fbpx

FotoTour: Elkezdődött a 100. Tour de France, a busz nyert!

Napok óta izzik a levegő Korzikán a jubileumi 100. Tour de France mezőnye körül, csütörtökön csapatbemutatóra került sor, majd a szokásos sajtótájékoztatókra, ma pedig végre a versenyzésé volt a főszerep, illetve egy buszé…

Kezdjük tehát képes beszámolónkat a közlekedési eszközökkel:

A csapatbemutatóval kezdődött, ahová hajóval érkeztek a versenyzők. A fedélzeten a címvédők: a Team Sky.

A csapatbemutatóval kezdődött, ahová hajóval érkeztek a versenyzők. A fedélzeten a címvédők: a Team Sky.

Majd következett egy nem is teljesen veszélytelen átkelés kerékpárral, de szerencsére Alberto Contador ezt még megúszta

Majd következett egy nem is teljesen veszélytelen átkelés kerékpárral, de szerencsére Alberto Contador ezt még megúszta.

Cadel Evans egykedvűen veszi az "akadályt", ahogy ma is rutinosan helyezkedett a mezőny elején, kimaradva a bukásokból.

Cadel Evans mosolyogva veszi az “akadályt”, ahogy az első etapon is rutinosan helyezkedett a mezőny elején, kimaradva a bukásokból.

Közben egy első ránézésre alig felismerhető közlekedési eszköz felelt a hangulatért nem sokkal messzebb, egy alapos optikai tuninggal ellátott pedicab

Közben egy első ránézésre alig felismerhető közlekedési eszköz felelt a hangulatért nem sokkal messzebb, egy alapos optikai tuninggal ellátott pedicab

A pódiumon a Movistar, a Tour de France egyik legerősebb csapata

A pódiumon a Movistar, a Tour de France egyik legerősebb csapata

A prezentáció után ismét egy hajó a főszerepben, itt került sor a sajtótájékoztatókra

A prezentáció után ismét egy hajó a főszerepben, itt került sor a sajtótájékoztatókra

A topfavorit, Chris Froome kissé feszült volt, már az első szakaszt megelőző nyilatkozatában kiemelte, hogy kulcsfontosságú lesz a bukások, technikai problémák elkerülése. Ehhez képest egy defekttel, majd bringacserével kezdte a mai szakaszt, viszont a végén kimaradt a balesetekből.

A topfavorit, Chris Froome kissé feszült volt, már az első szakaszt megelőző nyilatkozatában kiemelte, hogy kulcsfontosságú lesz a bukások, technikai problémák elkerülése. Ehhez képest egy defekttel, majd bringacserével kezdte az 1. szakaszt, viszont a végén kimaradt a balesetekből.

Az új Belkin mezben bemutatkozó Robert Gesink is megúszta a bukásokat, ami kisebb csoda, hiszen a holland rendszerint részt vesz ezekben.

Az új Belkin mezben bemutatkozó Robert Gesink is megúszta a bukásokat, ami kisebb csoda, hiszen a holland rendszerint részt vesz ezekben.

A következő közlekedési eszköz ismét egy bringa, Peter Sagan új Cannondale SuperSix EVO SL gépe, egyedi designnal a Tourra. Sagan ma sajnos jól összekaristolta az aszfalton a kerékpárt, de szerencsére eddig nem érkezett jelentés, hogy ő komolyabban sérült volna.

A német időfutam-világbajnok, Tony Martin már nem volt ilyen szerencsés. Csontja nem tört, de agyrázkódás, sérült bal tüdő, zúzódások mindenhol, csípő, mellkas, térd, váll, hát, illetve a karján egy nagyon mély seb is szerepel a kórlapon. A folytatás kérdéses.

És íme minden bajnak okozója, az Orica-GreenEdge csapatbusza, ami beszorult a célvonal alá.

És íme minden bajnak okozója, az Orica-GreenEdge csapatbusza, ami beszorult a célvonal alá, amikor a mezőny előtt megérkezett a karaván.

A kalamajka több bukáshoz vezetett, de egyvalakinek mégis élete legnagyobb napja lett a mai, a végén Marcel Kittel örülhetett, megszerezve saját és csapata első Tour-szakaszgyőzelmét!

A kalamajka több bukáshoz vezetett, de egyvalakinek mégis élete legnagyobb napja lett a mai, a végén Marcel Kittel örülhetett, megszerezve saját és csapata első Tour-szakaszgyőzelmét!

Kittel a sárga trikót is felhúzhatta, majd nyilatkozatában sportszerűen megemlítette, hogy szeretne úgy is küzdeni, hogy ott van Greipel és Cavendish (akik ma belekeveredtek az esésekbe), de a mai nap mégis az ünnaplésről szól.

Kittel a sárga trikót is felhúzhatta, majd nyilatkozatában sportszerűen megemlítette, hogy szeretne úgy is küzdeni, hogy ott van Greipel és Cavendish (akik ma belekeveredtek az esésekbe), de a mai nap mégis az ünneplésről szól.

Alberto Contador szakadt ruhában érkezett időhátránnyal, de szerencséjére a szervezők azonos idővel írtak be mindenkit az eredménylistára. A spanyol GT-menő csak felületi sérüléseket szenvedett, bal vállát és jobb térdét ütötte meg, és az időfutam miatt aggódik, mert a sérülések megnehezítik a kronógépen elfoglalt pozíció felvételét.

Fotók: Stefano Sirotti – sirotti.it

Tour de France híreink idén külön rovatban jelennek meg, amely a főoldalról a menüsorból és a jobb oldali képváltóból is elérhető!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo