fbpx

XTerra világbajnokság: magyar női ezüstérem, Conrad Stoltz négyszeres bajnok

A 15. XTerra világbajnokságon Maui szigetén megtörtént az, ami eddig soha a sportág történetében: a dél-afrikai Conrad Stoltz 4. alkalommal nyerte meg a világbajnoki címet, pedig a mezőny az eddigi legerősebb és legnagyobb volt, két magyar indulóval, akik közül Poór Brigitta korosztályos ezüstérmet szerzett.

Conrad Stoltz négyszeres világbajnok

Conrad Stoltz négyszeres világbajnok

Stoltz – aki éppen október 23-án múlt 37 éves – végig kezében tartotta az irányítást, folyamatosan támadta, fárasztotta ellenfeleit, majd a kerékpáros pálya legnehezebb részén robbantott és akkora előnyre tett szert, hogy azt senki nem tudta már ledolgozni.

A női győztes, az amerikai Shonny Vanlandingham az első világbajnoki címét szerezte meg – 41 évesen! Ellenfelei között számos világbajnok, olimpikon és kontinens bajnok volt, de meggyőző hegyikerékpáros és terepfutó fölényének köszönhette a győzelmét, hiszen az úszás után messze lemaradt az élen lévőktől.

Shonny Vanlandingham a női győztes

Shonny Vanlandingham a női győztes

A férfi mezőnyben Stoltz után sokáig csak európai versenyzők értek célba, szoros versenyben. A nagy esélyes Eneko Llanos – tavaly ő is megszerezte a harmadik világbajnoki címét – a 6. helyen ért célba. Ezzel megnyerte az Ironman + XTerra dupla különdíjat (hiszen a két héttel ezelőtti hawaii Ironman versenyen is a legjobbak között volt).

A nőknél a legesélyesebbnek tartott angol Julie Dibens az ezüstérmet szerezte meg, de a duplázás különdíjával kárpótolhatta magát (az Ironman versenyen 4. helyen ért célba).

Poór Brigitta korcsoportjában ezüstéremmel zárt

Poór Brigitta korcsoportjában ezüstéremmel zárt

A magyar versenyzők – Poór Brigitta és Szente Dániel (mindketten a X2S – Kona Team versenyzői) – nagyszerűen kezdtek az úszószámban, Brigi kemény tempót diktált kerékpáron és ezzel biztosította a helyét a 20-24 évesek mezőnyének dobogóján. A futáson lendületesen és taktikusan osztotta be az erejét, a végén közel 4 perccel ért előbb be, mint az őt üldöző versenyző. Daninak nem volt szerencséje a 15-19 évesek mezőnyében, mert nemcsak ellenfeleivel és a tereppel kellett küzdenie, hanem térdsérülésével is.

Poór Brigitta az idei sikersorozatát méltó módon zárta a korcsoportos világbajnoki ezüsttel – 24 órás indoor MTB váltó világbajnoki cím, XTerra Európa-bajnoki cím, tereptriatlon magyar bajnoki cím.

Eredmények:

Elit férfiak:
1. Conrad Stoltz (Dél-Afrika), 2:31’07”
2. Franky Batelier (Franciaország), 2:36’14”
3. Michael Weiss (Ausztria), 2:36’45”

Elit nők:
1. Shonny Vanlandingham (USA), 2:58’20”
2. Julie Dibens (Nagy Brittannia), 2:59’32”
3. Marion Lorblanchet (Franciaország), 3:06’11”

Részletes eredménylista ide kattintva érhető el.

Forrás és fotó: www.terepsport.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.