Miről írjon a sportújságíró, ha a kerékpáros szezonnak vége, versenyek nincsenek, és éppen tombol a tél? Ez történetesen lehetne akár az én dilemmám is, bár magamat nem igazán szoktam sportújságíróként definiálni. Ezúttal kiderül, hogy a témahiányos időszakban milyen trükkel csempészett mégis kerékpársportot a napilap hasábjaira Szabó András, a Népsport munkatársa 1966-ban. Megtudhatjuk, hogy több mint negyven évvel ezelőtt hogyan alapoztak a válogatott kerettagok.
——————————————————————————
Mi történik a 22-es szektorban?
Biztató jelek a kerékpárosok alapozásában
Még a toll is vidámabban serceg a papíron, ha pozitív a téma. Örömmel írhatjuk le, hogy országúti és pálya kerékpáros válogatottunk összeszedte magát, s hogy jókedvvel, nagy akarással végzi az alapozást.
A circuit
November 15-től napjainkig hatvan edzést tartottak a pályások, s ennél még többet az országútiak, akik 10 napot Tatán is eltöltöttek. Az edzők úgy tervezték, hogy ez az év munkaév legyen. Következetes, tervszerű felkészülés az igazán nagy feladatokra. Kezdetben ezt nem értették meg valamennyien az országúti keretben. Eleinte a huszonhárom főből sokan hiányoztak. Csak decemberben például Megyerdi tizenkilencszer, Balaskó pedig tizenhatszor maradt távol. Ilyenek például a pályások kötött is akadtak. Lang István hússzor, Bicskey pedig tizennyolcszor hiányzott. Csak az utóbbi hetekben javult a fegyelem, a fiatalok egyenesen példamutatóan dolgoznak.
A tornatermet ezúttal az országútiak birtokolják. Munkájukat Liszkai István edző és Varga László testnevelő irányítja. Zentai Gyula, Takács András, Szabó László, Rajnai Gábor, Keserű Ferenc, Juhász Béla, Juriga, Mahó, Horváth Ferenc és a többiek megkezdték a „non-stop edzést”. Az egyik a korláton, a másik a bordásfalon, a harmadik súlyzóval a kézben, a negyedik medicinlabdával dolgozik. Senki sem tétlenkedik. Az úgynevezett „circuit” edzés mindenkinek komoly munkát ad. Varga László elégedetten jelenti ki:
– Fokról fokra növeltük az edzésadagot, de most egyelőre megálltunk, és az erősséget növeljük. Sokszor meglepődöm, hogy milyen erő van a válogatott tagjaiban, az országútiakban éppúgy, mint a pályásokban. Hat éve dolgozom velük, és miután ezúttal is látom igyekezetüket, önkéntelenül is felmerül bennem a kérdés: adott esetben miért nem halad alattuk kellő gyorsasággal a kerékpár?
– Én megmondom! – válaszolta Goda Gyula edző. Azért, mert a versenyidőszakban már nem tudjuk a munka folyamatosságát biztosítani.
Ha ez így van, talán nem is olyan nehéz változtatni rajta.
Futás – lépcsőkön
A pályások hetente kilenc edzést tartanak. Három tornatermit, két kerékpár- két futó-, egy súlyemelő- és egy sportköri kerékpáredzést. Ha az idő rakoncátlankodik, akkor a kerékpár a helyén marad, és uszodába mennek.
Most a futóedzésüket tekintjük meg. A Népstadion 600 méteres felsózott talaján látjuk a válogatottat. Az adag pontosan 8 kilométer. Míg Pataki, Benkő, Felker, csorba, Baranyecz és társaik róják a köröket, megszólal Goda:
– Tavalyi alapozásunk egyik hibája volt, hogy kevés volt benne a futás. Ezért az idén az alapozás végéig tízezer méterre emeljük a futásadagot. Hasznos a súlyemelés is. A súlyemelő-edzéseket megtartjuk még a versenyidényben is.
A Népstadion 1953-ban. Manapság vajon mi történik a 22-es szektorban?
A futóedzést egyébként már megelőzte valami. A Népstadion 22-es szektorában lépcsőfutást láthattunk. Egyenként tízszer futottak fel a fiúk, majd utána nyakba kapták egymást, s hetven kilós teherrel a vállukon siettek fel a lelátó tetejére.
Hatvan tonna
Körülbelül ennyit emelnek edzésenként a pályások és az országútiak. Különösen a két keret fiatalja szeretik a súlyt, a pályások közül Pataki, Magyar, Felker, Csorba, Baranyecz és Habony, az országútiak közül pedig Zentai, Takács, Rajnai, Keserű, Juriga, Bojtor, Tóth és Varga.
Döngenek a súlyzók, és közben feltesszük a kérdést az edzőknek:
– Hogyan állnak a kerékpáros-edzésekkel?
Liszkai István (országút) válaszol:
– November 15-től 1600 kilométert hajtottunk le a mai napig. Fáztam eleget a Danuviámon, de örülök, hogy nem dideregtem hiába. Heti 210 kilométert terveztünk, s csak most kell egy kis kényszerpihenőt tartanunk a nagy hó miatt.
– Mi 800 kilométert hajtottunk le eddig, de ezt nem sík terepen, hanem a hegyekben – jelentette ki Goda Gyula, a pályások mestere.
A fentiekben nem akartunk rózsaszínű képet festeni a kerékpárosok alapozásáról. Hogy mégis így sikerült, ezt örömmel állapíthattuk meg, mert a lelkességben most nincs hiba. És remélhetőleg a későbbiekben sem lesz.
Sz. A.
Megjelent a Népsport 1966.01.28-ai számában.
Szöveg: Szabó András, HBalage
Fotó: Magyar Építészet 1945-1955
