fbpx

A győriek a leglelkesebb BringaSulisok

A McDonald’s BringaMánia program támogatásának köszönhetően idén tavasszal országszerte 12 iskolában tartott kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatást a Vuelta Sportiroda. A BringaSuli oktatás két hónapon keresztül zajlott, képzett oktatók vezetésével. Kétezer-tizenegy tavaszán a legaktívabbak a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola diákjai voltak.

A győriek a leglelkesebb BringaSulisok

A győriek a leglelkesebb BringaSulisok

Az elmúlt három évben az ország hét régiójában, 30 iskolában, több mint tízezer gyermek találkozott a BringaSuli programmal. Közülük több százan a gyakorlati foglakozásokon is részt vettek, és tanultak meg éles helyzetekben is biztonságosan közlekedni. Kétezer-tizenegy tavaszán Dunaharasztiban, Kaposváron, Karcagon, Székesfehérváron, Győrben, Nyíregyházán, Szeghalmon, Dabason és Budapest két kerületében, Soroksáron és Kőbányán nyílt lehetőség arra, hogy általános iskolák diákjai gyakorlatban is megismerkedjenek a közlekedési alapismeretekkel – a McDonald’s BringaMánia program támogatásának köszönhetően.

A győriek a leglelkesebb BringaSulisok

A győriek a leglelkesebb BringaSulisok

A legtöbb diák a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskolában vett részt a gyakorlati foglalkozásokon. Ebből is látszik, hogy mennyire népszerű ez a közlekedési eszköz a városban. Győrben az elmúlt években több komoly kerékpáros fejlesztés valósult meg, a város vezetése elkötelezett a környezetbarát közlekedési eszköz iránt. Jámbor László igazgató, Nyilas József BringaSuli oktató és a szülők egybehangzó véleménye szerint is nagy szükség van erre a képzésre. A gyerekek pedig természetesen imádnak biciklizni, és mindannyian szívesen vesznek részt a programban. Az iskolában készült rövid videó alább tekinthető meg.

Az országos programban a második és a harmadik legeredményesebb iskola a kőbányai Fekete István Általános iskola (oktató Szőke Viktor) és a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola (oktató: Szepesi Tibor) voltak.

A BringaMánia program szakértője, Eisenkrammer Károly elmondta, célul tűzték ki, hogy minden általános iskolában elérhető legyen a gyakorlati foglalkozásokat tartalmazó kerékpáros közlekedésre nevelés, vagyis a BringaSuli oktatás. Néhány éve angol és svájci modell alapján a közlekedés tárca megbízásból adaptálták a programot a magyarországi viszonyokra. A BringaSuli célja a biztonságos közlekedésre nevelés mellett az alternatív közlekedési módok népszerűsítése is. Az oktatás során általános iskolák 4-6. osztályos tanulóival ismertetik meg gyakorlati foglalkozásokon a közlekedési alapismereteket, majd sikeres vizsga után felkészült oktatók vezetésével a kisforgalmú utcákon is gyakorolnak a gyerekek, hogy később önállóan is biztonsággal jussanak el az iskolától az otthonukig. A 10-12 hétig tartó gyakorlati képzés három szintre épül: BringaSuli-1, BringaSuli-2, és a 12 évnél idősebbek a BringaSuli-3 szintjén – szülői engedéllyel és kísérővel – valódi forgalmi szituációkkal is megismerkedhetnek.

További információk találhatók itt:
www.bringamania.hu
www.kerekparinfo.hu

Forrás és fotó: Vuelta Sportiroda sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo