Újabb vitaindító cikkel jelentkezünk, mely azt a kérdést hivatott körbejárni, hogy érdemes-e oly sokat elmélkedni azon, hogy milyen kerékpárt hajtsunk, vagy a töprengéssel töltött idő helyett inkább hajtani kellene a járgányt – akármilyet, amilyen éppen rendelkezésre áll…
Gramm-mániás vagy más technokrata beállítottságú fórumokat böngészve elgondolkoztam azon, hogy megannyi igen éles eszű ember mennyi de mennyi időt tölt azzal, hogy gépét fejlessze, könnyítse, gyorsabbá, jobbá tegye. Kétségtelen, hogy sok időt, energiát, odafigyelést kíván, ha az ember valóban a lehető legjobb bringát akarja maga alatt tudni – tényleg nem elég valamely kerékpármárka legmagasabb szintű modelljét a boltból elhozni. Ízlések különböznek, a gyártó alkatrészválasztása biztos, hogy nem fogja maradéktalanul kielégíteni az elvárásokat – főleg egy csúcsmodell esetében!
Az alsóbb kategóriákban a „konfekciógép” pedig kódoltan tartalmazza a kompromisszumos megoldásokat, melyet már-már kötelező orvosolni. (A Bikemag kerékpártesztjei is rendre úgy érnek véget, hogy milyen irányba fejleszthető az adott bringa!) A fejlesztgetés pedig látszólag egy véget nem érő játék: ha már a gép ésszerűen nem fejleszthető tovább, akkor jöhet egy magasabb szintű, mely alapból nyújtja legalább az előző tuningolt járgány tudását, és még van hova fejleszteni. A végső célt nehéz meghatározni, de mint tudjuk, életünk véges, célja pedig…
A fejlesztés meglátásom szerint több irányba mehet: ezeket elég jól körül lehet határolni. Vannak, akik mennyiségre törekednek: egyes gépeiket nem fejlesztik tökéletessé, hanem vesznek egy másikat, esetleg a kicsit más felhasználásra valót. Az eredmény sok bicaj, és az egyiket sem fenyegeti az amortizáció veszélye. Az egyetlen kerékpáron végzett fejlesztgetés, tökéletesítés lehet működésbeli előrelépés (magasabb szintű, jobban, megbízhatóbban működő alkatrészek), vagy például súlycentrikus. Ez utóbbi sokak számára nehezen érthető: az ebbe belegabalyodott kerékpárosokat gyakran kigúnyolják. Miért nem magukon kezdik a súlycsökkentést? Hány tizedmásodpercet nyernek 100 km-en ezzel a új alkatrészcsodával?
Védelmembe szeretném venni a súlymániás őrülteket, mivel céljuk szerintem nem komikusabb, mint az „XTR-t mindenhova” tuningmániásoké, és meggyőződésem, hogy a leglelkesebb kerékpározók között terjed ez a kór. Kerékpárjuk számukra testük kiterjesztése, nem annyira a márkanevek státuszszimbólumára utaznak: sokkal inkább saját maguk örömére egy rejtettebb értéket hoznak létre. Nem Mercijük van, hanem egy egyedi építésű, végletekig tuningolt járgányuk, melyen legfeljebb a „páholy” tagjai által ismert és áhított – köznapi értelemben no-name alkatrészek díszelegnek. Semmi csicsa vagy jól bevezetett márkanév: egy Schmolke kormányon nem látszik se a 99 grammos tömeg, se a horror ár…
Persze több kerékpárral kapcsolatos mánia létezik: például vannak a sebesség megszállottjai, akik csakis az aerodinamikára kihegyezett időfutambringákon érzik jól magukat, a kényelemmániások, az terepakadályokat leküzdő déhások, az ugratók megszállottjai, és még sorolhatnánk. A közös bennük, hogy sokat foglalkoznak a gépek tökéletesítésével. A kérdés, hogy a gép tökéletesítése, és saját képességeik fejlesztése arányosan történik-e. Már a régi görögök megmondták, hogy mindig a leggyengébb láncszemet (tulajdonságot) kell fejleszteni… Biztos, hogy a kerékpárunk jelenti ezt, vagy az adott energiát, pénzt inkább saját képességeink fejlesztésére fordítsuk. Többet nyerünk-e mondjuk egy tavaszi felkészítő edzőtáborral, jobb táplálék beszerzésével, rendszeres edzéssel (még ha az a pénzkereset rovására is megy), mint egy új bringával, alkatrésszel? Ki ennek a megmondója?
A régi kerékpárok vagy alkatrészek gyűjtői egy másik kategóriát képviselnek: ők is megszállottak, ráadásul igen nagy tuningolók, fejlesztgetők, de ismerek olyat közülük, aki lényegében nem is kerékpározik. Számukra a kerékpár nem sportszer vagy közlekedési eszköz, hanem egy értéktárgy vagy még inkább egy művészeti alkotás. Számomra ez is érthető: és semmi kivetni valót nem találok benne. Ha valaki beleássa magát a régi kerékpárok világába, sok ismeretet szerez, azt rendszerezésre, értékek megőrzésére fordítja, szerintem igen hasznos dolgot végez. A festményekért rajongó műértőt sem nevetjük ki, ha ő maga nem tesz életében egyetlen ecsetvonást!
Hát jó messze jutottam a cikk első mondatától! Persze ez távolról sem mélyenszántó elemzés: mindössze megpróbáltam felvetni egy-két gondolatot, melyet gondoljatok Ti tovább, írjátok le, hogy számotokra mit jelent a kerékpár és a kerékpározás!
