…országúton, 2010-ben, és a friedrichshafeni Eurobike-on tapasztaltak alapján levezetve. Lesznek sárga biciklik, fekete biciklik, pettyes biciklik, csillagos biciklik, karbon biciklik, időfutam biciklik – hiszen szeretünk minden olyan biciklit, amit csak készítenek a világon… Legalábbis Gombóc Artúr szellemét megidézve mindenképpen.
Alberto Contador idén harmadik Tour győzelmét szerezte meg, ezzel csatlakozott egy meglehetősen elit klubhoz. Három Tour győzelemmel eddig hárman dicsekedhettek – Luison Bobet, Greg Lemond és Philippe Thys –, de 2010-től fogva már négyen. Győzelmét a S-Works Tarmac SL3 nyergében érte el, melyből egy Alberto által használt példányt megcsodálhatott a nagyérdemű a Speci stand mellett. Annak idején 2009-ben a 7900-as Dura-Ace szett (megjelent a 2009. márciusi számban) egy hasonló vázon érkezett – egy Tarmac Pro SL-en, melyet tesztelői pályafutásom egyik legjobb vázának találtam.
A Specialized standon volt mit kitenni bőven, mert Contador gépe mellett ott figyelt egy további országúti a Saxo Banktól, valamint Fabian Cancellara S-Works SHIV időfutam gépe – ezúttal vasalóorr nélkül.
A Tour de France-on a sárga trikót hosszabb-rövidebb ideig viselő versenyzők a trikóhoz színben passzoló gépeiből akadt máshol is, így a BMC Cadel Evans Impec gépét hozta el a kiállításra több más mellett. Ha hihetünk a specifikációnak, Cancellarához hasonlóképpen ő is Speedplay pedállal nyomul. A Speedplay honlapját továbbra is a pedálmúzeum miatt szeretjük.
Szintén a BMC standról, de ezúttal George Hincapie Team machine SLR01 gépe. Idén végre sikerült kipróbálnom egy BMC gépet az Eurobike Demo Day-en, egész konkrétan egy Race Machine RM01-et. A karbon váz kidolgozásától annyira nem ájultam azért el, picit olyan prototípus-jellegű volt – persze van aki erre bukik. Maga a gép hozta a Pro Tour színvonalat, gyorskormányzású darab volt még éppen nem a kezelhetetlenül ideges fajtából.
George Hincapie bringája a 2009-es nemzeti bajnoki győzelem tiszteletére amerikai nemzeti színekbe öltözött. Ezzel a géppel nyomult az égimeszelő amerikai többek között a 2010-es Paris-Rubaix-n.
Ez pedig már itt éppen Sylvain Chavanel (Quick Step) Eddy Merckx gépének részlete. Chavanel idén összesen két napot töltött sárga trikóban a touron, ráadásul nem is egyhuzamban, hanem közben négynapnyi kihagyással. Bringacsere egy napra? Miért is ne…
A Merckx stand idén számomra némileg csalódást jelentett, mivel bennem a nyolcvanas-kilencvenes évek Merckx acélvázai mély nyomokat hagytak, akkori dizájnjukat és részletmegoldásaikat nagyon szerettem. A rongyosra lapozott Mindentudó Biciklikönyv „Félórás karbantartás” fejezetében feltűnő Corsa Extrához hasonló vázért sok mindenre képes lennék. Tudvalévő, hogy Eddy vállalkozásának beindításában sokat segített a régi barát Ugo De Rosa, ezért a korai vázak erős De Rosa hatást mutatnak (talán ezért is tetszenek ennyire). Mi több a nyolcvanas évekbeli De Rosa és Merckx pályavázak olyannyira hasonlók (azonos muffszett, villaváll és részletmegoldások), hogy elképzelhető, valójában nem is Belgiumban készültek…
A múltidézésre azért volt szükség, hogy a régmúlt dicsőségét párhuzamba állítsam a 2010-es stand ingerszegény karbon vázaival: közepes, avagy gyenge dizájn és grafika, átlagos megoldások, semmi izgalom – számomra legalábbis.
A szintén Quick Stepes Jerome Pineau a 2010-es Touron összesen kilenc napig viselhette a hegyi pontverseny elsőségért járó pettyes trikót, majd végül a 8. helyen végzett a hegyek királya címért folyó versengésben. Ez a bringa tehát többet futott, mint sárga tesója. A villavállon található – az Ironman versenyek logójára emlékeztető – „M” betű a Merckx márka aktuális logója.
Thor Hushovd S3-asa a Cervélo standról. Az S3 az egyik első képviselője volt azoknak a mezőnyversenyzésre szánt gépeknek, melyeknek kialakítását döntően befolyásolta az aerodinamika. Ma már szinte minden cég kínálatában van ilyen. A tavalyi Eurobike Demo Day-en egy Dura-Ace-szel szerelt változatával mentem vagy egy órát, de nekem nem igazán jött be ez a gép. A tesztbringa zavaróan gyors kormányzású volt, nagy sebességnél kapaszkodnom kellett rendesen, ha azt akartam, hogy arra menjen, amerre én szeretném. A benne lévő 3T Funda Pro villa pedig teljesen átlagos geometriájú, szerintem a gond talán az lehet, hogy nem igazán sikerült hozzáigazítani a vázgeometriát. Ennek ellenére a profik versenyeznek vele, illetve a márka roppantmód népszerű – íme egy újabb bizonyíték arra, hogy bármilyen karakterisztika megszokható.
Mark Cavendish-nek (Team HTC – Columbia) nem sok minden maradhatott a ménesében, ugyanis az idei Eurobike-on több helyen legalább öt gépe volt megtekinthető. Ez itt éppen a Pro standon található egyik példány, igencsak masszív kormányművel. Kell is az extra anyag, hiszen a pályabringás múlttal rendelkező brit nem vacakol a hajrákban.
