fbpx

Michele Scarponit eltiltották a Ferrari kapcsolat miatt

Az utólag tavalyi Giro d’Italia-győztessé avanzsált olasz Michele Scarponi ügyében ma hirdetett ítéletet az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI), és a Lampre-Merida sztárbringását három hónap eltiltással, valamint 10 000 eurós pénzbírsággal sújtották a legismertebb doppingdokihoz, Dr. Michele Ferrarihoz fűződő kapcsolata miatt.

Scarponit, akit 2007-ben már kivontak egyszer a forgalomból az Operación Puerto doppingbotrányban való érintettsége miatt, ezúttal nem érték doppingvétségen, de az olasz szövetség hozott korábban egy olyan döntést, hogy azt a versenyzőt, aki bizonyíthatóan munkakapcsolatba kerül a többek között Lance Armstronggal is együtt dolgozó Ferrari doktorral, hat hónapig terjedő eltiltással sújthatják.

A 33 éves kerékpáros nevét az Olaszországban több szálon futó „padovai nyomozás” során hozták kapcsolatba Ferrarival, és Scarponi beismerte, hogy 2010 szeptemberében, mielőtt a Lampréhoz igazolt, részt vett Dr. Ferrari által végzett teszteken. Scarponi büntetését 2012 október 1-jétől 2012 december 31-éig datálták, tehát 2013-ban már szabadon versenyezhet. Scarponi továbbra is fenntartja, hogy semmi rosszat nem tett, de elfogadja a CONI döntését.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo