fbpx

Olimpiai trükkök a hajdúk fővárosában – A fiatalok BMX- és freestyle parkot vehettek birtokba Hajdúböszörményben

Márciusban három bringapark átadásával folytatódott az Aktív Települések Program. Zirc és Tarján után elkészült a hajdúböszörményi helyszín is, melyet inkább az extrém sportokat kedvelők számára alakítottak ki, így azt a bringások mellett a gördeszkások, rolleresek, görkorisok is használhatják. A pálya vonalvezetése, illetve a felhasznált technikai elemek kialakítása lehetővé teszi, hogy a létesítmény akár nemzetközi versenyek helyszíne legyen a jövőben.

Fotó: Horváth Tamás

Magyarország sokáig nem dúskált a BMX freestyle és a gördeszka pályákban, azonban ezen a helyzeten változtatott az, hogy 2020-ban a sportágak bekerültek az olimpiai számok közé. „Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda felismerve ezt a helyzetet már 2021-ben felvette a szabadstílusú BMX pályákat és a görparkokat az Aktív Települések Programba, így városok és egyesületek egyaránt pályázhattak ilyen létesítmények építési támogatására”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a pályák átadóján.

Fotó: Horváth Tamás

A pályázat nyertesei között volt Hajdúböszörmény is, ahol egyből két különleges pálya is épült a Vásár téren. A BMX freestyle rész 582 négyzetméteres, melynek alapja 15 centiméter vastag csiszolt beton, és összesen 10 egyedi gyártású, horganyzott elemen trükközhetnek a jövő olimpikonjai. A bringapálya különlegessége, hogy az azon megépült elemek mérete és összetétele teljesen megegyezik a Tokiói Olimpián használt pálya szerkezetével, így az nemcsak a felkészüléshez nyújt kiváló körülményeket, hanem tökéletes helyszínéül szolgálhat majd különböző versenyeknek is. A bringapark összköltsége 44 millió forint volt, melyből 15 millió forintot a Kormánybiztosi Iroda biztosított. A kimagasló színvonal elérése érdekében a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szakmai partnerként nemcsak a tervezésben, de a kivitelezésben is részt vett.

Fotó: Horváth Tamás

A gördeszkások része 425 négyzetméteres, melynek a felét különböző rámpák, ívek és padkák foglalják el. A pálya szerkezete egybefüggő monolit, anyagában simított vasbeton. A létesítményt a gördeszkások mellett a görkorcsolyások, a rolleresek, a streetboardosok és akár a BMX-esek is használhatják. A pálya 65 millió forintba került, melynek közel felét, 30 millió forintot szintén a Kormánybiztosi Iroda állta. Annak érdekében, hogy a pálya a jövő olimpikonjai számára is megfelelő szakmai színvonalú legyen, a projektet a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség (MOGGSZ) bírálta el.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo