A gyönyörű, napsütéses, egzotikus úti célok után biztos meglepődsz Steve Thomas mostani túraválasztásán. Miért éppen Skócia? Van a Skót Felföldben valami egzotikus – csak nehéz meglátni a ködtől. Skócia hangulatfüggő hely. Van, aki rajong érte. Van, aki ki nem állhatja a szeles, nedves időjárást. Steve kerékpáron többször is megmászta a legmagasabb felföldi hágót, a Bealach Na Ba-t…
Van Anglia. Hűvös, ködös, szeles, kellemetlen. Van Észak-Anglia. Még hűvösebb, még ködösebb, még szelesebb, még hidegebb. Utána jön Dél-Skócia, ami még az előzőre is dob egy lapáttal. És fent van a Felföld, ami mindennek a csúcsa. Egyben itt található Nagy Britanniának a csúcsa, a Ben Nevis (1348 m), és a legmagasabban fekvő aszfaltos út, a Bealach Na Ba hágó. Keltáról fordítva ez annyit jelent, hogy az “út, amin a tehéncsordák haladnak”. Én most kerékpárral próbálkozom…
Lent Angliában éppen kitört a kánikula. 25 fok volt árnyékban (tehát sütött a nap!) és a szél is alig fújt. Beültem az autóba, hogy a szép időjárást kihasználva átszeljem a Skót Felföldet és megmásszam északnyugati csücskébe rejtett Bealach Na Ba-t. Meghallgattam az időjárás-jelentést és vittem napszemüveget és naptejet, mivel a magaslatokon még jobban tűz a nap… Öt óra autózás után Észak-Angliában már kezdett felhősödni. Délután már összefüggő felhőzet volt Dél-Skócia felett. Amikor este megérkeztem az Applecross-félszigetre, ahol a Bealach Na Ba található, már szemerkélt a köd, és szokásos módon fújt a 60 km/órás északnyugati szellő. (A “szél” szót itt ennél sokkal erősebb légmozgásra használjál!)
Közben áthaladtam Fort William-en, mely a Ben Nevis lábánál fekszik. A legtöbb turista idáig jön. Ez a hamisítatlan Skót Felföld. Jobbra a Loch Ness, balra a Brit-sziget csúcsa. Minden kopár, mindent fű borít, és azon megszámlálhatatlan birka legel. Azt már kevesen látták, hogy északabbra nagyobbak a Loch-ok (tengerszemek) és teljesen érintetlen a táj. Se falvak, se autók, és az utak is egyre közelebb mennek a hegyek lábához, egyre meredekebbek…és előbb-utóbb megérkezünk Bealach Na Ba-hoz.
Valahol a Skye szigetre vezető út elágazásánál megállt az idő. Onnantól elvesztettem időérzékemet, és lehettem volna a történelem bármely korszakában. A köd függönyt húz a látogató elé. Itt az utóbbi 500 évben nem sok minden változott. A falvak düledező, régi házai láttán rájöttem, hogy a skót történelmi filmekhez nem kell maketteket készíteni. Szálláshelyem a Bealach Na Ba lábánál (Lochcarron-ban) tovább növelte bennem az időtlenség érzését. Szemben meg a hegy, mely időtlen idők óta itt áll, és őrzi Skócia északnyugati szegletét.
Másnap reggel a tradicionális szalonnás rántotta elfogyasztása után tetőtől-talpig beöltöztem Goretex-be, és elindultam a hágó felé. Reggeli közben a helyiek azt mondták, hogy az általam kinézett útvonal majdnem sík, csak a végén van egy kis emelkedő. Érdekes, hogy az autósok érzékeit mennyire becsapja a kaszniban történő utazás. Fogalmuk sincs, hogy milyen úton haladnak. A fickót kellett volna felültetni egy kerékpárra, hogy tapasztalja már meg, hogy mennyire “sík” a Shieldag után következő útszakasz. Odáig még tényleg a nagytányér játszott, de ahogy kiértem, oldalszél és 3-4%-os, hosszú kaptató fogadott. És innen még vagy egy húszas a hágó kezdete. Még a térképen is megért két vékonyka fekete nyilat az útvonal ezen része. Javaslom, hogy külön nyilakkal jelöljék a felföldi éles, erős szél uralkodó irányát. Ahogy a hegy már nem árnyékol, rettentően kellemetlen tud lenni, bármerről is fúj: kivéve pontosan hátulról. Viszont ez a hamisítatlan felföldi kerékpározás: szél, eső, köd, nehéz emelkedők, meg minden, amit a kerékpárosok annyira szeretnek…
Ahogy mászok egyre feljebb és feljebb, a Loch Shieldag gyönyörű látványa tárul elém, a part mentén pedig néhány tucat fehérre meszelt halászviskó. A Loch mögött büszkén állnak a Torridon hegylánc csúcsai. Sajnos a látvány szépségéből sokat levon, hogy éppen itt fújt szembe a szél, és az út továbbra is sunyin emelkedett. Néha volt egy-két apróbb lejtő, de azon is hajtani kellett a szél miatt.
