A hétvégén Garmisch-ban rendezték meg a MTB nemzeti bajnokságot maraton (MX) kategóriában. A zuhogó esőben Jochen Käß, a Merida csapat versenyzője, 2007 után ismét győzedelmeskedett...…
A 2006-os szezonban a maratonok világába berobbant egy fiatal svájci bringás, aki a Világ- és az Európa-bajnokságon egyaránt győzni tudott, mindössze 26 évesen. Ralph évek óta csapatának sikeres versenyzője, ám…
A hazai mountain bike maraton versenyek tekintetében már hagyomány a budai kezdés, ilyenkor montisokkal népesül be a Hármashatár-hegy és annak környéke. Az idei, május elsején megrendezésre kerülő VII. Uniqa -…
Idén is megrendezésre kerül az Alpentour Trophy kerékpármaraton, 4 szakasszal, május 29. és június 1. között. Az Alpentour Trophy 2009 UCI által bejegyzett esemény, S1-es kategóriás. A start és cél…
Úgy tűnik, 2009 a visszatérések éve. Az országúti mezőnyben Lance Armstrong, illetve számos eltiltott szupersztár, az MTB CC-ben pedig a klasszis női versenyző, az amerikai Alison Dunlap jelentette be minap,…
Új webes sorozatunk keretein belül magazinunk szakértője Lőrincz Olivér UCI Level 3-as edző válaszol az olvasók kérdéseire. A tél vége felé járunk, így ezúttal a főszerepet a hideg hónapok során…
A 2009-es esztendő Gary utolsó éve lesz a „Masters 4" korcsoportban, a montis legenda pedig 110 km-es idején igyekszik majd javítani. Ha a dobogóra kerülés esetleg nem sikerülne neki, mindenképpen…
Komoly készülődés van a Merida Maraton Teamnél, hiszen június 1-én vasárnap a csapatfőnök Mikula Gábor és csapattársa Adorján Sándor első magyar párosként vág neki a Németországot átszelő kerékpárversenynek. A Transalp…