Dósa Eszter, a Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion versenyzője a mountain bike olimpiai válogató sorozat utolsó állomásáról, a grazi C1-es XCO futamról számol be legfrissebb blogjában:
Egy újabb tanulságos versenyen, s újabb tapasztalatokkal lettem gazdagabb a grazi-statteggi C1-es besorolású XCO versenyen. A pálya isteni volt: hosszú mászások, s technikás lejtmenetek. Pontszerzés szempontjából újfent mi, lányok vittük a prímet – mindannyian pontszerzőként célba érve.
A verseny előtti nap utaztunk le a válogatottal, s késő délután megnéztük, mi fog ránk várni másnap. Az előző napi több órás esőzésnek szerencsére csak az erdős szakaszokon volt nyoma, ami persze a lejtőzős szakaszokat érintette leginkább. Ajjajj, nem vagyok egy sár-menő…
Mindenesetre bizakodásra adott okot, hogy úgy fejezhettem be a pályabejárást, hogy minden lejtőzést sikeresen abszolváltam. Akkor másnap már csak gyorsulni kellene? De szép is lenne… Éjjel, habár jósolták, nem esett több eső – örültünk is neki!
Délelőtt 11kor rajtoltunk a junior és master fiúkkal, a junior lányok társaságában. 5-ként beszólítva a 2. sorban kaptam helyet, Blaza Klemencic mögött. Egy egész kemény mezőny gyűlt össze: Krompets, Zakelj, Stevkova…
A rajt nem sikerült jól, ugyanis Gabival koccant a kormányunk, s nem akartam bukást kockáztatni. Így szépen hátracsúszva kezdtem meg az 5 körös penzum teljesítését. Az első emelkedőn azonban már lassan de biztosan előzgettem vissza a lányokat.
Majd következett az első, “bemelegítő” lejtőzés. Itt még nem volt nagy különbség a tempónkban. Majd újabb hosszú, meredek kaptató, köves, néhol gyökeres erdei kis ösvényen. A második, rövidke lejtőzés már kezdett ráhangolni az előttünk álló feladatra: kis ugrató, éles kanyarokkal és visszafordítókkal – pont olyanokkal, amiktől eddig ódzkodtam: amikor már rá is kell dőlni, különben nem fordulsz be. Már ezért érdemes volt eljönni! Majd újabb 2 egynyomos, felfelé vezető ösvény következett, amiket egyre technikásabb lejtők követtek. Teljesíthetőek voltak, azonban ha nem figyeltél oda, könnyen kicsúszhattál. Sajnos a mentősöknek is akadt dolguk…
Nekem sajnos nem volt eléggé tiszta a fejem: nagyon zavart a nyomomban lihegő ellenfél, így nem ment a koncentráció. Aminek a természetes következménye lett a hibázás… Szerencsére nem volt komoly folyománya, így “csak” nyúlcipőre voltam kénytelen váltani. Hát, nem voltam túl boldog tőle, mit mondjak. A sebeim nyalogatása helyett azonban inkább a biztonságra és a gyorsaságra összpontosítottam.
A 4. körömre indulva hallom, hogy csengetnek: ez lesz az utolsó köröm. De hát nem ért utol lány, így nem értettem, miért is… Na sebaj, akkor igyekszem elcsípni még az előttem lévő lányt az emelkedőn – lefelé pedig majd gonosz módon nem engedem el… Sajnos a terv nem jött be, visszaelőzött, s lett egy 8-10 mp-es előnye a célban. Az ürömben az öröm, hogy amint beérek, meglepődve, de annál boldogabban hallom a bírónőtől, hogy van még egy köröm.
Több se kellett, nyomban fel is lángolt bennem a küzdhetnék. Na végre! Hát apait-anyait beleadva kezdtem meg a minimum 10%-os emelkedők megmászását. Meglepő módon nem hibáztam az egynyomos köves-gyökeres-saras kaptatón sem, így a pálya első negyedében már elé is kerültem. Persze ez nem volt elég, mert a szemem elé került még egy kollegina. Nagyot kortyolva az XX-Force izómból, neki is veselkedtem a nagy feladatnak.
Hihetetlen, ő is megvan! Persze hosszú még az út a célig, s ne felejtsük el: felfelé lehet megnyerni a versenyt, de lefelé pedig elveszíteni… Szóval egyetlen esélyem van: hibátlanul megyek le az összes lejtőn. Hát, 4-szer ugyan nem sikerült, de itt a lehetőség a bizonyításra!
És igen! Sikerült! Olyan szinten ráállt az agyam a feladatra, hogy még most sem hiszem el! Végül kényelmes, több perces előnyt sikerült kovácsolnom. Persze a célba érést követően majdnem minden elégedettségem elszállt, mert hát ha az első körtől kezdve így megyek, akkor másról is szólhatott volna a történet. De “volná”-k nincsenek, egy fárasztó hetet lezárva nem volt azért olyan vészesen rossz a teljesítményem… Barbi 5., jómagam 9., Gabi 14., Poór Brigi pedig 15. lett.
Mivel a fiúk rajta csak délután 2-kor volt, edzői utasításra tettem még egy 1,5 órás túrát a környéken: csodás panoráma, gyönyörű idő ,sok bringás … és persze a maraton vb-ről megismert 28%-os emelkedő – kell ennék több? Visszaérkezve a célterületre a válogatott fiúk eredményeit is megtudattam: Andris 6., Zsolti 16. Szilárd pedig 28. lett.
A frissítést Benkó Lacinak és Valter Tibinek, a lehetőséget a szövetségnek, a fotókat pedig Karafa Balázsnak köszönöm!
