fbpx

Többet ésszel, azaz csúszkálásból lendületbe

Tegnap úgy köszöntünk el a downhill Szlovák Kupa Mala Lucivna-n rendezett fordulójáról, hogy hiszünk az időjósoknak a száraz időt illetően és nem bicózunk sárban. Emiatt a délelőtti edzést is kihagytuk, ami úgy tűnik beválik. Délutánra néha-néha már a sárgumi is soknak tűnt.

Liszi Attila

Pihengetéssel és szereléssel töltöttük a délelőttöt, közben láttuk, hogy a hegyről lejövő riderek nyakig sárosak. Nem kicsit. Vártunk-vártunk majd fél egykor felnéztünk az első körre. Akkorra már szikkadt annyit, hogy a ruhánk semmi sarat nem kapott, de a pályán még jelentősen csúszkáltunk. Körről-körre száradt és egyre tempósabban lehetett közlekedni, sőt, késő délutánra már a Wetscream is sok volt.

Gács Péter

De ne szaladjunk ennyire előre, láttuk az élmenőket esni-kelni, volt, hogy három kanyar alatt kétszer is. Attila és Rajmi is eldobta párszor, de semelyik sem volt komoly, ennyi mindig benne van.

Lukács Rajmund

A pálya nem egyszerű, ellenben fárasztó, vannak benne érdekes ugrók, de mindegyikünk nevében mondhatom, hogy nagyon jót bicikliztünk ma. Új mondás is lehetne erre, többet ésszel, mint sárral.

Holnap jön a sűrűje, a reggeli kötelező edzés után időmérő és döntő. Nem titok, szeretnénk boldogan hazamenni… 😉

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo