fbpx

A tavasz királya – rendhagyó “interjú” Alexander Kristoffal

Rendhagyó interjú következik az utóbbi hetekben legyőzhetetlen norvég Alexander Kristoffal, de úgy gondoljuk, hogy a végén olvasóink ezt egyáltalán nem fogják bánni.

A Flandriai Körverseny győztese

A Flandriai Körverseny győztese

A megnyert De Panne-i Háromnapos, a Flandriai Körverseny valamint a Scheldeprijs után és a Párizs-Roubaix előtt a versenyekre koncentráló norvéggal technikai okokból lehetetlen volna „mélyinterjút” készíteni, ezért a 2005-ös Tour de Hongrie győztesét, Lengyel Tamást hívtuk segítségül. Tomi több éve él Norvégiában és követi a norvég és a nemzetközi kerékpársportot, és tökéletes rálátása van a „Kristoff-jelenségre” Pár éve még csak harmadosztályú versenyeken nyeregetett csak Kristoff, de már akkor felhívta rá a figyelmemet, milyen kivételes adottságú kerékpáros, majd az utóbbi egy-két évben Kristoff ezt bizonyította is Alexander Kristoff, gyakorlatilag egy „új Boonen” születésének lehetünk tanúi.

Amiről Tamást kérdeztük: Norvégiában Kristoff nyilván már sokkal korábban letette a névjegyét, lévén nem fiatal, hogyan lett Norvégiában Kristoffból az, aki? Néha elképesztő dolgokat küldtél fizikai adottságaival kapcsolatban, mit tud az a test, amiben Kristoff lakik? Kerékpáros szempontból Norvégia kis ország, sokat tudnak a bringások egymás edzéseiről, hogyan építették fel Kristoffot, hogyan edz, milyen módszerek szerint, kikkel dolgozik, mit csinál verseny és alapozó időszakban? Mi a titka szerinted, hogy feljutott a csúcsra, hiszen nem szupertehetségként robbant be, hanem nagyon folyamatos íve volt a pályafutásának? Meddig juthat el szerinted Alexander Kristoff a kerékpársportban és beszélhetünk-e már Norvégiában a Kristoff-jelenségről?

A Kristoff-sztori Lengyel Tamástól:

Az első benyomás

2006. Tour de Loire de Cher, 3. szakasz, rajt után horror szélezés, 100 kilométer után végleg leszakadtam úgy a 20. hely körül. A célban lett belőle 26. hely és kb. 20 perc hátrány. A lista 6. helyén egy 19 éves norvég fiú, akiről még soha nem hallottam, kérdésemre csapattársaim, akik egy városból valók vele, elmesélik, hogy 19 éves, 10-ben volt az ifi vébén, hatalmas tehetség, de egyik norvég kontinentális csapatba sem fért be, ezért a helyi klubja szövetségre lépett egy dán csapattal, az ő színeikben versenyzik (a csapat ma prokontinentális, Cult Energie néven fut). A vacsoránál egymás mellé keveredünk, ahol az egyik dán srác vegyül a csapattársaimmal, mint kiderül, nem dán, hanem a „fiatal” Kristoff. Egy legalább harmincnak kinéző, de nagyon szimpatikus benyomást keltő srác az.

Később megkérdeztem a főnökömet, miért nem szerződtették, ha ilyen tehetséges. A válasz: nézz rá, sokkal fejlettebb a koránál, nem lesz belőle semmi. Ez a bélyeg évekig meghatározó lett a karrierjében.

Csapattársakkal

Csapattársakkal

Boasson Hagen árnyékában

Következő évben már a Joker Bianchi színeiben dolgozza ki a lelkét a sportágba berobbanó csapattársának, mellette azért behúzza a norvég bajnokságot, ahol egy szökés végén a karrierje csúcsán lévő Hushovdot sprinteli le. Egyre eredményesebb, majd Boasson távozása után első számú versenyzővé növi ki magát, szinte minden versenyen ahol elindul, felfér a dobogóra a sprinteken. Az igazi brusztolós, klasszikus versenyeket preferálja. Ekkor figyel fel rá a BMC csapata, akiktől két éves szerződést kap. A profi élet nem indul könnyen, az első két évben nem nagyon rúg labdába, néha elcsíp egy-egy top10 helyet, csapat nélkül, egyedül harcol a vonatokkal, tisztelet helyett leginkább utálatot váltva ki az öregekből, akiknek nem szimpatikus az életét kockáztató fiatal norvég. BMC nem hosszabbít vele, inkább szerződtetik Hushovdot, ami a BMC legnagyobb baklövése fennállása óta.  A másik ok, hogy nem hajlandó délre költözni, marad Stavangerben, ami nem teljesen ideális és megszokott a profi kerékpársportban.

Kristoff a Lotto és a Katyusha között választhat, az oroszok lesznek a befutók. Mint később elmesélte, nem a pénz döntött, hanem a versenyek, míg a BMC-ben madzagon rángatták amolyan gyere ide eredj oda emberként, az oroszoknál úgy készül és ott indul, ahol csak akar. Az oroszok már akkor látták benne a potenciális klasszikus menőt. A többi ismert: évről évre lépésről lépésre küzdi fel magát a legjobbak közé, mára talán a legjobb 5 versenyző között tartják számon a világon.

Korai évek megpróbáltatásai

Korai évek megpróbáltatásai

Ami és aki mögötte van

Nevelőapja, a volt pályakerékpáros, civilben kardiológus Stein Örn egyengeti a pályafutását a kezdetek óta. Nevelőapja sok-sok éve aktív résztvevője a norvég kerékpársportnak, edzőként, orvosként egyaránt. Stavangerben hatalmas összefogás jellemzi a sportágat, ontják a tehetségeket, nem véletlen, hogy a jól bevált edzőpartnereket nem akarják lecserélni. Ennek a közegnek a terméke a tavalyi u23 világbajnok Byström is.

Kristoff edzőjének filozófiája nem túl bonyolult, a folyamatos és fokozatos terhelésben hisz.  A lényeg, hogy évről évre fejlődjön a tanítvány. Hatalmas hangsúlyt fektetnek az erőre is, Kristoff már 20 évesen 140 kilóval guggolt télen, mára valahol 180+ kilo körül jár. Wattokban kifejezve Alex maxpulzusa 184, 4 perces résztávokat 500 Watt feletti átlagteljesítménnyel 164 átlagpulzussal produkál… kedvenc tesztpályáján a rekordja 550 Watt. Ezek gigantikus számok, ezért nem kell meglepődni, amikor nem szakad le a Flandriai kockaköves emelkedőkön. Specialitása, amiben kilóg a profik közül is, hogy ezeket a teljesítményeket 6 órás verseny végén is képes reprodukálni. Jelenleg nincs nála gyorsabb és erősebb egy 250+ kilométeres verseny végén.  Másik érdekesség, hogy a norvég körülmények között edződött srácok nem nagyon foglalkoznak az esővel, mivel évi 180-200 esős nap az átlag a nyugati parton.

Kristoff mentális ereje elképesztő, nem lehet kizökkenteni a megszokott kerékvágásból, egyszerűen nem stresszel, nem érdekli hogy ő a topfavorit valahol, nem érdekli a felhajtás, a média állandó zaklatása, a norvég tévécsatornák gyakorlatilag állandó parkolóhelyet bérelnek a háza előtt… Ez egyébként nevelőapjára is igaz.

Az idei siker titka

Az tavalyi sikerek után újabb felvezetőket kapott, Paolini és az orosz “szürkék” mellé érkezett Guarnieri, aki rengeteget dobott a Katyusha vonaton. Alex a sokéves magányos küzdelem alatt megtanult helyezkedni a profi mezőnyben, amiben nagy szerepe van annak is, hogy korábbi kamikaze stílusa mellé megérkeztek az eredmények is, így valamivel könnyebb dolga van, mint neoproként.

Az idei klasszikusokon a két évtizedes favorit hiányzik, Cancellara és Boonen nélkül megbomlott a megszokott hatalmi egyensúly. Az Etixx csapata fogatlan oroszlán Boonen nélkül, hiszen nem lehet már a többiekre várni, mert hátul van a leggyorsabb ember. Ez egyébként idén már amúgy sem lett volna egyértelmű, mert Kristoff az elmúlt két évben már gyorsabb volt a sprinteken.

Sagan, a trón korábbi várományosa nem hozza a mindenki által várt győzelmeket, kísértetiesen hasonlít Boasson Hagen esetére, aki szintén berobbant a köztudatba, de nem tudta hozni a győzelmeket a klasszikusokon.  Kristoff ebben is kilóg a sorból, edzője szerint ez volt az egyik legnagyobb kihívás: beáldozni egy pár évet a munka oltárán, hosszú távra tervezni, ezáltal jópár versenyt beáldozni, megnehezítve a kezdeti profi éveket, mindezt úgy, hogy a motiváció se vesszen el. Az idő őket kezdi igazolni, évről-évre ha nem is látványosan, de mindig egy kicsit előrelépve eljutottak a csúcsra.

Erő

Erő

A taktika

Kristoff nem klasszikus sprinter, nem tud labdába rúgni Kittel vagy Cavendish mellett, kivéve ha nagyon nehéz és hosszú a verseny, mint a klasszikusok, vagy a háromhetesek második harmadik hete. Fiatalon, amíg készült rá nagyon jó időfutamokat futott, a sprintekre és a klasszikusokra koncentrálás mellett ez valamennyire elsikkadt, de a De Panne körversenyen elért 3. helye azért mutatja milyen potenciál van benne. Érdekesség, hogy a fiatal Kristoffnak kötelező elfoglaltság volt a nevelőapja mellett végigülni a versenyeket a tévé előtt, ahol a taktikai szituációkat magyarázta neki az edzője. Saját bevallása szerint is ez nagyon sokszor csak fagylalt segítségével sikerült, mert a fiatal Kristoffot annyira nem kötötte le a hétvégi tévézés.

Kristoff jelenség Norvégiában

A közvélemény még mindig Hushovd mögé rangsorolja, a sífutáson szocializálódott nemzetnek nehezen értelmezhető a Flandriai körverseny rangja, vagy a Milano-San Remo, nekik a világbajnoki cím többet jelent. Az azért sokat elmond, hogy a Flandriai Körversenyt többen követték a tévé előtt mint a futballbajnokság nyitómérkőzését.  A kerékpársport szárnyal Norvégiában, 2006 óta – mióta itt élünk – elképesztő magasságokba emelkedett és még nincs a csúcson, de a közvélemény, a sportszervezetek még mindig nehezen helyezik el a térképen. Jó példa erre, hogy a tavalyi év sportolója választáson két Tour de France szakaszgyőzelemmel, Milano-San Remo-val a tarsolyában be sem fért a 10 jelölt közé, nem kis médiavisszhangot kiváltva ezzel. Tavaly óta már rendszeresen foglalkoznak vele, de kerékpáros berkeken belül évekig a leginkább alulértékelt versenyző szerepét osztották neki. Több világbajnokságra el sem vitték, mert nehéz neki a terep, mert Hushovdnak vagy Boassonnak kellett vinni a segítőjét, az olimpiai bronzérmét is Hushovd betegségének köszönhette, ha ő nem betegszik meg, valószínűleg el sem viszik…

Meddig juthat el

Ahogy most kinéz, Cancellara és Boonen nyugdíjba megy, a többiek meg verhetőek, egy jó csapattal a háta mögött évekig dominálhat a klasszikusokon és a következő vébéken, még mindig van benne fejlődési potenciál, a legjobb korban van. Iszonyú stabil, az új szerződése olyan 4 millió euró körül várható, de nem csak a pénzről szól, hanem hogy kiket vesznek meg mellé. Szeretne maradni a Katyusában, de sorban állnak érte a csapatok. Hűséges típus, gimi óta van együtt a feleségével, aki mellesleg labdarúgó volt, Alex miatt adta fel a karrierjét

A második monumentum trófeája - lesz harmadik?

A második monumentum trófeája – lesz harmadik?

Fotók: Katyusa Team (Tim de Waele)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo