fbpx

Rudy Project Nytron aero fejvédő

A Nytron a Rudy Project top aero országúti fejvédője, ami a legmagasabb szinten is megállja a helyét. Profi versenyzőknek tervezték, melynek eredményeképpen jó aerodinamikai mutatókkal rendelkezik, gyorsabb leszel benne mint egy átlag sisakban, fejlett légcsatornák hűtik a fejedet, minden kényelmi technológia megtalálható benne és még extra védelemmel is felruházták a Nytront.

A Nytron tervezésekor az volt a célja a Rudy Projectnek, hogy egy igazán gyors, de kényelmes és egyben maximális biztonságot adó országúti fejvédőt hozzon létre. A végeredménnyel elégedettek lehetnek az olasz márka mérnökei, ugyanis maximális sikerült véghez vinni a tervüket.

A Nytront a Swiss Side aerodinamikai cég szakértőivel együttműködve fejlesztették, szélcsatornában tesztelték, melynek köszönhetően egy igazán aerodinamikus, gyors sisak lett, amit hétről hétre láthatunk a World Tour versenyeken szerepelni. A fejvédő gyártásánál a tripla In-Mold technológiát használják, 3 héj található a belső EPS habon, melyek így egy erős, tartós szerkezetet alkotnak, az UV fény nehezebb árt a sisaknak és a különböző, tárolásból eredő sérüléseknek is jobban ellenáll. Olyannyira biztonságos a Nytron, hogy megfelel a WG11 tesztnek. A CEN TC 158/WG11 biztonsági minősítést az Európai Szabványügyi Bizottság (European Committee for Standardization) fejlesztette ki, és kifejezetten a fejvédők érintőleges (szögben érkező) behatásokkal szembeni energiaelnyelési tulajdonságait méri, mely nagyon fontos a fejvédelem során. Fontos kiemelni, hogy ilyen védelem mellett kifejezetten alacsony a tömeg a Nytronnak, mindössze 250 grammot nyom S-M méretben, ami az aero sisakok között nagyon jó adat.

Az aero sisakoknál a szellőzés szokott az egyik kritikus pont lenni, ezt az akadályt nagyon jól vette a Rudy Project, ugyanis 15 darab tudományos alapokon elhelyezett szellőzőnyílásának és a héjszerkezet belső felületén kialakított szélcsatornák kialakításának köszönhetően nagyon jól szellőzik a Nytron, a labor mérések szerint jobb hűtést ad a fejünknek, mint egy átlag országúti sisak.

A megfelelő illeszkedésért az RSR 10M racsnis tarkórögzítést használta a Rudy Project a Nytronban, melynek a kerületén kívül a magassága is állítható, ezáltal szinte mindenki fejére kényelmesen személyre szabható ez a fejvédő. A pántok hossza is teljes mértékben állítható, ezért fülformától függetlenül jó beállítható a Nytron. További kényelmi funkció a minőségi, jó tapintású, gyorsan száradó szivacsozás, ami természetesen kivehető és mosható ha már nagyon koszos vagy büdös lenne.

A sisak hátulján fényvisszaverő festés található, mely a láthatóságunkat javítja a sötét órákban a többi közlekedő számára. Extraként sisaktartó zsák is jár a Nytronhoz, melyben szállíthatjuk, tárolhatjuk a fejvédőnket amikor éppen nem használjuk, védi a sisakunkat a karcoktól és a fejvédő tisztítására is használható.

A Rudy Project Nytron két méretben és három színben kapható, további információkért keresd a Rudy Project honlapját.

Ajánlott fogyasztói ár: 69 900 Ft

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo