fbpx
kiemelt

Boncasztalon a hagyományos kónuszos agyak – előzetes

Szerelés/karbantartás rovatunkban ezúttal a klasszikus kónuszos agyak szervizeléséről lesz szó. Hogy miért pont ezekről? Egyrészt azért, mert ipari csapágy ide vagy oda, szerintem ennek a szerkezeti felépítésnek még mindig van létjogosultsága, ...

Kormánycsapágy: szerelés és karbantartás

A kormányzást biztosító csapágy, mely a váz homlokcsövébe illeszkedik, és a villanyak finom és pontos elfordulását teszi lehetővé. Az egyetlen csapágy a kerékpáron, mely nem körkörösen forog. Ellenben folyamatosan ide-oda mozog, és az út ...

Winnetou nyomában: interjú Horváth Ferenccel – előzetes

Wini a hazai dirt jumpos szcéna egyik meghatározó alakja, aki 4X-os eredményei után a dirt-ben is kezd teret hódítani magának. A tavalyi év nagyon erősre sikerült számára, sok versenyen ért el szép eredményeket, többek között sikerült több külföldi ...

Bringázz a Szent Jakab úton!

Talán mindenki hallott már a Szent Jakab útról, a Santiago de Compostelában véget érő 800 kilométeres zarándoklatról. Akinek ellenben nincsen egy hónapnyi szabadideje arra, hogy gyalogosan teljesítse, az ezúttal szervezett körülmények között, ...

Minden idők legtöbb bringatesztje a Bikemagban – előzetes

A 2009-es a rekordok éve nálunk. Még sosem fordult elő, hogy 13 db, mondhatni egy kategóriába eső montit teszteljünk és jelentessünk meg egy csokorban. A most terítékre kerülő gépek az MTB sport azon ágának képviselői, mely művelői számát tekintve ...

Nyereg, nyeregszár, kormány, kormányszár szerelése

Testünk - a pedál mellett - a nyereggel, illetve a kormányfogással érintkezik, így kiválasztásuk, beállításuk mind a kényelem, mind a teljesítmény szempontjából igen fontos. A beállítás metódusával, a kerékpáron elfoglalt testhelyzettel egy későbbi ...

PhotoSokk: Joakim Andreassen – előzetes

Az alábbiakban egy meglehetősen fiatal, komolyan csak pár év óta dolgozó fiatalembert mutatunk be nektek, akinek ennek ellenére már szinte minden nagyobb külföldi lapban jelentek meg képei, illetve a külön fotós kiadásokban is szerepelnek munkái, ...

Francesco Moser – edzés egy világklasszissal

Nem könnyű meghatározni Francesco Moser pályafutásának csúcspontját, mivel 1974 és 1984 közötti minden évre jutott egy-két nagy skalp. Szakaszgyőzelmek a Tour de France-on, a Giro d'Italián, a Vueltán, világbajnoki győzelem '77-ben, Párizs-Roubaix ...

UMF Hardy 2 – a stabil partner

Most tényleg komolyan gondoltátok, hogy megússzátok? Persze hogy nem... Idén is frissült az UMF paletta. Lehetett fogadni tétre, helyre, befutóra. A nyertes sorrend: kettő, három, tizenkettő, hat. Duncanból kettő, Freddyből három, Hardyból ...

36 db komplett kerékszett körképe – előzetes

Régebben aki egy extra jó kerékre vágyott, az belekezdett egy viszonylag hosszadalmas, néha bonyolultnak tűnő kiválasztási folyamatba, amiben először utána járt annak, hogy milyen agyak érhetők el a piacon, majd a kiválasztott megvásárlása után a ...

Bringázz a Dolomitokban!

Bizonyára sokan vannak úgy vele, hogy még az ünnepeket sem töltik szívesen kerékpárjuk nélkül. Emellett talán azok száma sem elhanyagolható, akik a pihenést aktív formában képzelik el. Nekik szól az Altura Utazási Iroda legújabb ajánlata, mely egy ...

Ez csak az “enyém”!

A lányok másképp vásárolnak. Máshogy vesznek ruhát, cipőt, táskát, illatszert, ékszert... és természetesen kerékpárt. A fiú bemegy a kerékpárboltba, fejében két évfolyamnyi sűrített Bikkmakk-információval. Odabent megvillan a technikadominancia, az ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo