fbpx

Buruczki Szilárd blogja: Karácsony Kupa, ob-pálya tesztelés

Buruczki Szilárd nyerte a cyclocross országos bajnokság tesztversenyét, a pósteleki Karácsony Kupát, erről ír legfrissebb blogjában:

Sziasztok!

Karácsony előtt egy nappal lehetőségem volt tesztelni a január 12-én megrendezendő OB. pályáját, Pósteleken. Már két éve is indultam a Békéscsaba melletti parkerdőben szervezett Karácsony Kupán. Azóta nagyon sokat fejlődött a rendezés és az infrastruktúra. Akkor még egy nyitott fabódé állt a rajt-cél területen, most azonban komoly épületeket húztak fel, melegedővel, zuhanyozási lehetőséggel.

Vasárnap, a leutazás reggelén elaludtunk, ezért csak 8-kor indultunk neki a hosszú útnak. Hárman vállaltuk az utazást a közeli karácsonyi ünnepekre való készülődés miatt. Halász Arnold újdonsült csapattársam volt a sofőr szerepben, Rita a navigálást és a depó supportot vállalta be. Még így is időben leértünk a “mekis totojával” 😉 Arnold vezetési tudásának köszönhetően, és a kis forgalom is segítette a gyors lejutást Póstelekre. Már útközben átöltöztem az autóban, más nem volt hátra, mint a bringákon beállítani a nyomást a fagyott talajhoz és megnézni a pályát. Mielőtt kimentem volna a pályára, üdvözöltem a versenytársakat és Benkó Lacival is pacsiztam, aki csak annyit mondott, hogy tetszeni fog a pálya. 🙂

Mentem két lassú kört a pályán. Már az első körben nagyon tetszett a bombatölcséres, csiki-csukis hullámos szakasz, de a többi rész is nagyon élvezetes nyomvonalon volt kijelölve. Voltak benne gyors, egyenes részek, de ugyanakkor lassú, technikás kanyarokat is tartalmazott a 2,2 kilométeres pálya. Lesz még néhány módosítás az OB-ig, amely még nehezíti majd a pályát. Közvetlenül a rajt előtt mentem egy gyorsabb kört, hogy még jobban érezem a ritmust. Közben a bombatölcséres résznél már kezdett felolvadni a talaj, így a 12:20-as rajtunkra jó kis csúszkálós verseny elébe nézünk.

A rajtolás közepesen sikerült, Fejes és Buzsó mögé álltam be, jobbra befordulva az egynyomos katlanba. Az első kör közepére már felállt a szokásos trió. Nézegettem a többiek technikáját egy pár kör erejéig, míg Fejes Gabi ki nem csúszott, aztán Búzsó vette át a staféta botot. Később a „gyorstalpalós” részen visszaelőzött Gabi, aztán a 4. körben újra bukott előttünk a bombatölcsérben lévő ugratónál. Ketten vonatoztunk tovább Buzsóval, de Fejes már nem tudott feljönni ránk. A végén a felolvadt talaj egyre jobban csúszott, éppen tekerhető volt a pálya, viszont a pedálba nehéz volt visszacsatolni az akadályok vétele után. A technikás részeken szereztem egy kis előnyt Buzsóval szemben, de a talpalós, gyors részeken mindig feljött rám. Az utolsó két körben kapcsoltam egy gyorsabb sebességi fokozatot, amire már nem tudott reagálni. A végére még pár lekörözés tette izgalmassá az utolsó kilométereket, de végül sikerült megnyernem a futamot.

Összességében nagyon élvezetes pályát jelölt ki a Pedáldöngölők KE szervező csapata, Magyar Bajnoksághoz méltó nehézséggel. Csak egy hátránya van, hogy szurkolók számára nem lehet átlátni az erdős részeket, de versenyzőként meg voltam elégedve a rendezéssel, nyomvonallal, infrastruktúrával, szóval minden klappolt. Gratulálok a szuper szervezéshez és köszönöm a versenylehetőséget és a kiemelkedő díjazást! Megtiszteltek az első terembajnoki címmel, úgy mentem, mintha teremben versenyeztem volna. 😉

Nagyon köszönöm páromnak, Ritának az első osztályú supportot a depónál és nagy köszönettel tartozom Arnoldnak és a Merida KTC-nek, hogy biztosították a lejutást a versenyre! 
A következő SuperCross futamon, Kerekegyházán versenyzem utoljára ebben évben. Szeretnék újból futamot nyerni és megvédeni az elsőségemet az összetettben. További boldog ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!

Üdv.

Szilárd

MERIDA Kőbánya TC

www.facebook.com/buruczki

www.buruczki.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo