fbpx

Kona Stuff 2k8

Ha valakitől nem várunk meglepetéseket, akkor általában nem okoz csalódást – tehát nem is kapunk. Így voltam ezzel én is, amikor megtudtam, hogy ismét egy Stuffot kapok. Már jól rá is készültem, hogy copy/paste és már meg is vagyok – de nem. Tavaly pontosan ugyanígy estem pofára, így jó lesz leszoknom még a gondolatról is. Mert a változatosság kedvéért, megint újítottak Konáéknál, viszont most belenyúltak a tutiba könyékig ám… Ez ne is kopjon le róluk decemberig!

Emlékeztek még kedves olvasók a tavalyi nagy újításra? Arra, hogy mit dicséretem annyira a kettőezer-hetes Stuffban? Mi az, ami természetes volt, és mi az, ami már-már megszokássá vált? Nos, fordult a kocka. Fel kellett állnom a karosszékből, és neki kellett indulnom az ismeretlennek. Mert ez egy homlokegyenest más felállás, mint ezelőtt. Ha a különbséget zongorázni tudnám, Clayderman már az operabálra sem fért volna be díszvendégként. Szóval nem hittem volna, hogy ennyire ellentétes felállás jellemez két egymást követő évet. A tavalyi újítást visszavonták, mint a használtbusz-tendert. Se tologatós papucs – hajh, de jó is volt -, se hagyományos kormánycsapágy, se átütőtengelyes villa, sem pedig 290 ezer forintos ár. De hadd haladjak szépen sorba!

Vajon sajnáljuk-e a papucsot, amit bárki állíthatott volna bármikor, de már a Bass-en is csak bosszúságot okozott? Sajnáljuk-e, hogy már nem négy M8-as csavar tartja helyén a bringa fenekét? Sajnáljuk? Szerintem nem kell könnyeket hullajtani érte. Szép volt, jó volt, „dizájnos” volt. Emellett azonban nem csak divatjamúlt, hanem bebizonyosodott róla az is, hogy ez nem életszerű. Nem is értem, miként vizionálhatott a tervező láncvillahosszt állítgató, szakadt farmernadrágos, nagyonlaza srácokat maga elé. Képtelenség, és egy ilyen „dirtjump, meg minden” váz nem is igényli ezt.

Másodsorban – ez viszont tényleg fájó maradi lelkemnek – oda a kormánycsapágy-rendszer. Véleményem szerint soha nem lesz olyan strapabíró egy integrált (hovatovább félintegrált) rendszer, mint a hagyományos illesztéssel működő. Csak hogy ne a levegőbe beszéljek, egy példát is említenék. Nézzük csak meg, merrefele is terjeszkednek a középcsapágyak!? Bizony, bizony… már nem férnek meg azon a kis helyen, amit középcsapágyháznak hívunk. Kibuggyannak a házukból, mint éticsiga párzáskor. Vajon miért? Mert nagyobb csapágy, nagyobb szilárdság, hosszabb élettartam, több jókedv. Ezért fáj nekem a számomra értelmetlen irányba eltolódó fejlesztés. No persze mint tudjuk, a divat nem racionális…

Volt valaha egy Dirt Jumper 3-as villa, talán OEM kiszerelés lehetett. Mert tudatlan fejemmel, még nem láttam máshol DJ3-at átütővel. Persze jó is volt, erős is volt, valószínűleg olcsó az nem volt, de mindenképpen a DJ2 ára alatt helyezkedett el. Nos, a jó dolgok azért vannak, hogy elmúljanak, és aztán újra legyenek, hogy értékelni lehessen őket. Most pechünk van. Épp elmúlt. Helyette van majdnem fapados, de csillapítás tekintetében legalább fentről állítható, levegőráfújós DJ2, ami előtt le a kalappal, remekül mozog, és fehér lábával profin követi a divatot. Sajnos ez nem feledteti deréktól lefelé elhelyezkedő hiányosságát. A 20 mm-es tengely létszükséglet, és ha kell, megkockáztatok egy népszavazást is erről. „Egyetért-e ön azzal, hogy a hatóságilag Dirt Jumpra tervezett kerékpárokat kizárólag 20 mm átmérőjű, átütőtengelyes villával lehessen Magyarországon forgalomba hozni?” Igen, vagy De!?

A harmadik fogós kérdés az ár. Valóban, 2008-ban a reálbér tovább csökkent. Mennyivel másabb lenne azonban a kép, ha a KSH a Stuffot is belevenné a statisztikájába. Sőt, akkor már az összes többit elhagyva, egy nagyon kedvező javulást fedezhetnénk fel. Idén ugyanazért a pénzért 26,1 százalékkal több Kona Stuffot kapunk! Az apróbetűs részben pedig megjegyezhetnék a fent említett siralmaimat.

Amikor úgy gondoltam meglepetés már nem érhet, akkor hátba támadott a galád. Mert bringázni olyan volt vele, amire nem is számíthattam volna: eltűnt a tohonyaság a Stuffból. Régen mindig lustának éreztem a Konákat, nem volt egyik sem 100%-ig partner a levegőben. Olyan volt irányítani, mint hátsókerék meghajtású autót tükörjégen. Ha egyszer elindult valamerre, abban az esetben csak nagy gyakorlattal sikerült visszahozni. Ezzel szemben ez olyan, mintha összkerekes autóval és szöges gumival, kellene ugyanazt a manővert végrehajtani. Nincs kapkodás, minden úgy- és arra megy, amerre akarom. Ha fordulok, fordul velem, ha döntöm, csavarom, ütöm, vágom, akkor is kezes bárány marad. Olyan remek az egész, hogy muszáj kipróbálni, és utána már nem lehet lerakni. Ha valaki megteheti, vegye meg egyben, nem bánja meg. Viszont a vékonyabb pénztárcával bíróknak sem kell kétségbe esniük. Erre a vázra tényleg érdemes építeni. Mert a geometria – érzésem szerint – egyedülálló a piacon!

Így utólag visszaolvasva talán nem írtam le egyértelműen. Ez a bringa olcsóbb, mint a tavalyi, mégis, érzésre lényegesen jobb. Ugyanakkor mégsem kellett akkora érvágást elszenvednünk nekünk, vásárlóknak. A kerekek erősek, a fékek bitang jók. A kivételes irányíthatósághoz döntően hozzájárul a jó szabású irányítópult és a merev FSA középrész/hajtómű rendszer.
[poll id=”55″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. áprilisi lapszámában.

Forgalmazó: X-Factor
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 2 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: XS (13”), S (14”- tesztelt), M (16”), L (17”)
Ajánlott fogyasztói ár: 229.900 Ft

Vázanyag: Kona Clump 7005 alu
Villa: Marzocchi Dirt Jumper 2; 100 mm
Hajtómű: FSA Moto-X MegaExo; 22-32 fog
Középrész: FSA Moto-X MegaExo
Lánckeréksor: Shimano HG-30; 8 seb.; 11-32 fog
Lánc: Shimano IG-70
Váltókarok: Shimano Alivio; 8 seb.
Hátsó váltó: Shimano Alivio
Első váltó: Shimano Alivio
Fék: Hayes Stroker V6
Első agy: KK Disc
Hátsó agy: Shimano M525 disc
Felnik: Sun Ditch Witch
Küllők: 2 mm; acél
Külsők: Maxxis High Roller; 26 x 2,35
Kormány: FSA Maximus Riser Oversize; 31,8 mm / 25 mm emelés / 710 mm szél.
Kormányszár: FSA Gap OS; 31,8 mm / 6 fok / 45 mm
Markolat: Cowan Signature
Kormánycsapágy: FSA félintegrált
Nyeregcső: FSA Maximus; duplacsavaros
Nyereg: Kona DJ; 8 mm pálca
Pedál: Kona Jackshit

Geometriai adatok
Fejcsőszög: 69,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 71,5 fok
Tengelytáv: 1084 mm
Láncvillahossz: 410 mm
Felsőcsőhossz: 530 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 538 mm
Fejcsőhossz: 100 mm
Tömeg: 15,54 kg

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo