fbpx
interjú

“Már a levezetéskor azon gondolkoztam, hogyan tudtam volna gyorsabb lenni” – interjú Záray László világbajnok pályakerékpárosunkkal

Záray László egészen hihetetlen szezont tudhat maga mögött: két világbajnoki cím, két világbajnoki bronzérem, egy Grandfondo World Series győzelem és két ezüstérem, csak hogy a legfontosabbakat említsük, mindezt pedig Masterként, karrier és ...

Újra gravel túra a Kiskunságban – VIII. Vad Kunság

Március 17-én (vasárnap) már nyolcadik alkalommal rendezik meg a Vad Kunság gravel túrát azoknak a bringásoknak, akik nem riadnak meg a Kiskunság homokjától. Kerekegyházáról rajtol a túra, mely egyben a regionális “Winter Kúp” kerékpáros sorozat ...

Buzsáki Virág UCI csapatban folytatja – Interjú

Buzsáki Virág, hazánk egyik fiatal XCO versenyzője szilveszterkor a facebook oldalán számolt be arról az örömteli hírről, hogy 2022-ben egy svájci UCI csapathoz igazol, január 2-án pedig publikussá vált a csapat neve is, idén a Strüby-Bixs Team-et ...

A Tour de Zalakaros joggal ambicionálhatja a Gran Fondo besorolást – Princzinger Péter interjú

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke interjúban értékelte a 2021-es évet. Szóba kerültek a covid hatásai, a szenzációs nemzetközi eredmények, valamint a turizmus és a kerékpársport kapcsolata tükrében részletesen beszélt az ...

Óvatosság vagy pusztán racionális gondolkodás eredménye lett az új Shimano Dura-Ace és Ultegra szett?

Az új Dura-Ace (R9200) és az Ultegra (R8100) bemutatásával a Shimano új vizekre evezett, 2x12 sebességgel és vezeték nélküli váltással jelent meg a japán óriás az országúti szegmensben. Viszont nem történt akkora áttörés, mint amire előzetesen ...

Jelle Wallays: “Sosem tennék fel mindent kizárólag a kerékpárversenyzésre!”

A 30 éves Lotto-Soudal versenyző egy követendő példa a feltörekvő kerékpáros tehetségeknek. A kétszeres Paris - Tours győztes (2014, 2019) és Vuelta szakaszgyőztes (2018) a csapat egyik legfontosabb embere. Ő maga azonban sosem akart feltenni ...

Szezonstart júniusban? Hogy készüljünk fel? Egy elismert belga edző válaszol!

2020-ban egy teljesen új, váratlan helyzettel szembesülnek a kerékpárversenyzők: hivatalos bejelentés szerint biztosan nem rendeznek semmilyen kerékpárversenyt június 1-ig. Magyarországon és Belgiumban a kerékpárosok még szerencsés helyzetben ...

Új gyártásvezető az 575 élén – Interjú

Az 575 az idei évben több újdonsággal készül, köztük egy komoly vállalást tesz a vásárlók felé, melyben a gyártó garantálja, hogy időben készen lesznek a termékek, mert ha nem akkor ingyen készíti el a ruhákat. Ennek kapcsán beszélgettünk a cég ...

3800 méteren bringával a hátán át a Hindukus-hegységen – Interjú Zichó Viktorral

Zichó Viktor egy nem hétköznapi bringatúrára vállalkozott, 2019 július 2-án indult el Komáromból, ahonnan Kőrösi Csoma Sándor útján teker (ahol tud) végig, és várhatóan március végén éri el célját, Dardzsilinget. Az útja során már számos különleges ...

Öt éves távon két mérföldkő a kerékpársportunkban – interjú Eisenkrammer Károllyal

Öt éves időtávon két mérföldkőhöz is megérkezik a magyar kerékpársport, hiszen 2015-ben újraindult nemzeti körversenyünk, a Tour de Hongrie, 2020-ban pedig otthont adhatunk a háromhetes viadal, a Giro d’Italia startjának. A két esemény nyilván ...

Mit csinál egy profi MTB versenyző miután visszavonul? – Gunn-Rita Dahléval bringáztunk

Gunn-Rita Dahle Flesja minden idők egyik legsikeresebb MTB versenyzőnője tavasszal Magyarországon járt és a Merida hazai forgalmazója jóvoltából lehetőségünk volt vele bringázni és kötetlen formában beszélgetni. Egy pozitív értelemben vett ...

BalatonBike365 – avagy bringázz egész évben a Balaton körül

A múlt héten a Művészetek Völgyében zajló pedelec túrák kapcsán is szóba került a BalatonBike365 program, ami valójában egy Európai Uniós forrásból támogatott projekt, a balatoni kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztése érdekében. A ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo