fbpx

Sárcsata a Bükkben – Caprine Maraton Szilvásvárad

Pünkösdvasárnap 1623 nevezővel vette kezdetét a T-Mobile Top Maraton sorozat Szilvásváradon. Az esőáztatta pályán – helyenként 4 fokos hidegben – 39-, 70- és 117 km-t teljesítettek a kerekesek a Bükki Nemzeti Parkban. A magyarok mellett svájci, román és szlovák kerekesek álltak rajthoz, a szervezők 25 kategóriában hirdettek győztest; a verseny a Magyar Kupasorozat állomása is volt egyben. A 8. alkalommal kiírt Caprine Maraton Szilvásvárad felnőtt hosszútávját az olimpia óta Magyarországon első ízben versenyző Parti András nyerte, a nők középtávján Bickei Anna volt a leggyorsabb.

szilvas_1

Tarnai Csaba főszervező a hét közepén még a száraz, gyors pályát emlegette, ez bizony a hétvégére jelentősen változott. A napközbeni pályainfók szerint volt, amikor még a felvezető motort is tolni kellett a bükki sártengerben; a bánkúti hőmérsékleti jelentések pedig 4-5 fokról számoltak be. Összehasonlításként a 2008-as versenyen Buruczki 4:59:07-es idővel nyerte a 117 kilométert, idén – az időjárási viszonyok miatt – Parti 5:17:29-et teljesített, több mint 18 perccel ment „gyengébbet” a tavalyi győztes idejénél. Buruczki szavaival élve ezúttal „túlélő verseny” volt a résztvevők számára; egykori olimpiai tartalékunk közel háromnegyed órával többet tekert, mint tavaly, ez most a 4. helyre volt elég. A hölgyeknél – a sérüléseiből a közelmúltban felépülő – Módos Gabriella tavaly 3:49:31-et ment, idén Bickei Anna 4:03:37-et. A 117 km-es hosszútáv szintkülönbsége 3250 m, a 70 km-es középtávé 1760 m, a 39 km-es rövidtávé 750 m volt.

szilvas_2

„Hálás vagyok a versenyzőknek, hogy a zord időjárás ellenére is szó szerint állták a sarat. Több mint 1600-as rekord számú nevező közül majd’ 1200-an haladtak át a rajtvonalon, közel ezren be is fejezték a versenyt. Sokan voltunk, a csúszós pálya miatt a bringások ilyenkor elővigyázatosabbak, komolyabb baleset nélkül zajlott az idei maratonunk.” – értékelt Tarnai Csaba főszervező.

szilvas_3

Parti András az olimpia óta először versenyzett Magyarországon: „Idén német csapatban vagyok leigazolva, keveset vagyok itthon. Jó volt végre hosszú idő után ismét hazai közönség előtt nyerni. Féltávnál álltam az élre, onnan kellett megtartanom a vezető pozíciómat. Nagyon hideg volt és nagyon csúszott a pálya. Tervezem a Duna- és a Bükk Maratonon is az indulásomat, utóbbin a bajnoki címemet meg szeretném védeni.” – nyilatkozta a célban olimpiai 23. helyezettünk.

szilvas_4

„Igazi kihívás, amikor ennyire saras, vizes, extrém viszonyok között kell versenyezni. Jó volt Magyarországon rajthoz állni, ha tehetem, jövök máskor is!” – mondta a román válogatott, olasz csapatban tekerő felnőtt női győztes, Bickei Anna.

szilvas_5

T-Mobile TOP Maraton sorozat 1. állomás – Caprine Maraton Szilvásvárad, eredmények (1623 nevező, 1190 induló):

Felnőtt férfi (hosszútáv, 117 km):
1. Parti András (SRM Stevens Team, német), ideje: 5:17’29”
2. Blazsó Márton (Contact Sport), 5:26’42”
3. Grósz Béla (Bringavilág SK-Bornsport), 5:40’48”

szilvas_6

Felnőtt nő (középtáv, 70 km):
1. Bickei Anna, ideje: 4:03’37”
2. Módos Gabriella (Merida Maraton Team CST), 4:20’11”
3. Vajda Márta (Merida Maraton Team CST), 4:28’58”

szilvas_7

Részletes eredmények: http://www.temposport.hu/?menu=menu_eredmenyek

Videó összefoglaló: https://bikemag.hu/video/caprine-maraton-szilvasvarad-2009

Caprine  Maraton Szilvásvárad a Bikemag fórumán: http://forum.bikemag.hu/showthread.php?t=3096&page=56

A T-Mobile TOP Maraton sorozat következő állomása a jubileumi MVM Duna Maraton lesz:

A T-Mobile TOP Maraton 2. állomás – MVM Duna Maratonra, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb hegyikerékpáros eseményére július 4-én kerül sor. A jubileumi, tizedik alkalommal kiírt verseny 40-, 70- és 100 kilométeres távon kerül megrendezésre, a verseny központja a visegrádi Duna-parton lesz kiépítve. Bővebb információk: www.dunamaraton.hu.

Forrás: T-Mobile TOP Mountain Bike Maraton sorozat sajtóközlemény
Fotók: Nemes Róbert

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo