fbpx

Pelikán: esésen innen és túl

Pelikán János (Cube-Balaton Team) nem kimondottan így képzelte a szezon első versenyét. De a kerékpársportban éppen az a szép, hogy teljesen kiszámíthatatlan – ez bebizonyosodott a faddi versenyen is. Ám ez még csak a bemelegítés volt, a hétvégén újabb két viadal vár a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő fiatal tehetségre.

Pelikán János nemrég terheléses vizsgálaton vett részt a Cycling Sport Center laborjában, amely során kiderült, a felkészülése a lehető legjobban sikerült.

Pelikán János nemrég terheléses vizsgálaton vett részt a Cycling Sport Center laborjában, amely során kiderült, a felkészülése a lehető legjobban sikerült.

De ne szaladjunk ennyire előre!
Kezdjük azzal, hogy a faddi versenyen együtt indították az ifiket a felnőttekkel, így Pelikán Janinak volt lehetősége arra, hogy a „nagyokkal” is összemérje a tudását.

„A verseny elejétől kezdve zajlottak az akciók, de a csapatunk nagyon jól kézben tartotta őket, mígnem az egyik csapattársam egyedül szökött meg, mi pedig kontrolláltuk a mezőnyt, hogy ne fogják meg. Én szélárnyékban mentem, az egyik legnagyobb ellenfelem mögött, amikor ő hátranézett… Én is hátranéztem. Ő visszafordult, én is. De miközben visszafordult, elrántotta a kormányt, s az ő hátsó kereke nekiütközött az én elsőmnek, úgyhogy elég nagyot estem. Alaposan megütöttem magam, de sajgó tagokkal visszaálltam a következő körben…” – mesélte Pelikán, aki végül a sprint során megszerezte a második helyet az ifik között.

A levezető körében azonban közölték vele, mivel nem a rajt-cél területen állt vissza a versenybe, kizárták. „Mit csináltam volna? Addigra szedtem össze magam, mire körbeért a mezőny, ha gyalogolok másfél kilométert, az utolsó körre sem tudtam volna visszaállni. Sajnálom, mert egyébként jó kis verseny volt” – mondta Pelikán, aki szombaton Bonyhádon, vasárnap Pécsett ül újra bringára versenykörülmények között.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.