fbpx

A Bátorfi-Agria KTK impozáns bemutatója – a város dísztermében prezentált az új egri bringás klub

Kamerák kereszttűzében Eger Megyeháza Telekessy-dísztermében mutatkozott be sajtótájékoztatón a város frissen alapított kerékpáros csapata. A prezentáció az elnök, dr. Bátorfi Béla köszöntőjével kezdődött.

Bátorfi-Agria KTK sajtótájékoztató

Bátorfi-Agria KTK sajtótájékoztató

A fogászati implantátumairól nemzetközi szinten is híres specialista hosszú távra tervez a Bátorfi-Agria Kerékpár és Triatlon Klub életre hívásával, amely – ahogy nevéből is kiderül – a bringásokon kívül triatlonistáknak, s utánpótlás versenyzőknek is teret biztosít majd, célja pedig a túrakerékpározás népszerűsítése is.

A legmagasabb szinten a jó kerékpáros eredményekért elsősorban az országúti időfutam U23-as bajnoki címvédője, Fejes Gábor a felelős, és korábbi magyar bajnokok, Lengyel Gábor valamint Kónya Tamás lesznek ebben segítségére a hazai versenyeken, akik az amatőr sorozatokban is szeretnék megméretni magukat győzelmi reményekkel.

Molnár Zsolt és a Közép Európa Kupa

Molnár Zsolt és a Közép Európa Kupa

A Bátorfi-Agria KTK triatlonos szárnyának motorja Molnár Zsolt, aki a csapatbemutatón Czencz Pétertől, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkárától átvette a Közép Európa Kupát, amit 40 év fölötti korosztályban nyert el a 2010-es szezonban. A rutinosabb versenyzők a továbbiakban az utánpótlás korú fiatalokat aktívan is segítenék edzéseikben, közös edzéseken, fellendítve Eger környékének kerékpáros és triatlonos életét.

A csapat életében kiemelt hangsúlyt kap egy nagyszabású egri sportesemény szervezése, az Egyetemi Triatlon Bajnokság, melyre egy városi kritérium kerékpárversennyel együtt május 28-án kerül majd sor Egerben, Horváth László kormánymegbízott és Nyitrai Zsolt védnökségével, akik szintén megtisztelte a csapatbemutatót, hasonlóan Rázsi Botond alpolgármesterhez, a csapatot támogató önkormányzat képviseletében.

A Bátorfi-Agria KTK legénysége

A Bátorfi-Agria KTK legénysége

A Bátorfi-Agria KTK sora 2011-re:
Fejes Gábor, Kónya Tamás, Lengyel Gábor, Takács Tamás, Király Zoltán, Steiner György, Ördög Krisztián, Balogh Csaba, Szeredi Róbert, Molnár Zsolt, Molnár Ádám, Tóth Norbert, Tóth Kálmán, Bocskai Dániel, Czmorek Zoltán, Hegyes János, Rizsavi István, Kuti Géza, Molnár Pál.

Forrás és fotó: Bátorfi-Agria KTK közlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo