult útnak az első Tour de France mezőnye, a képen a győztes Maurice Garin
A versenyek egyre gyorsabb kerékpárokat követeltek. A gumi terén kifejlesztették a szingót, amely lényegesen kisebb ellenállást jelentett. 1927 júliusában egy olasz kerékpárversenyző, Tullio Campagnolo, a Dolomitokban a nagy hideg miatt nem tudta defektes szingóját kicserélni, elkeseredésében papírra vetette találmányát, a gyorsrögzítő patentzárat. Ez megkönnyítette a kerék kivételét, és utat nyitott a láncváltó kifejlesztéséhez, amely ugyancsak Campagnolo nevéhez fűződik. A 30-as évek végén már leszállás nélkül is lehetett áttételt váltani, így a hegyek sem álltak a kerékpáros útjába.
Az ilyen emelkedőkön igencsak jól jött a láncváltó feltalálása! Az 1940-es években már minden profi versenyző váltós gépet hajtott
Legendás versenyzők
A kerékpársport első igazi nagy csillaga az olasz Fausto Coppi volt, aki 1940-ben aratta első győzelmét a francia mintára meghonosodott olasz körversenyen, a Giro d’Italián. 1949-ben pedig ugyanazon évben minkét nagy körversenyt megnyerte. Ekkor már a versenyzőket motorok kísérték, a média folyamatosan nyomon követte a hihetetlen emberi teljesítményt nyújtó kerekeseket. Az 1950-es években már a francia Jacques Anquetil diadalmait kísérhették figyelemmel a lelkes sportrajongók, aki öt alkalommal volt képes diadalmaskodni a Tour de France céljában, a párizsi diadalív árnyékában.
Fausto Coppi volt az első profi kerékpáros, akit sztárként tisztelt a publikum
A következő nagy legenda a belga Eddy Merckx, aki minden idők legtöbb kerékpárversenyét nyerte, emellett Anquetilhez hasonlóan ötször lett első a Tour-on, illetve számos Giro győzelem, világbajnoki cím és egyórás csúcs fűződik nevéhez. Ugyanebben az időszakban a kaliforniai Marin megyében egy kis csapat bicajos széles kerekű strapagépeken a sziklás hegyoldalon száguldozott, így kifejlesztve a kerékpározás új szakágát, a mountain bike-ot. A többi talán már nem is történelem: a kerékpárrajongók manapság is a tévé képernyője előtt szurkolják végig a Tour de France vagy a Giro izgalmas szakaszait, illetve montijuk nyergében róják az ösvényeket…
Eddy Merckx a kannibál
A kerékpár népszerűsége a 3. évezred motorizációs világában sem csökken, a nagyvárosok zsúfoltsága miatt éppenséggel új virágkorát éli. A nagy világvárosok egyre magasabb szintre emelik a kerékpározás infrastruktúráját, kerékpározást népszerűsítő és elősegítő programokat hirdetnek meg. A kerékpár egyértelműen nem a múlt archaikus közlekedési eszköze, hanem a jelené és minden bizonnyal a jövőé is!
Törzsfejlődés
