Most következő túrabeszámolónk rendhagyó több szempontból is. Ez volt az első alkalom, amikor nem távolodtunk el igazán Budapesttől, most először volt az ösvényeket pontosan ismerő kalauzunk, és most először – s remélem utoljára – Jorus nem tartott velünk. A következőkben egy kellemes, csúcshódító túrát mutatunk be, amely szabadon, egészen nehézzé is bővíthető. A végcél: leküzdeni a Pilis legmagasabb csúcsát!
Pilisborosjenő után, háttérben a Nagy-Kevély
Az ország minden szegletéből könnyű elérni Budapestet, és ha sikerül a lovainkat magunkkal hozni – no meg egy kis szabadidőnk is akad –, miért ne tennénk egy kellemes kirándulást a könnyen elérhető, szép pilisi hegyek között. Budapestiként, ha valaki talán még nem járt errefelé, mihamarabb pótolhatja eme „hiányosságát”. Haladjuk csak szépen sorjában, még az élménybeszámoló előtt tekintsük át, kinek is ajánlható a túra, és mire számíthatunk.
Vonattal most csak a fővárosunkig kell eljutnunk. A bűzből való kiverekedéshez használhatjuk a szentendrei HÉV-et, ha minél kevesebb aszfaltos tekeréshez van kedvünk. A városi szakaszt nem számolva majdnem 50 km a túra, körülbelül 800 m szintemelkedéssel. Előny, hogy ha fáradunk, bárhonnan könnyedén visszajuthatunk az aszfaltra, és némi gurulással elérhetjük a helyi érdekű vasutat.
Lehetőleg teleszkópos montival induljunk neki, ugyanis most kicsit keményebb terepre merészkedünk, és maga a túra sem olyan könnyű, az eddig megszokottnál némiképp több a köves, meredekebb emelkedő. Cserébe viszont majd egészen kivételes kilátásban gyönyörködhetünk, és persze jó érzéssel tölthet el, hogy önerőből jutottunk fel a csúcsra. Bukósisakot mindig illik vinni, de most még véletlenül se felejtsük otthon, mert bár a lejtők nem túl nehezek, ellenben sok a szikla. No meg teljesen mellékesen a napszúrás ellen is nyújt némi védelmet…
A látnivalók elsősorban természeti jellegűek, de a kis községekben is elidőzhetünk, ha kedvünk tartja. Vizet bőven vigyetek magatokkal, főleg, ha hozzánk hasonlóan, a nagy nyári hőségben indulnátok neki. Bár az erdőben kicsivel elviselhetőbb a klíma, a vízvételezési helyek száma korlátozott. Szinte végig gyér forgalmú területen tekerünk, inkább csak a gyalogos turistákra kell figyelnünk, az útvonal egyébként nagy részben kijelölt kerékpáros ösvény. Egy Budapest és környéke, vagy egy Pilis turista térképet vigyünk magunkkal, esetleg mindkettőt.
A tetőre vezető szerpentin egy jellegzetes kanyarja
Kezdjük az egészet a szentendrei HÉV Aquincum megállójánál. Nagyjából idáig vezet bringaút is, utána lekanyarodik a Római partra, arra már nem érdemes tovább menni. Az első cél Üröm, de hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, ezt is terepen, egy kis dombon keresztül közelítjük meg. Az egész útvonal Manka fejében volt meg, aki elsőként vállalkozott vezetésünkre. A szentendrei út bal oldalán a forgalommentes kis utcákban haladunk északra, aztán a Határ út végénél keressük meg a Hétmalom utcát, ami földútban folytatódik. Ez vezet a Péter-hegyen keresztül, ami mindjárt egy jó kis technikásabb mászással/tolással kezdődött. Szerencsére korán elkezdődik a fás rész, s ez némiképp enyhíti a hőséget, valamint a hobbitelkek között vezető széles dózerút hamar lankássá válik. Néhány izgága kutya kirohanására felkészülhetünk, de szerencsére csak ugatnak és elég picikék. Magunk mögött hagyva a civilizációt az ösvény egyre keskenyedik, s egészen árnyas emelkedő után jön máris egy igen finom lejtős „single track” ösvény. A növények egészen belógnak, szinte keréknyomnyi csapáson haladhatunk, technikailag nem nehéz, úgyhogy bátran mosolyogva gurulhatunk. Dobunk egy balost egy murvás kis meredek csapáson, egy kis hullámvasút, és már el is értük Üröm szélét. Innen legurultunk – mint utólag kiderült Széchenyitelepre –, ami hiba volt, mert mászhattunk vissza Pilisborosjenőre. Mondjuk nem vészes ez a kerülő sem, enyhén emelkedik, és csak 2 km aszfalton, bár ez rossz minőségű, egyre keskenyedik és fogy. Közben balra megfigyelhető a modern világ egyik csodája, a szeméttelep. Ha eddig követtetek, akkor a Rozália kápolnánál fogjátok elérni ’Jenőt. A Fő utcát hamar megtaláltuk, így már irányban is voltunk, megpihenhettünk. Találtunk egy kutat, leheveredtünk mellé, igaz, nem működött, de a fa, ami ott volt, árnyékot adott, s megettük első szendvicseinket. Onnan tudtuk, hogy most már biztosan elhagytuk a fővárost, hogy egy helyi fiú messziről előre köszönt – vagy talán épp egy bringás volt civilben.
Közvetlenül a csúcs előtt
Irány a vár! Mármint az „egri”, de nem az, hanem csak a mű. Mielőtt odaértünk volna, előbb elhaladtunk egy dirt pálya mellett, amiről messziről nem tudtam megállapítani, hogy most motoroknak, vagy bátor bringásoknak szánták, esetleg mindkettőre alkalmas. A búzamezők között haladó út háttérben a Nagy-Kevéllyel nagyon idilli volt. A vár előtt megcsodáltuk fentről a Teve sziklát, aztán legurultunk és alulról közelítettük meg a művárat. Itt forgatták az „Egri csillagok” című nagyszabású magyar filmeposzt. A tömegjelenetekhez képest viccesen kicsinek tűnt, hiába, az operatőrök már akkoriban is nagyon tudtak. Sajnos ide el lehet jutni autóval is, így komoly szeméthegyet halmoztak fel a belsejében és a környékén a „modern kirándulók”. Szégyelljék magukat!
Kisebb meredek mászás északnak, és már el is értük az erdő szélét, itt balra haladunk tovább kevésbé meredek úton. Egészen biztosan találunk itt méretes pocsolyákat, akkor is, ha már hetek óta nem esett az eső. Ezek némi izgalmat jelentenek, mármint hogy mikor merre kerüljük ki őket, esetleg átrongyoljunk-e rajtuk. Végül így a Kevély alatt haladunk Csobánka felé, amit az Ózon kempingnél érünk el. Tulajdonképpen erre szokott menni a Duna Maraton is, itt volt anno az első frissítőállomás. Tegyünk mi is így, a műutat keresztezve kicsit guruljunk jobbra a temető felé, ahol friss, hűvös vizet vételezhetünk. Messze lesz a következő, úgyhogy minden kulacsot, és magunkat is töltsük fel! Kapaszkodjunk vissza és folytassuk utunkat a kék jelzésen, utána pedig a zöldön, így végig majdnem a gerincen haladunk és persze lesznek mászások, de kevesebb, mintha a nulláról kéne majd felkapaszkodnunk a Pilis legmagasabb pontjára.
A Teve-sziklánál, közel az „egri várhoz”
No de ott még nem tartunk, még előttünk van egy elég monoton és sunyi szakasz, ahol folyamatosan emelkedik az út, hol jobban, hol kevésbé köves, és jó hosszú. Az ez előtti még inkább meredekebb szakasz, izgalmassá tette az erre való felkészülést. Itt már csak fáradhatatlan vezérünk Manka tekert fel gond nélkül, én már majd hanyatt estem, mókuskerékben is alig bírtam. Márti inkább sétálós, virágszedős tempóra váltott. Valószínűleg neki volt igaza. Ez a legmeredekebb rész, nyugtasson meg minket ez a tudat…
A lankás úton – mint mindenhol – itt is megtaláltuk a szépséget, például a nedvesebb részeken csapatokban gyűltek a lepkék, és olykor körbetáncoltak minket. Mint egy mesében, csak éppenséggel mi nem tündérek voltunk, hanem egyre fáradtabb vándorok. Örültünk, mikor kissé lejteni kezdett már, és végre suhanhattunk. Tudtuk, hogy túljutottunk a Hosszú-hegyen is, következhet hát a valóban nagy falat. Ha esetleg már elfáradtunk volna és hiányzik a kocsma, cukrászda, akkor – ahogy eddig minden településnél – most is rövidíthetünk, már nem vagyunk messze Pilisszentkeresztől, az aszfaltot elérve legurulhatunk a településre, onnan pedig Pomázra a HÉV-hez. A túra végén ugyanez lesz az útvonalunk, csak előbb meghódítjuk a 756 m magas hegyet.
Rövid pihenő után neki is veselkedtünk az oldalában egyre magasabbra kanyargó szerpentinnek. Annak ellenére, hogy már fáradtunk, feldobott az a felfedezés, hogy nem is olyan meredek, mint amire számítottuk, és hamarosan már olyan kanyarokba érkeztünk, ahol nagyon jól látni az alattunk elterülő tájat, és hogy hogyan jutunk egyre feljebb és feljebb. Az ösvény – mint az eddigiek is – eléggé köves, néhány rész kifejezetten. Kicsit fejleszthetjük a mászási technikánkat. Bevallom, én már az első kanyarnál – ahol egy nagyobb csapat turistával is találkoztunk – azt gondoltam, hogy: „nézd már, milyen magasan vagyunk, nem lehet sok hátra”… Ezzel szemben valójában még sok volt, a nap hol elbújt, hol kisütött, szóval nem fáztunk az biztos. A vége felé az utak már egymással szinte párhuzamosan haladtak, szerencsére jól alakították ki, tényleg szinte végig tekerhető. Érdekes módon csak itt találkoztunk más bringásokkal (az országútisokat hazafelé nem számolva), és mindannyian lefelé jöttek, mind a három. Barátságosak voltak, és „bátrak”, ahogyan bukó nélkül küzdöttek a kövekkel. Egyikük meg is jegyezte, hogy „farönk van keresztben az úton”, ami olyan kapitális méretű volt, hogy Márti lazán félrehúzta.
Élőben lenyűgöző volt a lepkeforgatag
Épp mielőtt teljesen kikészültünk volna, elértük az utolsó fordulót, és vele együtt a Pilis-tetőt. Vigyorgás, bámészkodás, és természetesen pihenés, fotózás következett. Hihetetlen mennyire felhallatszanak a hangok a környező településekről, akár még egy kutya ugatása is tisztán hallható.
Utána aztán már csak egy cél lebegett a szemünk előtt, legurulni a szentkereszti cukiba. Nagyon élvezetes volt az odavezető út. Kicsit le, kicsit fel, de leginkább lefelé. Nem volt semmi húzósabb szakasz, a lányok is nagyon élvezték, kőből is kevesebb van, így kezdőknek is pont ideális. Gyorsan leértünk, mondhatni túl gyorsan, mivel szívesen elgurulgattunk volna még egy ideig. Pont a Dobogókőre vezető aszfaltozott szerpentin elágazásához jutottunk. Innen egy kis mászással elérhető a közkedvelt téli sportparadicsom, minket azonban jobban vonzottak a szénhidrátok, így lecsurogtunk a kanyargós műúton. A cukrászdát jobbra találjuk az első szélesebb főútnak tűnő utcán, ez vezet amúgy Pilisvörösvárra.
Figyelem! Nagyon nehéz lesz elindulni falatozás és néhány ülve eltöltött perc után. Elrettentő lehet, hogy még 12 km áll előttünk, de nyugalom, ez javarészt lejt egészen Pomázig. Itt már aktívabb az autóforgalom. Pomázon hopp fel a zöld hernyóra, vagy sportosabbaknak tekerés egészen hazáig/vasútállomásig. Otthon aztán joggal lehetünk büszkék magunkra, megmásztuk a legmagasabb hegyet! A Pilis rengeteg érdekes helyet rejt, felsorolni is hosszú lenne, ez csak egy példa volt. Térképünk birtokában magabiztosan térhetünk vissza, amikor kedvünk tartja, de ennél magasabb csúccsal úgysem fogunk találkozni…
Pilis tető:
A Pilisszentkereszttől nyugatra fekvő Pilis legmagasabb pontja 756 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé, s ezzel a Dunántúl második- (az Írott-kő 882 métere után), míg a Dunántúli-középhegység legmagasabb csúcsa. A Pilis-tetőről gyönyörű panoráma kínálkozik Dobogókő, a Hosszú-hegy, a Kis- és Nagy-Kevély valamint a Budai-hegyek irányába is. Közkedvelt kilátó- és kirándulóhely.
Pilisborosjenő és az „egri” vármakett:
A rómaiak idejében a település északi határában lévő Nagy-Kevély csúcsa alatt húzódott egy római út, amely Aquincumba vezetett. Napjainkban német nemzetiségi falu, mely része a Duna-Ipoly Nemzeti Park területének. A Teve-szikla illetve az „Egri csillagok” című film forgatásához felépített „egri vár” Pilisborosjenő északnyugati határában, a Nagy-Kevély lábánál helyezkedik el. A sziklánál is forgattak jeleneteket. www.pbj.hu
Pilisszentkereszt:
Budapesttől mintegy 30 km-re északra található 2200 lelket számláló hegyi falu, mely a Pilis dolomittömbjét és a Visegrádi-hegység vulkanikus eredetű vonulatát kettészelő völgyben fekszik. Kedvelt kiindulópont kirándulóknak, mivel a Pilis legtöbb nevezetessége könnyen elérhető innen. www.pilisszentkereszt.hu
Megjelent a Bikemag 2007. júliusi számában.
Szöveg: Begbie
Fotó: Manka, Begbie
