Bizony ért már minket jogos kritika amiatt, hogy nem helyesen becsültük meg egy adott útvonal forgalmát. Ennek esélye ezúttal nem állhat fenn, mivel a mostani körünk ilyen szempontból az egyik véglet felé közelít. Tudna-e bárki kapásból olyan nyolcvan kilométer feletti (részben) hazai edzőkört javasolni, amelyet edzőpartnerünk mellett haladva, szinte egy teljes sávot elfoglalva tekerhetünk 80%-ban végig, anélkül, hogy ezzel bárkit is zavarnánk? Nos eddig én sem tudtam volna ilyet ajánlani, de majd most! Íme:
Eisenbergi hangulat
Ehhez az edzéshez szükségeltetik útlevél is, hiszen körünk egy harminc kilométeres szakasza Ausztriában halad majd. Mostani ajánlatunk a vasi megyeszékhelyről, azaz Szombathelyről indul, pontosabban a város peremén található Spar áruház parkolójából. Egy hétköznapi délelőttöt szemeltünk ki az akció végrehajtására, a néptelen parkolóban ilyenkor kelt talán legkisebb feltűnést két gátlástalanul öltözködő kerékpáros. Óra indul, kikanyarodva irány a körforgalom, onnan pedig a Ják táblát követve keveredünk ki. Egyenes külvárosi szakaszon haladunk, amikor is az első éles balkanyar könyökénél csinálunk egy cselt és jobbost dobunk. Ezután egy balos a „Király Sportkomplexum” mellett és máris rátértünk a Nárai felé haladó útra.
A faluközpontot 7 km megtétele után érjük el, ahol is a kissé viseltes mozi előtt elkanyarodunk balra Ják felé. A Nárai-Ják közti útvonal igen jó minőségű aszfalttal rendelkező szakasz, nem hiába közkedvelt a vasi vasemberek körében, mint időfutam-edzőútvonal. Az út szinte nyílegyenes, és tengelyében a híres románkori templom sziluettje bontakozik ki. Nem éppen kellemetlen látvány ez, és ekkor tűnik fel, hogy valami nagyon furcsa. Hát igen, a forgalom. Mert azt mióta elhagytuk a megyeszékhelyet, mintha elvágták volna…
Jákon a templom előtti kisebb kaptató jelent némi izgalmat, és már robogunk is tova Körmend irányába. Megközelítőleg hat kilométer abszolválása után jobbra kanyarodunk Szentpéterfa felé. A falu olyannyira határ menti fekvéssel rendelkezik, hogy az utolsó ház szomszédságában már a határátkelő épülete található. A dolog nem véletlen, hiszen Trianon után Sopron mellett ezen a településen is népszavazással döntöttek a helyiek az anyaországban maradás mellett. Ezért cserébe 1923-ban megkapták a leghűségesebb magyar község címet. A kis történelmi kitérő után megmutatom a határőrizeti szervnek, hogy van nálam nejlonzacskóban valami ormótlan kék izé, és már robogunk is tovább sógorék jól karbantartott aszfaltútjain.
Oberbildein az első település amelyet érintünk, ennek központjában van egy rafinált csomópont, figyelni kell. Az út látszólag egyenesen halad tovább, de valójában a nagy ívű balkanyart kell követnünk, amennyiben nem szeretnénk zsákutcába jutni. Ez az útvonal egyszer csak beletorkollik az 56-os főútba, melynek különlegessége, hogy a forgalom rajta leginkább a zérus felé konvergál. Edlitz majd Höll következik, ezen a részen olyan közel van a határ, hogy akár válthatnánk is pár szót a Horvátlővő faluvégen lakókkal. Ehelyett azonban inkább begurulunk Deutsch Schützenbe, ahol egy oda-vissza másfél kilométeres kitérőt teszünk a község jelképének számító koragótikus kápolnához. Toronynélküli, mégis jó arányú épület, szépen tájba illesztve, szóval igazán ajánlom mindenkinek.
Deutsch Schützen után Eisenberg következik, ezen a településen kétféleképpen is áthaladhatunk. Mi a nehezebbik verziót választottuk, azaz a faluközpontban jobbra elhagytuk a főutat, és ráfordultunk a szintén Eisenberg néven emlegetett szőlőhegyre. A határ közelsége miatt az enyhének tűnő hegyecskének hazai nyúlványa is vagyon, ami természetesen Vas-hegy néven él a köztudatban. Látszólag komolytalan kis hegy az egész, aztán félúton rájön az ember, hogy bizony jócskán alulbecsülte. Év eleji edzettségi állapotban igen fájdalmas tud lenni az ilyesmi. A hegyen már-már dél-olasz hangulatot árasztó présházak és pincék sorakoznak, természetesen a legszebbek olyan meredek szakaszok mentén állnak, ahol ha az ember megáll fotózni, többet sohasem indul el újra. A tetőre felérvén lehet a kilátásban gyönyörködni kicsit, bár mászás közben olykor szebb volt a látvány. A csúcsról jobbra fordulva pofára esés jellegű zuhanás után érjük el újra az 56-os főutat.
Nemsokára Burg, majd ezután Schandorf következik, utóbbit elhagyva kis emelkedő tetején struccfarm szegélyezi az útvonalat. Érdemes a sprintet már az emelkedőn megkezdeni, mert a kerítés mentén nemsokára rutinos ellenfelekre lelhetünk. Időzítés ide vagy oda, a struccok valahogyan mindig magabiztosan nyerik a futamot. Nemsokára elérjük a 63-as főutat, amelyre rákanyarodunk jobbra és Schachendorfon keresztül érjük el a bucsui határátkelőt. Idáig 55 kilométert haladtunk, ebből 30-at Ausztriában.
Kápolna Deutsch Schützenben
A határátlépés után nem sokkal jobbra fordulunk, és kellemes kis falvakat érintve körberajzoljuk a határt egészen Pornóapátiig. Nem biztos, hogy illendő ilyesmin viccelődni, de meg kell jegyeznem, hogy nem lehet könnyű ilyen nevű településen egyházfinak lenni… Itt aztán balra tartunk, és Nárait elérve ugyanazon az útvonalon jutunk vissza Szombathelyre, amelyen ellenkező irányban már egyszer végighaladtunk. Az ebben a bekezdésben leírt 30 kilométeres szakaszon körülbelül 8 db gépjárművel találkoztunk, melyek közül négy esetben ugyanarról a furgonról volt szó. Valahogyan mindig előkeveredett a hátunk mögül, ki tudja mi dolga volt…
Légiflotta Náraiban, avagy Nárai Air…
Az egész körre ráillik a szinte totális forgalommentesség fogalma, a terepet tekintve pedig könnyűnek mondható, főleg, ha kihagyjuk belőle az „Eisenbergákat”. Ebből a variációból hurkokkal megspékelve 100 és 130 km között tetszőleges hosszúságú kör kerekíthető, úgyhogy érdemes ezért Szombathelyre látogatni.
Szöveg: HBalage
Ábrák és fotó: HBalage