Egy idő után már egy teljes félkört írtam le a Bealach Na Ba körül, és a déli oldaláról kezdtem a végső támadásnak. Itt az út teljes egészében a tengerpart mellett halad és egymást érik az apró halászfalvak–általában egy fél tucat düledező házzal büszkélkedhetnek. A turistakönyvek mind azt mondják, hogy innen a Rassay sziget sziklás partvonala és a Cullin hegyvonulat háromszögalakú csúcsainak gyönyörű látványa tárul elénk, de általában hozzáteszik, hogy “amikor az időjárás engedi”. Amikor én ott jártam, nem ilyen nap volt, és gyanítom, hogy nem sok errefele járó turistának volt szerencséje elkapni az év azon 10 percét, amikor tényleg gyönyörködhet bennük. Azért a szemközti partvonalat ki lehetett venni a ködben, de sok mást nemigen…
Itt már nem volt más hátra, mint a mászás. Már nem lehetett a lassú, pihenős tempóra hivatkozni azzal, hogy hát megpróbálom kivenni a ködtől láthatatlan hegycsúcsokat. Nem volt mit nézni, csak az utat, mely számos hajtűkanyarral is ijesztően meredeken emelkedett a hágó irányába. 8 kilométer szenvedés, de legalább a szél csendesedett, illetve általában oldalról és hátulról fújt. Természetesen a célt, a hegy tetejét nemigen lehetett látni a ködtől és a kavargó, alacsonyan szálló felhőktől. A látótávolság fél kilométer és fél méter között váltakozott 2 percenként. Amikor egy felhő betakart, igencsak éreztem a nedvességét.
Az alsó 5 kilométeren szép zöld volt a táj (már amikor látszott), majd az utolsó hármon–amikor az út is bekeményített–teljesen kopárrá, sziklássá vált. Itt már be is fújt a hegyen átbukó oldalszél, ami nem könnyítette meg a helyzetem. Szerencsére az utolsó kilométeren kisebb volt az emelkedés, a szél viszont nagyon felerősödött. Ahogy átbuktam a hágón, jöhetett a Brit szigetország leghosszabb lejtője. Bevallom, hogy a mászáshoz azért választottam a déli oldalt, mivel a másik még meredekebb, és általában ellenszél nehezíti a haladást. A lejtmenet csodálatos volt, de a ködben nem lehetett a teljes sebességet kihasználni.
Távolság, nehézség
Az egész túra 100 kilométer hosszú, és a tengerszintről indul, majd 626 méter magasan lévő Bealach Na Ba hágó a csúcsa. A hegy meredeksége nem lenne olyan szörnyű (max. 9%), de a széljárás miatt szükség lesz a lehető legkisebb áttételekre. Leginkább olyanoknak ajánlom ezt a túrát, akik nagy élvezetet lelnek a mászással együtt járó szenvedésben, és nem zavarják őket, hogy legritkább esetben élvezkedhetnek közben a táj szépségeiben. Aki úgy érzi, hogy ez a leírás nem izgatta fel túlságosan, annak alább kiváló, könnyedebb felföldi túraútvonalakat javaslok.
Más útvonalak, időszak, időjárás, szállás
Vannak klasszikus helyek, amit egyszerűen látni kell. A Skót Felföldnek megvan az a nagy előnye, hogy alig vannak utak, települések, és így a természet a legháborítatlanabb egész Nyugat-Európában. Az eddigi legszebb skót túrám úgy nézett ki, hogy vettem egy 10 napos kompbérletet, és végigjártam a Hebridák egész szigetvilágát. Ayr, Aran, Kintyre, Rum, Oban és Skye mind gyönyörű hely, ahol aztán tényleg nem lehet panaszkodni a gépjárműforgalomra. A kompjáratokkal kapcsolatban a www.calmac.co.uk címen lehet több információt kapni. Talán csak egy szabály van minden skót kerékpáros túrával kapcsolatban: kerüljük el az A82-es főutat, mely Glasgow-t Fort William-mel köti össze! Az időjárás kiszámíthatatlan, de nyáron nagyobb esélyünk lehet arra, hogy ritkábban ázunk bőrig. Ajánlom még, hogy télen montival járjuk be a Felföldet. Kétségtelenül hideg van ilyenkor, de legalább kevesebb a csapadék, mint tavasszal vagy ősszel, és a talaj sem olyan sáros, mivel fagyottabb. A zöld hegyek fehér hósapkái gyönyörű látványt nyújtanak.
Szállás
A szállás tekintetében az egyetlen jó választás a Nagy-Britanniában egyedülállóan gazdag “szállás-reggelivel magánházaknál” intézmény (Bed and breakfast). Még a legkisebb falvakban is két-három háznál találunk ilyen lehetőséget, és az árak sem vészesek, főleg, ha a bőséges angol reggelit is beleszámítjuk. 8-9 ezer forintot számoljunk egy éjszakára, melybe beletartozik egy kandalló körüli melegedés este a családdal.
Eredeti cikk: BikeMag 2002. november/december
