fbpx
Külföldi kerékpártúra

Lélekharang egy folyamért: Kerékpátúra az Al-Dunánál

Egyszerre nagyszerű és lehangoló élmény kerékpárral bejárni a Vaskapu gyűjtőnéven ismert szoros-rendszert: csodálatos a környezet, amely viszont egy nagyarányú tájpusztítás eredménye. Bár felkészültem a túrára, meglepetésekben volt részem, ezért ...

Kerékpártúra a Vaskapuhoz

Négy nap alatt három évszak, és ehhez nem kell repülőre, csupán kerékpárra ülni. Még csak másik földrészt sem szükséges megcélozni, épp elég szomszédolni. Hogy közben egy éjszaka alatt sikerül, ami a törököknek kemény harcok árán sem? Bizony, ...

Kárpátalja-Erdély kerékpártúra

Az indulás hajnalán csak a másfél nappal azelőtti két-három órás szunyókálásba tudtam kapaszkodni. Mindannyiszor elhatározzuk, majd aztán mint valami közhelyes újévi fogadalmat, tekeréseink előtt sose tartjuk magunkat az egészséges és bőséges ...

Kokava Ride 2013: Szlovákiában zárták a szezont a Merkaptosok – videó

Október első hétvégéjén került megrendezésre a Merkapt Maraton Team SE hagyományosnak tekinthető szezonzáró tábora, amelyet immáron nyolcadik alkalommal tartott meg a hegyikerékpáros szakosztály. Az esemény helyszínéül, immáron negyedik alkalommal, ...

Roni a CrossAlps II. túrán

Cseh Roni immár második alkalommal teljesítette az Alpinbike által szervezett CrossAlps túrát! Beszámolójában erről mesél! 2013.07.20. Szombat Ami az idei túrát illeti, az már tavaly eldőlt, hogy idén két túra lesz, az első a már tavaly jól bevált ...

Salzkammergut Trophy 2013 – úgy általában…

Ha július közepe, akkor Salzkammergut Trophy. Ez azon kevés kerékpáros rendezvény egyike, mely teljes függőséget képes nálam kiváltani. Így igen elfogult vagyok vele szemben, mely elfogultságot nyíltan vállalom. Talán nem is csak a verseny maga - ...

Korzika – a 2013-as Tour de France katapultja

George Orwell - aki nem állt nagy sportrajongó hírében - nyilatkozta egykoron, hogy „a sport valójában háború, amit fegyverek nélkül vívnak.” Korzika pedig hírhedten egy csodálatos Földközi-tengeri sziget, ahol a beszélgetés szerepét is gyakran a ...

FotoTour: Giro d’Italia, ahogy mi láttuk…

A történet tavaly kezdődött, amikor élő adásban vártam, hogy a Giro d'Italia mezőnye a kimerítően hosszú és nehéz szakasz végén miként fog megbirkózni a Stelvio meredek hágójával. Akkor elsőként Thomas de Gendt érkezett, aki rendíthetetlen tempóval ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo