A RetroBlog eme epizódjában bemutatott MTB-történelmi „ereklye” egy 1992-es Hooger Booger DX Comp, amelyet rendhagyó módon a Matúz Team történetének bemutatásával kötünk össze. A kerékpár, illetve az egykori lelkes amatőrökből álló csapat sztoriját a legilletékesebb, azaz Matúz Zsolt meséli el.
1991 tavaszán nyitottam meg az első kerékpárboltomat Fóton. Ez az év szerencsés indításnak bizonyult a kerékpározást kedvelők számára, mivel ez évben kezdett el beérkezni az országba nyugatról a mountain bike-ok első generációja. A bolt első feltöltésekor öcsémmel kipróbáltuk a bringákat, két héttel később versenyt rendeztek egy vidéki motocross pályán, amin Dudus (polgári nevén Varga Ignác) és barátunk, Döme is indult. Dudus harmadik lett.
Már ezen a versenyen felfigyeltek testvérem képességeire és azonnal jelentkeztek „szponzorok” is! A szponzort ne úgy képzeljük el mint manapság: fizetés, több kerékpár, extra juttatások, külföldi utazás, stb., hanem a négytagú csapatunk kapott négy bringát plusz teljes ruházatot! Az első szezont a Scott és Hooger Booger akkori magyarországi forgalmazója segítségével versenyeztük végig. Ezúttal is szeretném megköszönni Győrbíró Lászlónak az akkor adott támogatást és sok segítséget.
1993 nyarán Matúz Team néven gyűjtöttük az érmeket a magyar monti és országúti versenyeken egyaránt. A Matúz Team legjobb eredményei a következők voltak:
- Écsi Ferenc veterán bajnok
- Dudus válogatott kerettag
- 1994-ben pedig CC Európa-bajnok!
- csapatbajnokság 2. helyezés (országos szinten)
Egy évvel később, 1994-ben, amikor a montizás a fénykorát élte Magyarországon és már majdnem állami támogatást is kapott (!), a Matúz Team 30 igazolt versenyzővel rendelkezett. Csapatszállító gépjárművünk egy 24 éves Transporter volt, és minden versenyen részt vettünk.
Ezek közül íme egy kedves történetet: A bánkúti síklub rendezésében volt egy CC verseny és egy hegyi felfutó verseny. Emlékeim szerint ez volt az első hegyi felfutó verseny, melyet Dudus nyert meg, nem akármilyen módon. A verseny szabályai szerint sípályán felfelé pedálozva az győz, aki legmagasabbra jut el anélkül, hogy letenné a lábát a földre. A pálya egyik veszélyes pontján Dudus eldőlt, és amikor minden veszni látszott, egy merész ötlettel a kerékpár kerekeit az égnek emelte és átfordult a hátán a másik oldalra. Így újból két keréken állt és folytatta útját felfelé anélkül, hogy kivette volna a lábát a klipszből. Ezzel meg is nyerte a versenyt. Úgy tudom, ennél több óvást nem nyújtottak be magyar MTB versenyen…
Később a szponzorok elmaradtak, pénzügyi helyzetünk megingott és szép lassan kivonultunk a sportból. A csapat 97-ben szűnt meg. A Matúz Team összes versenyzőjének, szülőknek és mindenkinek aki segítette a munkánkat ismét szeretném megköszönni! Életem egyik legszebb korszaka volt.
Az cikk megírásához az adta az ötletet, hogy Pali barátom pincéjében megpillantottam egy gyönyörű állapotban lévő 12 éves, kb. 1.000 km-t futott Hooger Booger-t. A cikk a teljesség igénye nélkül készült, ha valaki kimaradt, elnézést!
Maga a kerékpár az egyik legelső német “matricagyár”, a kilencvenes évek elején – tehát az igazán nagy MTB-boom idején – élte virágkorát Németországban. A korabeli német Bike Magazin állandó szereplője és visszatérő kereskedelmi hirdetője a Hooger Booger. Ebben az 1992-es bicikliben igazán “semmi különös”, az akkori német piacon inkább “tucatmodellnek” számított. Hasonlóan egy-két hazai márkához épp időben érezték meg, mikor érdemes olcsó, vagy inkább megfizethető hegyikerékpár-palettával elárasztani a piacot. Megkerestek egy normálisan működő tajvani gyártót, elküldték a feliratokat, a színek kódját, etc. Aztán várták a konténereket.
Amit viszont érdemes megfigyelni, az az akkori tömegtermelés minősége és az a lelkesedés a kerékpározás iránt, amely a részletmegoldásokban mutatkozik meg leginkább. Egyértelműen azonosítható kézi hegesztéssel készült a váz Tange double butted cromoly csőszettből. A kor egyik emlékezetes védjegye volt a füstkróm színű merevvilla, ez éppen Spinner márkájú, szintén cromoly alapanyagból. Ez a villamárka is nagy „spíler” volt abban az időben… A menőnek számító fekete Kalloy üléscső később Ritchey-ként reinkarnálódott, természetesen magasabb áron. A 150 – azaz egyszázötven (!) – milliméter hosszú Zoom kormányszár (Mit kormányszár – gerenda!) fogta az exkluzív Ritchey kormányt. Akkoriban inkább a bicajok ELEJÉT nézték az átlag vásárlók, hiszen az jött veled szembe; hát nem? Manapság pedig egy „ikszté” hátsóváltó felszerelésével adják el tucatszám nyugati hipermarketekben az Aliviós gépeket… mennyit változott a világ!
Ami viszont igazán szép és jó, (és máig hibátlan!) azok a DX SLR fékkarok, valamint a hüvelykujjas felső váltókarok. Ez utóbbiak még mindig nagyon tisztességes áron cserélnek gazdát a használt alkatrészek piacán – már ha valaki kergemarhakórtól üldözve egy gyenge pillanatában eladásra kínálja őket…
Noha nincs benne teleszkóp, az egész gép kerek 12 kilogrammot nyom. Ami miatt mégis gazdája egyik büszkesége a sok közül, az hibátlan állapot, illetve az a mai szemmel is csodálatos integrált nyeregcsőbilincs-megoldás…
Szöveg és képek: Tóth Zoltán és Matúz Zsolt
Szerk.: Németh Balázs