Bár a Team HTC – Columbia csapatának a Scott a bringaszponzora, 2009-ben ilyen inkognitóba öltöztetett időfutam gépeket használtak a versenyzők (ez éppen Cavendish-é) Hogy ki a gyártó, azzal kapcsolatosan ment a titokzatoskodás erősen, de ha megnézzük a Giant standján Menchov gépét, minden kétségünk hamar szertefoszlik…
…íme. A 2009-es Eurobike Award egyik győztese, a Giant Trinity időfutam gép egy Denis Menchov (Rabobank) gépparkjából származó példánya. Menchov a tavalyi Giro utolsó szakaszán egy orbitális firkázást mutatott be a vizes aszfalton egy ilyen géppel. A dologban a valódi izgalmat az jelentette, hogy ezzel akár el is veszíthette volna az összetett győzelmet. Ez szerencsére nem így történt, az esetről készült videóval kapcsolatosan külön élmény viszont, ahogyan az angol kollégák teljesen megőrülnek, és a Monty Python sorozatba illeszthető módon kezdik nyomni a kommentárt.
És ha már így belebonyolódtunk az időfutam szegmensbe, ugorjunk vissza a BMC standjára, és nézzük meg, hogyan néz ki a 2009-es mezőny világbajnok, Cadel Evans időfutam gépe. Hát így – kompakt egy darab, annyi szent…
A leginkább a Zipp Vuma Cronora hasonlító hajtómű esetében már felmerül az UCI profil keresztmetszetre vonatkozó előírásainak teljesülése.
És egy újabb bizonyíték arra, hogy országúton is akad még olyan profi 2010-ben, aki „ósdi” négyszöges középrésszel megy. Korábban már többször kifejtettem, hogy szerintem tengelyhossz kérdése a dolog, és egy ilyen rendszer is képes kellő merevséget nyújtani. A tengely itt speciel olyan rövid volt (maximum 102 mm-esre tippelném), hogy nehéz volt olyan képet készíteni, amelyen látszik is.
Furcsa, egyben brutális külsőt kölcsönöz egy időfutam gépnek, amikor a kormány síkja a vízszintes felsőcső alá kerül – bizonyos testméretek esetén ez azonban elkerülhetetlen. Ezzel azonban zárnám is ezt a technikai blokkot, szándékaim szerint egy következő cikk kizárólag a kiállításon látott időfutam bringákról fog szólni.
A cikket viszont még nem, hiszen a „Jurobájkon” nemcsak a profik bringáival találkozhatunk, hanem olykor magukkal a profikkal is…
…például Alberto Contadorral civilben, amint éppen gondterhelt. Pedig ekkor még talán nem is sejtette, hogy nemsokára nem pusztán a Tour győzelme kapcsán lesz tele vele a sajtó. Ennek a képnek vidám története van. Éppen a Merckx standon fényképezgettem, amikor odalépett hozzám egy hölgy, és megkérdezte, hogy újságíró vagyok-e. Némi habozás után – pillanatnyi identitászavar – azt válaszoltam, hogy igen. Erre közölte, hogy a szomszédos Selle Italia standon éppen Contador folytat tárgyalást, menjek fel és készítsek róla néhány fotót. Ööööö… Aztán minek? – kérdezhettem volna. Ehhez némi adalék, hogy az a fajta figura vagyok, akit teljesen hidegen hagynak a celebek. Nem gyűjtök autogramokat, nem fotóztatom magam hírességekkel, egyszerűen ez a vonal abszolút nem érdekel – emberből van a celeb is, csak kicsit többen ismerik, szerintem ennyi.
Viszont egy ilyen (félig-meddig felszólító módban hozzám intézett) ajánlatra udvariatlanság lett volna nemet mondani, úgyhogy beadtam a derekamat. Kaptam felvezető járműnek egy hosszúcombú szőkét, aztán nekivágtunk a Selle Italia Stand belső termeinek. Az installáció emeletes volt, alul a köznép vizslathatta a nyergeket, miközben a felette lévő „tetőteraszon” a nagy emberek bizonyára milliókról diskuráltak. Egy keskeny falépcsőn felkúsztunk az emeletre, ahol két pókerarcú szakács kimért eleganciával éppen hidegtálakat állított össze, a háttérben pedig maga Alberto ücsörgött többedmagával, és szemlátomást hatalmas tárgyalásban voltak. Kísérőm eltipegett, én meg éltem a lehetőséggel, lőttem párat a 2010-es Tour győztesről, befogadtam madártávlatból is a kiállítást, majd diszkréten távoztam.
„Egy napon, ami talán el sem jön soha, majd én is kérek tőled valamit Mario fiam…” – Don Vito Corleone után szabadon talán ezt mondta a bal oldali úriember Mario Cipollininek. Hogy ki lehetett Mario karakteres beszélgetőpartnere, azt nem tudom, de bizonyára fontos ember lehetett, mert senki sem mert rászólni, miközben a csarnokban erősen tűzveszélyes tevékenységet végzett – azaz komótosan szivarozgatott. Mariónál is beindult a hírnév és a versenyzői karrier aprópénzre váltása, nemrég kerékpármárkához adta a nevét, és extravagáns megjelenésű, ámde „már láttam ilyet valahol”-jellegű karbon csodákkal jelent meg a kiállításon.
Ennyit mára a porosodó friedrichshafeni dossziéból. A kiállításon való helytálláshoz az erőt és az energiát a vínersnicli, a krumplisaláta és a búzasör biztosította, a zenei alapokat pedig a Rammstein adta alá.
Szöveg és fotó: HBalage