fbpx

Chris Horner súlyosan sérült autóbalesetben – frissítve

A Lampre-Merida veterán GT-menője fej-, tüdősérüléseket és töréseket szenvedett amikor tegnap kerékpáros edzés közben baleset érte.

Horner-ospedale-sito

A májusi Giro d’Italia-ra készülő 42 éves amerikai a Comói-tó (Olaszország) mellett edzett, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között – egy autó ütötte el. Hornert azonnal kórházba szállították, ahol törött bordákat diagnosztizáltak, melyek közül egy a tüdejét is átszúrta, valamint egy fejsérülést is össze kellett varrni. Agyrázkódást szerencsére nem szenvedett.

A veterán körversenymenő számára nem úgy alakul egyelőre a szezon, ahogy korábbi interjúnkban elmondása szerint tervezte, ugyanis a Tirreno-Adriatico és a Volta a Catalunya versenyeket is fel kellett adnia sérülés miatt, és most már az első főversenyen, a Giro d’Italia-b való jó szereplés is veszélybe került. Másrészt a tavalyi Vuelta siker előtt is hasonlóan hányattatott tavaszt kellett megérnie Hornernek.

Frissítés:

Szombat délután a mellkassebészetre szállították át Hornert, ahol a kezelés után nem merült fel semmi komlplikáció a tüdősérülésével kapcsolatban, jó úton halad a gyógyulásban.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo