fbpx

KTM 2015 az Eurobike kiállításon – újra divat a narancssárga!

A piac egyik legjobb merev MTB bringája, új tárcsafékes országúti, alumínium és karbon CX gépek, fatbike és sokféle pedelec, mindez a KTM jövő évi kínálatában!

Ernst Kronreif és Hans Trunkenpolz, korábbi motorbiciklik gyártásával szerzett tapasztalataikat kamatoztatva 1964-ben elkezdetek kerékpárokat készíteni. Az üzem az ausztriai Mattinghofenben volt, és van a mai napig is, így a vezetéknevek és a helységnév összeolvadásából keletkezett a már jól ismert KTM márkanév.

KTM logó a 2015-ös Myroon Prestige bringán

KTM logó a 2015-ös Myroon Prestige bringán

Az évek során folyamatosan változott és fejlődött a paletta, az aktuális trendeknek, igényeknek megfelelően, 2015-re abszolút teljessé vált. Az Attersee partján rendezett sajtótáborban már próbáltuk a jövő évi bringákat, de az Eurobike is tartogatott még pár újdonságot. A márka védjegyévé vált narancssárga-fekete színkombináció ismét menő, a helyzeti előny tehát az osztrákoknál. A bringákat nézve úgy tűnik, tudtak is élni a lehetőséggel, mert általánosságban elmondható, hogy igen kívánatosra sikerültek!

Országút

KTM Revelator Sky

KTM Revelator Sky

Irány a csillagos égbolt, jövőre itt a Revelator Sky! A karbon tárcsafékes országúti nem WorldTour versenyzőknek készült, hanem inkább a komfortosabb geometriát és a kényelmet tartották szem előtt alkotásakor a tervezők. Ehhez az elvhez illik, hogy fékek esőben és hosszú, fárasztó lejtmenetekben is megbízhatóak maradnak. Egy ideig én sem voltam a tárcsafékes országútik nagy rajongója, de be kell látni, hogy abszolút van létjogosultsága, előfordulhat, hogy nemcsak biztonságban, hanem élményben is nyerünk velük egyes esetekben. Ráadásul a Revelator Sky már a Shimano 2016-os „Flat Mount” tárcsafék konzolját hordja magán, mind a vázon, mind pedig a villán. A papucsok elöl (100X15mm), valamint hátul (142X12mm) is átmenő tengelyes agyakat fogadnak, a fejcső kúpos kialakítású, a kábelek vázon belül futnak, sőt még a nyeregcső bilincs is integrált. A letisztul kinézetű gép használhatóságot tekintve is remek, akár 28 mm-es gumik is elférnek benne, ha rázósabb utakat terveznénk. Egy mechanikus Ultegra váltószettel és a 685-ös szériaszámú fékváltókarokkal egy igazi élménybringa az országutak szerelmeseinek.

KTM Revelator Prime

KTM Revelator Prime

A megszokott Revelator széria esetén csak színekben hoz változást az elkövetkezendő esztendő. A karbon váz geometriája bevált, ahogy a Shimano szettek is. A KTM csak a japán gyártó szettjeivel bocsátja áruba a jövő évi szériát Dura Ace Di2 alkatrészektől kezdve egészen Tiagra szintig.

Cyclocross

KTM Canic CXC

KTM Canic CXC

A kiállításon már végeleges formájában láthattuk a cyclocross versenyzésre fejlesztett tárcsafékes Canic CXC bringát. A vázszett apró változások kivételével megegyezik a Revelator Sky modellel, ugyanúgy Shimano „Flat Mount” konzolokkal oldották meg a fékek felfogatását, és átmenő tengelyes a váz valamint a villa is. A láncvillák hosszában, illetve ebből adódóan a tengelytávban van lényeges különbség (10mm), hiszen a Canic akár 35 mm-es gumikkal is használható.

KTM Caninc CXC, a tárcsafék felöli oldalról

KTM Caninc CXC, a tárcsafék felöli oldalról

A sajtótáborhoz képest kicsit változott a dizájn is, hangsúlyosabb lett a fekete szín és pár helyre pepita motívum került. A CX felhasználásra szánt Ultegra szettel, kisebb lánytányérok elöl, nagyobb átfogású lánckeréksor hátul, jó társ lehet a saras versenyekhez.

KTM Canic CXA

KTM Canic CXA

Az alumínium vázra épülő Canic CXA teljesen megváltozott, mióta utoljára láttuk. Az egyszerű fekete- narancssárga fényezést felváltotta a trendi színek kavalkádja, fluo és világoskék minták pompáznak a fekete alapon. Ez is átmenő tengelyes karbon villát kapott, viszont a vázpapucs már hagyományos gyorszáras agyat fogad.

KTM Canic CXA, alumínium váz csomagtartó szemmel

KTM Canic CXA, alumínium váz csomagtartó szemmel

Csak tárcsafékekkel szerelhető, gyárilag mechanikus Shimano CX 77 kerül a bringára. Összességében egy nagyon sokoldalúan használható kerékpárról van szó, mert hobby CX versenyzésen kívül remek téli edzőbringa lehet, vagy túrázni is elindulhatunk vele. Utóbbiakhoz nagy segítség, hogy sárvédő és csomagtartó szemek is megtalálhatóak a vázon.

MTB

KTM Myroon Prestige RS-1 teleszkóppal

KTM Myroon Prestige Rock Shox RS-1 teleszkóppal

A csúcs merevfarú Myroon széria eddig is a legjobbak között volt, tavaly Tamás a Myroon 27 Master modellt az év tesztbringájának nevezte. A 2015-ös Rock Shox RS-1 villával és 1X11 sebességes XTR szettel szerelt 29”-es Myroon Prestige a gyártó elmondása szerint az általuk valaha készített legkönnyebb nagykerekű MTB, a maga 8,7 kg-os össztömegével. Az átdobó konzolja is eltűnt a vázról, de ez elmondható az összes gyárilag egytányéros Myroon modellről.

KTM Myroon Prestige Fox iCD teleszkóppal és Di2 XTR váltással

KTM Myroon Prestige Fox iCD teleszkóppal és Di2 XTR váltással

Természetesen mindegyik átmenő tengelyes agyakat fogad és a kábelek is a vázon belül lettek elvezetve. Létezik XTR Di2 váltással és Fox elektronikus iCD rendszerrel felszerelt típus is, 650B és 29”-es kerékméretekben egyaránt. Ésszerű kombinációnak tűnik a Prime változat, XT fékekkel, de egyébként teljes XTR hajtással és váltással, Fox CTD teleszkóppal.

KTM Myroon 27 Prime

KTM Myroon 27 Prime

A limitált szériás Myroon LTD narancssárga színe vonzza a tekintetet, nem lehet rossz vétel teljes XT szettel ZTR felnis kerekekkel és Rock Shox villával.

KTM Myroon 27 LTD

KTM Myroon 27 LTD

Az Aera modelleket sem kell lebecsülni, csak azért, mert ezek a kedvezőbb árú merev karbon bringák az osztrákok kínálatában. A geometria kevésbé sportos, mint a cross country világkupa pályákra termett Myroon esetén, de az összkép pozitív benyomást kelt. Egyedüli hiányosságként a gyorszáras hátsókerék rögzítést lehet felróni, de ez nem feltétlenül hátrány minden esetben. Az Aera típusok is 27,5”-es és 29”-es kerékméretben készülnek.

KTM Aera 27 Comp

KTM Aera 27 Comp

Az alumínium vázas Ultra széria egy igazán egyedi darabbal bővül jövőre. Az Ultra Pinion 29 kifejezetten Pinion középrész váltóhoz készült, garantálva a karbantartásmentes megbízható működést.

KTM Ultra sorozat, legfelül az Ultra Pinion

KTM Ultra sorozat, legfelül az Ultra Pinion

Robosztus alumínium váz, zárt váltásrendszer, egyszerűen nagyszerű hidraulikus Deore fékek és Reba villa, ez lenne a tartósság receptje? Talán egy tubeless kerékszett még nem árt. Ha így nézzük, a 14 kg-os össztömeg nem is tűnik feldolgozhatatlanul soknak.

Pinion P1.18 középrész váltó

Pinion P1.18 középrész váltó

Összteleszkópos gépek terén is több lehetőségünk van, ha a sógorok kínálatát böngésszük. A maraton fully Scarp 29”-es kerekek mellett 100 mm-t mozog, míg 650B változatban 105 mm rugóút áll rendelkezésünkre. Előbbiből szintén készülnek majd RS1 teleszkópos változatok a legújabb Shimano szettekkel.

KTM Scarp 29 Prestige

KTM Scarp 29 Prestige

A vázanyag ártól függően változik: full karbon, karbon első háromszög alumínium hátsó résszel, vagy teljes egészében alumínium is lehet. A „Groove Cut” fejcső miatt érdemes legalább a középső opciót választani.

KTM Scarp 274

KTM Scarp 274

Akárcsak a Scarp, a Lycan is a PDS II felfüggesztési rendszert használja, csak esetében a rugóút 125 mm, továbbá kizárólag 27,5”-es kerekekkel kapható.

KTM Lycan 27 Master

KTM Lycan 27 Master

Enduro vonalon a Lycan LT okozhat fejtörést a konkurencia számára. 160 mm-t mozog a váz és ez a 650B kerekekkel kombinálva elég magabiztossá teszi az embert az traileken. Strapabíró alu váz, a legújabb Rock Shox Pike teleszkóp, könnyű XT váltórendszer és egy KS „dropper post”, a Lycan LT 272 igazi élménybringát sugall.

KTM Lycan LT 272

KTM Lycan LT 272

Más módon, de a Fat Rat is mosolyt csal arcunkra. Volt szerencsém kipróbálni a sajtótáborban és az előítéletek ellenére nagyon megkedveltem ez a fatbike-ot. Igaz, hogy egy 17 kilós monstrum, de rövid hozzászokás után a maga módján kezelhető. A 80 mm-t mozgó Rock Shox Bluto teleszkóp tökéletesen elég, a többit a gumi úgyis kimozogja. A korábbi bemutatóhoz képest a gumikban volt változás, az Eurobike-on már a Schwalbe Jumbo Jim abroncsokkal szerelték.

KTM Fat Rat

KTM Fat Rat

Akik nem elég erősek vagy csak szimplán lusták egy fatbike használatához, de át akarják élni az élményt, azoknak készült a Bosch pedelec rendszerrel kiegészített Macina Freeze.

KTM Macina Freeze

KTM Macina Freeze

E-bike kerékpárok terén komoly a választék, az új Shimano STEPS rendszer is bekerült a választási lehetőségek közé,emellett Bosch és Panasonic rásegítésű változatok vannak.

KTM Ventura Vienna Shimano STEPS rásegítéses rendszerrel

KTM Ventura Vienna Shimano STEPS rásegítéses rendszerrel

A legdurvább a Bosch hajtású Egnition GPS+, ujjnyi vastagságú CAN kábelekkel, rendszámmal és karbon kerekekkel. Félelmetes egy szerkezet.

KTM Macina Egnition GPS+

KTM Macina Egnition GPS+

Említést érdemel még a gyerek pedelec, a Macina Mini Me is, hiszen a KTM ezen a téren úttörőnek számít a világon. Ha apa akkora sztár, hogy 30 km/h óra alatt soha nem képes menni, akkor muszáj lesz ilyet vennie a gyerekeknek.

KTM Macina Mini Me

KTM Macina Mini Me

Cross és trekking bringák között is komoly a felhozatal, komoly túrázáshoz hű partner lehet a Life Lontano, akár Gates szíjhajtással és Pinion középrész váltóval.

KTM Life Lontano Pinion

KTM Life Lontano Pinion

Ezen kívül is sok igényes és átgondolt darab alkotja a palettát. Az agyváltós, csomagtartós retro városi női kerékpár szerintem gyönyörűre sikerült.

KTM Tourella

KTM Tourella

Kiegészítők terén is teljes a paletta, DT agyas kerekek, kormányok, kormányszárak és nyeregcsövek és minden apróság kapható.

KTM kiegészítők minden menníiségben

KTM kiegészítők minden mennyiségben

A KTM ruházat évről-évre fejlődik, anyag és kidolgozás szintjén felveszi a versenyt a legjobbakkal.

KTM rugázat

KTM ruházat

További képek:

Magyar KTM információk: KTM Magyarország képviselet

(X)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo