fbpx
verseny

Többet ésszel, azaz csúszkálásból lendületbe

Tegnap úgy köszöntünk el a downhill Szlovák Kupa Mala Lucivna-n rendezett fordulójáról, hogy hiszünk az időjósoknak a száraz időt illetően és nem bicózunk sárban. Emiatt a délelőtti edzést is kihagytuk, ami úgy tűnik beválik. Délutánra néha-néha már ...

Időfutam bajnokságok eredményei világszerte

Időfutam bajnokságokat rendeztek  héten szerte a világon, ezek közül gyűjtöttük össze a legérdekesebb és a szomszédos nemzetek eredményeit az alábbiakban. A mezőnyversenyeket a legtöbb nemzet a hétvégén rendezi, ahogy Magyarország is, vasárnap, a ...

Üdítő hűvös sár Mala Lucivna-n

Az elmúlt napok 38 fokai után, már csütörtök este óta élvezzük a 15-22 közötti skálán mozgó hőmérsékletet, ám ez gyakran esővel jár. Emiatt az amúgy is csúszós, gyökeres pályán szinte többet mentünk ma keresztbe, mint előre. A pályán kicsit ...

Fejes Gábor és Zelinka Gabriella a magyar időfutam bajnokok

Fejes Gábor (Bátorfi AKTK) nyerte ma az időfutam országos bajnokságot Felsőzsolcán, de még neki is meggyűlt a baja az iszonyú hőséggel és a széllel, nem úgy haladt a bringa, ahogy tervezte… Az árvízkárok után talpra álló község, Felsőzsolca mellett ...

Jön a mumusunk: Mala Lucivna Szlovák Kupa

Mala Lucivna, itt valami mindig történik, hogy ne tudjuk megmutatni mire is vagyunk képesek ezen a meredek és hosszú pályán. A most következő hétvégén ismét nekifutunk, hogy betörjük ezt a lovat és ne a hegy győzzön le minket. Miért mumus? ...

Július 1-jén Duna Maraton, utoljára a megszokott pályán

2012-ben is Visegrádról rajtol el a bringás évad egyik legnagyobb hazai maratonja! Idén még a megszokott „Duna pályával" (32, 68, 92 kilométeren) várnak Benneteket a szervezők, de jövőre már egy új pályán gyűjthetitek a kilométereket! Ízelítőként ...

Túl a Tour második főpróbáján is: Svájci Körverseny

A hétvégén véget ért a június 9-étől 27-éig tartó WorldTour viadal, a Svájci Körverseny, amit a Criterium Dauphine mellett a Tour de France másik főpróbájaként szokás emlegetni. Nos, ha a Dauphine-t a Sky uralta egyértelműen, akkor Svájcban a ...

Dósa Eszter blogja az Európa-bajnoki 10. helyről

A csehországi mountain bike maraton Európa-bajnokságon Dósa Eszter az előkelő 10. helyet szerezte meg. A Vitalitás SE – Scott – Nutrixxion versenyzőnője első kézből meséli el a történteket: Hurrá! Elit női 10. hely a maraton EB-ről!!! Ehhez persze ...

Tóth Attila és Jakócs Fruzsina nyerték a füredi Bianchi BBF Kupát

Balatoni nyárhoz méltóan kánikulában került sor vasárnap a Bianchi BBF Kupára, ahol a férfiak között Tóth Attila (Cube Balaton Team), a hölgyeknél Jakócs Fruzsina (Merida CST Road Team) voltak a leggyorsabbak. Balatonfüredi rajttal 125 kilométert ...

Tóth és Benkó nyerte a Fa Men Extreme XCE-t

Rekkenő hőség, a tavalyihoz hasonló pálya és remek szervezőgárda várta a Balaton Bike Fest keretében megrendezett Fa Men Extreme XCE (eliminátor) futamra a versenyzőket. A ranglista női futamot Benkó Barbara (Focus MIG Team), a férfiakét pedig Tóth ...

Dósa Eszter 10. a maraton Eb-n

Minden idők egyik legjobb magyar eredményét elérve, tizedik helyen zárt a csehországi hegyikerékpáros maraton Európa-bajnokságon Dósa Eszter. A kontinensviadal elit női versenyét a korábbi többszörös maraton világkupaösszetett-győztes, finn Pia ...

Race Across America 2012: A felkészülés utolsó napjai, és az első megpróbáltatások

A korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vesznek magyarok a kerékpározás „legflúgosabb futamán”, a Race Across America  versenyen, ahol a hivatalos elismerésért az indulóknak 3.000 mérföldet (4.828km) kell teljesíteniük maximum 12 nap lefolyása ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo