fbpx

Eurobike mustra: Northwave

Az 1978-ban világhírűvé lett olasz Northwave 2010-re is hozta a formáját, és tartották magukat ahhoz a filozófiájukhoz, hogy minden fejlesztést versenyzői visszacsatolás előz meg.
Nekik is megvan a maguk, amolyan összefoglaló kifejezésük (BioMap) arra, hogy igyekeznek a test anatómiáját-, illetve a bringást terhelés alatt érő folyamatokat megérteni és a tervezéskor mindezt figyelembe venni.
Szinte teljes a ruházati és kiegészítő palettájuk: cipő, kamásli, zokni, mezek, kantáros verseny nadrágok, kesztyűk, technikai alsó-felső ruházat, szemüvegek.
Mi most a 2010-re szánt újdonságaik közül mutatunk be párat.

northwave-01northwave-02Az Aerlite S.B.S. a 2010-es országúti kollekció csúcsa és egy új talp technológiát rejt, mely egy hő formázott fa belső talp részből (WLI – Wood Lasting Insole) és egy 5 rétegű karbon külsőből. A fa talprész áll egy flexibilis rétegből, mely felveszi a talp formáját és egy merevből, mely a jó erőátvitelt szolgálja. A kettő kombinációja a WLI, mely a magas teljesítmény mellett, hatékonyan elnyeli a vibrációkat és a hőtől is véd.
Ezen kívül a talp hatékonyan szellőző (Air Flow System), a záró csat gyorsan és pontosan állítható (Step by Step) rendszerű. További színek: fekete és piros/fehér/fekete.

northwave-03northwave-04A Razer szintén csúcsmodell 2010-re, de a montisok számára készült. Amennyire csak lehet, alacsony építésű típus, hogy a talp minél közelebb kerüljön a pedáltengelyhez, a stabilitás érdekében. Újratervezett-, könnyű sarokkal-, S.B.S záró rendszerrel- és Aerator szellőzőkkel rendelkezik, elöl, oldalt és hátul is, mely javítja a keringést és a láb hűtését. Természetesen verseny modell lévén karbon talpa van.

Mivel a cipők önmagukban nem képesek tökéletesen alkalmazkodni minden ember talp típusához, a Northwave speciális talpbetéteket is készít a versenyzőknek és a hobbibringásoknak egyaránt. Háromféle lábboltozathoz készülnek betétek: kék a normál talphoz, zöld a magas boltozathoz és piros a lapos talphoz.

northwave-05

northwave-06Az új Northwave szemüvegek tömegén próbáltak elsősorban csökkenteni, valamint az ergonómiájuk javításával a kényelmüket fokozni.
A Razer az egyik új csúcsmodell, törésálló-, vízlepergető-, cserélhető lencsével, állítható orrnyereggel és szárral, optikázható kivitelben. Színek: fehér/piros, fekete, fekete/fehér, ezüst.

northwave-07A Northwave – folytatva jó hagyományát – a teljesítmény orientált bringázást igyekszik maximálisan kielégíteni. Ennek érdekében az NRG mezüknél például 4 különböző alapanyagot használnak, értelemszerűen mindegyiket ott, ahol kell, erősségük-, szellőző képességük-, stb alapján. A mezen hátul 3 nagy nyitott- és egy cipzáras zseb található, elöl végig cipzár és 360 fokban körbe fényvisszaverő csíkok. Színek: fekete/fehér, fekete.

Az NRG kantáros nadrág felső- és a térd feletti része is hálós anyagú, ülőpárnája pedig 3D formázott típus. Színek: fekete/fehér, fekete.northwave-08

A Tresure Project széria (lent) tagjai az áttételekről kapták a nevüket. Minél nagyobb az áttétel, annál inkább teljesítmény orientált cuccról van szó.
Ez alapján az 53/11 szimbolizálja a csúcsmodellt (balra). A széria 4 modellből áll, melyből a 34/27-et láthatjátok jobbra lent a képen. Természetesen formázott ülőpárna ját hozzájuk, jól szellőző-, tartós alapanyagok, kis súrlódású comb-belső résszel és rengeteg teszt tapasztalat előzte meg létrejöttüket. Színek: fehér, fekete.

northwave-09

northwave-10

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo