A mai profi kerékpárosok helyzete távolról sem rózsás. A világválság miatt a szponzorok egymás után hagyják cserben a kerékpáros csapatokat, akik vagy megszűnnek, vagy lényegesen kisebb költségvetéssel folytatják eddigi munkájukat. Milyen lehetőségeik vannak a valódi munkásoknak, maguknak a kerékpározásból élőknek?
Az elmúlt 10 évben a profi kerékpárosok legnagyobb gondja a dopping volt. A közönség meggyőződése, hogy a legtöbb versenyző csal, mivel a sajtó nap mint nap szellőztet meg valamilyen hírt a kerékpáros doppinggal kapcsolatban. A doppingellenes hadjárat célja persze nem a kerékpársport tönkretétele, hanem annak megtisztítása, de sajnos ez látszólag a visszájára sül el. Az image-dzsel kapcsolatos problémákat csak fokozza a kialakulóban lévő világválság. A szponzor leginkább olyan finanszírozási tevékenységeitől próbál megszabadulni, melyek társadalmi megítélése nem éppen pozitív. Számos profi kerékpáros számára ez a folyamat a munka elvesztésével, vagy alacsonyabb bérezéssel jár.
Bjarne Riis doppingbotránya a dán sajtóban...
Az 1990-es években a kerékpárosok az International Association of Professional Cyclists-hoz (AICPro), illetve a nemzeti szövetségekhez fordulhattak segítségért. Az 1998-as Festina botrányt követően a kerékpárosok érdekszövetsége, az Association of Professional Cyclists (CPA) az egykori kerékpáros legendát, Francesco Mosert választotta meg vezetőjének. Az utóbbi 10 esztendő a (CPA) erejét és sikerét hozta, ahol Mosert 2007-ben az ismert francia profi kerekes, Cedric Vasseur váltotta az elnöki székben. Ennek a folyamatnak látszik véget vetni a 2008 őszén kialakult világgazdasági helyzet. Vasseur így látja a helyzetet: „Szerintem a profi kerékpárversenyzők kezdik belátni, hogy már csak egy erős érdekszervezetben bízhatnak. Természetesen fontos számukra, hogy mit mondanak a csapatfőnökök, a versenyszervezők vagy az UCI, de helyzetüket ma leginkább a CPA tudja kedvezően befolyásolni.”
Cedric Vasseur még versenyzőként...
Vasseur szervezete az összes Pro-Tour és kontinentális csapat versenyzője számára biztosítja az egymás közötti kommunikációt (természetesen e-mailen keresztül), gyakran tart véleményfelmérést, mint ahogy azt tette a 2008-as Tour de France előtt is a rádiókommunikáció betiltásával kapcsolatban. A hivatalos kerékpáros szakszervezet, az International Cycling Union (ICU) részben ezt az információt használja fel az UCI-val történő egyezkedések során. A CPA legújabb hadjárata a kerékpárosokról készült fényképek és más rögzített anyaggal kapcsolatban zajlik: „A profi kerékpárosok sérelmezik, hogy őket anélkül mutatják millióknak a tévében, újságokban hogy ezért bármilyen anyagi ellenszolgáltatást kapnának. Szeretnének a CPA-n keresztül a versenyszervezőkkel egyezkedni, hogy a médiabevételekből ők is részesüljenek. A versenyzők egy 3 hetes műsorsorozat sztárjai, színészei, de mindezért egy fillért nem kapnak. A versenyzők végre szeretnének egy szeletet a tortából!” – magyarázza a problémát Vasseur. Azt is szeretné elérni az UCI-nál, hogy legyen anyagi vonzata a világranglista-vezetőnek járó mez viselésének, illetve a ranglistahelyezések is pénzzel járjanak.
Számos sikeresebb kerékpárosnak emellett saját menedzsere is van. Ők általában a szerződéstárgyalások idején lépnek munkába, de számos más helyzetben is sikeresen képviselik a profi kerékpáros érdekeit. Paul De Geyter, a Celio Sport & Image menedzser-szolgáltató képviselője szerint „A jobb feltételekkel kötött szerződések mellett fontos, hogy a kerékpáros jogi, adóügyi, társadalombiztosítási, illetve egyéb biztosítási képviseletét is hatékonyan ellássuk. De adódhatnak akár triviális problémák is: például ha egy profi kerékpáros csapatváltás miatt szállás nélkül marad, akkor ennek megoldását is megszervezhetjük.” Egyébként De Geyter képviseli többek közt Tom Boonent, Stijn Devoldert és Michael Rogers-t, illetve számos ciklokrosszversenyzőt, focistát és bokszolót. Ő is elismerte, hogy az ICU egyre jobb munkát végez a profi kerékpárosok érdekvédelmében, de azért még van hova fejlődnie. „A focisták képviselete lényegesen hatékonyabb, maga a szakszervezet is nagyobb hagyományokkal bír, és jelentősebb anyagi eszközök felett rendelkezik. Amíg ott az átlagos szerződés 3-4 évre szól, addig a kerékpárosok esetében az 1-2 év a leggyakoribb. Nagyon nehéz ennél hosszabb szerződéseket kiharcolni – nekünk is csak néhány esetben sikerült ezt elérni.”
További összehasonlítást az átigazolások menetében végezhetünk. „A fociban a szerződés lejárta előtti átigazolásért járó összeg részben az előző klubnál eltöltött idő függvénye. Az előző csapatot így kompenzálják a veszteségéért.” Ez a ma a kerékpár-versenysportban nem működik. Ezeket a dolgokat is egy menedzser tudná elintézni, ami ma még nem olyan elterjedt a versenyzők körében, mint mondjuk a fociban. Mellesleg a menedzserek általában a szerződésben szereplő össze 5%-át kapják. Fontos lenne még az akkreditált menedzserek és menedzselés bevezetése, hogy a versenyző biztos legyen abban, hogy a pénzét személyes képviselője valóban megszolgálja.
Maurizio Fondriest
A Festina botrány előtt sem az érdekszervezet befolyása, sem a személyes menedzser nem volt jellemző. Sokáig sikeres versenyzők, mint például Bernard Hinault volt a profi kerékpárosok szószólója. Az ilyen erős egyéniségek rá tudták venni a versenyszervezőt, hogy a havas út miatt törölje a szakaszt. Manapság már nincsenek ilyen befolyással bíró, mindenki által tisztelt versenyzők. Maurizio Fondriest, az 1988-as világbajnok szerint „A globalizáció bontja meg az egységet a kerékpárversenyzők között. Ma egyre több náció képviselteti magát a mezőnyben, és így nincs olyan egység a versenyzők között, mint régen. Erre a 2008-as Giro d’Italia jó példa, ahol a versenyzők sztrájkolni akartak a veszélyes befutók miatt, de nem sikerült egységet teremteni. Pedig mindenki számára jobb lett volna felülvizsgálni a problémás szakaszokat.”
Forrás: Cyclingnews
Képek: Bikemag, Walkimedia
