fbpx

Milyen kerékpáros komputert vegyek?

28 kerékpáros komputer a csúcs GPS-esektől az egyszerű vezetékesekig

Az elmúlt 10-12 évben a kerékpáros komputerek óriási fejlődésen mentek keresztül, már a középkategóriás modellekben is olyan funkciót érhetőek el, amikről 2010-es évek elején álmodni sem mertünk. A távol-keleti cégek piacra lépésével a gps-es komputerek szinte mindenki számára elérhetővé váltak, a belépő kategóriában is nagy szeletet kihasítva a piacból a nem gps-es modellek kárára (sokat elárul, hogy a körképünkben a 28 modellből 19 gps-es, ami a piaci viszonyokat is jól tükrözi). Ma már annyi funkció található a komputerekben, amit az átlag kerékpáros ki sem tud használni. Ezzel kapcsolatban viszont felvetődik a kérdés, hogyha tényleg így van, akkor minek vesz valaki olyan komputert, amit nem tud kihasználni? Csak azért, hogy divatos legyen? Vagy nem tudja, hogy mire van valójában szüksége? Ebben szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, hogy kinek, milyen komputert érdemes választania.

Emlékszem 20 évvel ezelőtt még megmosolyogtam azokat, akik komputernek nevezték az akkor 5-7 funkciós km-órákat, viszont napjainkra a kerékpáros komputerek már sokkal többek, mint szimpla km-órák (nem is érteném, hogy mire gondolna ha valaki km-órának nevezné a kormányomon található gps-es komputert), számtalan funkciókkal rendelkeznek, amik jóval túlmutatnak a sebesség, távolság, menetidő hármason, sőt talán azt is mondhatjuk, hogy a sok közül a km-óra csak egy funkciója ezeknek az eszközöknek. Térképek, navigáció, edzésfunkciók, pulzusmérés, wattmérés, radar, e-bike és elektromos váltó kompatibilitás, magassági és hőmérséklet funkciók, okos értesítések, közösségi funkciók, ezeket mind tudhatja egy mai top komputer és persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy minden adat visszanézhető a telefonunk vagy a számítógépünk képernyőjén. Természetesen megmaradtak még az alapfunkciós vezetékes komputerek is, de elég csak megnézni a webshopok kínálatát, hogy lássuk a gps-es eszközök számban mindenképpen uralják már a piacot. Árban persze jelentős a különbség egy csúcs gps-es modell és egy alapfunkciós vezetékes között, míg az utóbbit megkaphatjuk már 5000 ft-ért, az előbbiért akár 200eft-ot is fizethetünk. Természetesen ezek csak a végletek, köztük van számos fokozat, szerényebb képességű gps-es modellhez is hozzájuthatunk már 15-20eft-ért.

Hogyan válasszunk kerékpáros komputert?

Ahhoz, hogy megtaláljuk a számunkra optimális kerékpáros komputert érdemes végiggondolni, hogy mire fogjuk használni, milyen funkciókra van szükségünk – persze dönthetünk úgy is, hogy egyből megvesszük a legnagyobbat vagy a legdrágábbat, mert a kerékpárunkhoz az illik, de ilyenkor nekem mindig arról a vállalkozóról szóló történet jut eszembe, akinek két egyforma autója volt, mert nem tudta átállítani az órát az autóban, ezért volt neki egy a nyári és egy a téli időszámításra 🙂 .

Milyen funkciókra van szükségünk?

 

Navigáció

Na, de térjünk vissza a racionalitáshoz, elsőként gondoljuk végig, hogy szükségünk van-e navigációs, útvonalkövetéses funkciókra, pl szoktunk-e idegen helyeken, új útvonalakon kerékpározni vagy csupán katasztrofálisan tájékozódunk, ilyen esetekben jó ha a komputerünk tudja ezeket a funkciókat (ha meg nincs szükségünk ezekre akkor sokat tudunk spórolni). Viszont az sem mindegy, hogy csupán azt szeretnénk, hogy a komputerünk végigvezessen egy feltöltött/ előre megtervezett útvonalon vagy képes legyen arra, hogy egy címet, pontot kiválasztva magától odanavigáljon. Az előbbit gyakorlatilag a középkategóriától felfelé az összes komputer tudja, míg az utóbbi, a valódi navigáció már csak a top kategóriás eszközökben van és azokban sem mindegyikben, ráadásul itt még az is számít, hogy folyamatos telefonos (mobil netes) kapcsolat mellett szeretnénk, hogy tudjon navigálni vagy offline (azaz mindentől elvágva) is legyen képes erre. Tipikus példa a telefonos összeköttetéses navigációra a Bryton, ahol még a Google hangalapú keresését is kapjuk mellé, viszont net nélkül elveszítjük a navigációt. Offline navigációban a Garmin és a Hammerhead fullos modelljei vannak a csúcson, amik nem véletlenül kaptak akkora kijelzőt vagy ott van még példaként a MIO, aki elsősorban kerékpáros navigációs eszközöket gyárt.

Érintőképernyő

És ha már a kijelző szóba került a navigáció kapcsán akkor azt is fontos megemlíteni, hogy a fejlett navigációt tudó készülékek mind érintőképernyősek (kivéve a Wahoo-t, bár az csak egy a térképen kiválasztott pontra tud odavinni), ami szintén egy fontos tulajdonság lehet a komputerválasztásnál. Az érintőképernyő előny és hátrány is lehet, a navigációnál előnyös, hiszen egy térképet az ujjunkkal a legegyszerűbb mozgatni, meg persze az adatmezők között a lapozás egy húzó mozdulattal nagyon egyszerű, viszont az eső, a sár, az izzadság (ne meg a hosszú ujjú kesztyű) nem barátja ezeknek a kijelzőknek, ilyenkor korlátozott mértékben használhatóak (konkrétan le kell zárni őket), amit például a Bryton és a Hammerhead okosan külső gombok segítségével ellensúlyoz. Ezeket tudomásul véve el kell döntenünk, hogy kell-e nekünk az érintőképernyő.

Edzésfunkciók

A következő, ami fontos szempont lehet, hogy milyen edzésfunkciókra van szükségünk. A legtöbb eszköz már pulzusmérő és pedálfordulatmérő kompatibilis, sőt a középkategóriától gyakorlatilag mindegyik gps-es komputer a wattmérők adatait is látja és az okosgörgőket is képes vezérelni. Ezenfelül különböző edzéselemzésre is képesek a komputerek, de aki kicsit komolyabban (az adatokat elemezve) készül, az valószínűleg nem a komputerén fogja nézegetni az adatokat, hanem külső alkalmazást használ.

Radar, elektromos váltó, e-bike kompatibilitás

Az eszközkompatibilitás kapcsán még lényeges kérdés, hogy szeretnénk-e radarral használni a komputerünket, illetve elektromos váltókat használunk-e vagy e-bike-ra tervezzük megvenni a komputert, aminek a főbb paramétereit láthatjuk az eszköz kijelzőjén.

Okos funkciók

Az okos értesítések egy-két belépő modell kivételével minden gps-es komputeren elérhetőek, ami elég jó hír, hiszen hasznos tud lenni, ha látjuk a kijelzőn, hogy éppen hívnak minket telefonon. Ezenfelül bizonyos gyártók (pl a Garmin) kínálnak egyéb okosfunkciókat, sőt widgetek is tölthetők le a komputerünkre, amikkel extra adatokhoz juthatunk vagy a térképes funkcióinkat bővítik.

A legfőbb funkcióról, amit a gps-es komputerek tudnak, nem szabad megfeledkezni, ezeknek az eszközöknek a legfontosabb tulajdonsága, hogy folyamatosan rögzítik az útvonalat kerékpározás közben, amit később különböző platformokon vissza tudunk nézni, akár a mobiltelefonunk kijelzőjén vagy valamelyik közösségi oldalon (pl facebook, strava). Emellett képesek a sebességet is mérni mindenféle szenzor nélkül, tehát lényegében csak elég felrakni a kormányra a komputert és megnyomni a start gombot (ha éppen nem magától indul el a rögzítés), és a komputer mutatja a sebességgel, távval, idővel kapcsolatos adatokat.

Hagyományos (nem gps-es) komputerek

Ha eddig egyik funkció sem hozott minket lázba akkor valószínűleg számunkra egy nem gps-es komputer lesz a nyerő választás. Sokan temetik ezeket a modelleket, és azzal érvelnek, hogy ki vesz már manapság ilyen komputert, ha lényegében ugyanezért vagy csak egy kicsivel magasabb árért gps-es modellt is lehet választani. Ez a kérdés bennem is felmerült, viszont ha belegondolunk, hogy mennyi olyan kerékpáros van, akinek nem az az élete, hogy minden egyes bringázás után azonnal közzétegye facebookon, hogy mennyit tekert, vagy a Strava-n megnézze, hogy az adott szegmensen éppen hányadik lett, akkor könnyen belátható, hogy van még igény ezekre a komputerekre, amiknek ráadásul előnyei is vannak. Pl nem kell hetente tölteni őket, hanem egy elemmel akár egy évig is tudjuk használni, ami nem utolsó szempont. Az alapfunkciókon felül nincs millió funkció, aminek a töredékét sem használja ki az adott bringás. Egyszerűbb kezelni őket, nem fagynak le, nem kell szoftvert frissíteni rajtuk és akár egy évtizedig is lehet őket használni (nekem konkrétan van 20 éves Cateye komputerem, ami még mindig működik… gps-esből ilyen biztos nem lesz).

Vezeték nélküli

A vezeték nélküli változatokon nincs semmilyen drót, ami rontaná az összképet, elég csak feltenni a sebességszenzort (ami a gps-eseknél sem árt, ha teljesen pontos adatot szeretnénk) és már indulhatunk is. Nem kell semmilyen műhold jelre várni.

Vezetékes

És ha nem ragaszkodunk a vezeték nélküliséghez, akkor egy vezetékes modellhez még kedvezőbb áron is hozzájuthatunk. Valójában ez a legbiztosabb megoldás, nincs semmi, ami bezavarná a komputert, még a legmélyebb völgyekben is mérni fogja a távot és semmilyen torony miatt nem veszik a jel. Persze van egy kis macera a felszereléssel és a vezeték elszakadása esetén bajba kerülünk, bár van extra erős vezetékes kivitel is. Mára már az alsó kategóriába süllyedtek ezek a komputerek, de a számuk még mindig jelentős és árban a legkedvezőbbek. Ha valakinek a sebesség adatokon (pillanatnyi, átlag, maximum), a megtett távon, az időn kívül nincs szüksége másra akkor egy vezetékes vagy egy vezeték nélküli komputer lesz a jó választás.

GPS-es komputerek:

gps-es okos kerékpáros komputerek összehasonlítása

A képre kattintva a táblázat nagy méretben megnyílik

Hagyományos komputerek:

kerékpár komputerek összehasonlítása

A képre kattintva a táblázat nagy méretben megnyílik

A körképünkben 28 db kerékpáros komputert gyűjtöttünk össze, melyek fontosabb paramétereit a fenti táblázatokban találjátok külön szétbontva gps-es és nem gps-es modellekre.

A komputereket leírásait (abc sorrendben) a cikkünk következő oldalain olvashatjátok:

1. oldal (Bryton, Garmin)
2. oldal (Hammerhead, iGPSport, Lezyne)
3. oldal (Mio, Sigma, Wahoo)
4. oldal (nem gps-es komputerek)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo