fbpx

Lovassy, aki szereti az esőt, második a második napon a Szlovák Körversenyen!

Nem véletlenül nyilatkozta már tegnap is Lovassy Krisztián a Szlovák Körversenyről, hogy haladt a bicó, ma összeállt a kép, és a második szakaszon másodiknak sikerült átgurulni a célvonalon, ami egyúttal 5 UCI-Europe Tour ranglista pontot is hozott a konyhára.

Lovassy Krisztián - a kép bal oldalán

Lovassy Krisztián – a kép bal oldalán

A Stropkov és Liptovsky Hradok közötti 212,5 kilométeres etapon sem úszta meg a peloton az esőt, de ahogy az Utensilnord-Ora24.eu magyar-olasz sorát erősítő Lovassy Krisztián alábbi nyilatkozatából megtudhatjuk, számára ez egyáltalán nem kedvezőtlen körülmény:

Három rövidebb, de meredek emelkedővel kezdődött a verseny, ott közel voltam a limithez, de átvészeltem. Utána elszökött 6 versenyző, 3-4 perc között volt az előnyük. A sárga trikós csapata végig forogta elöl a versenyt, A táv felétől besegített a második helyezett csapata is. Olyan 120 km körül Rocchetti defektet kapott, megálltam hozzá és odaadtam neki a kerekem, mert ő áll a legjobban a csapatból. Nehézkesen értem vissza a mezőnyre, mert elöl egyre növelték a tempót, de mire visszaértem, jobban éreztem magam mint előtte. Kicsit monoton volt a a tempó, ez meg felpörgetett.

Aztán természetesen megjött az eső ismét, ahogy beértünk a hegyek közé. 160 km körül felmentünk egy 1300 m-es hegyre, de nagytányéros volt szinte végig, így elég jól haladt. Ráadásul a hideget meg az esőt is nagyon szeretem. Míg mások bosszankodnak a hideg és az eső miatt, én élvezem és bennem van, hogy szeretem az esőt, meg hogy hú, eddig esőben mindig haladt, akkor most is haladnia kell! 175 km körül volt a hegytető és onnan le kb. 20 km ömlő esőben. Látótávolság 40-50 m, az útminőség kritikán aluli…

Befutó

Befutó

A hegy aljában utolértük az elmenést, így várható volt hogy sprintre jövünk. megettem minden kajámat, hogy kicsit feltöltsem magam. Elöl helyezkedtem, kb. 20. helyen, mikor átmentünk egy fémhídon (kb. 3 m széles, 50 m hosszú). A híd felénél volt egy bukás pont mögöttem, és akik utána jöttek, mind elestek. Kuszti mögöttem volt, elég nagyot esett, beverte a térdét, valószínűleg nem is tudja folytatni.

Így el is szakadtunk 22-23 emberrel a csapatból csak én voltam elöl, nem ért ránk fel már senki. Az utolsó 1 km-en volt 4 kanyar, elég hátra csúsztam, mert nagy volt a harc. Egy katyusás be is lószolt kb. 300-zal a vége előtt, és ő vette elsőnek az utolsó kanyart, ahonnan már csak 150 m volt a célig, így meg is nyerte a versenyt. Én harmadiknak kanyarodtam és onnan nyertem a sprintet. Kicsit megkönnyebbültem a mai 2. helyezésem után, mert úgy tűnik, hogy kezdek végleg kilábalni ebből a hosszú betegségből és kezdek rátalálni a formámra.

A szombatig tartó viadal holnap egy kimondottan hegyes szakasszal folytatódik, majd pénteken és szombaton Lovásznak újabb lehetősége nyílhat bizonyítani a hajrákon. Az Utensilnord a Dér Zsolt, Kusztor Péter, Lovassy Krisztián, Simon Péter, Gabriele Bosisio, Federico Rocchetti sorral vesz részt az UCI 2.2-es Europe Tour viadalon.

Szlovák Körverseny 2. szakasz eredménye:

1. Sergej Nikolajev (Rus.) Itera Kaťuša 5:10:25 h
2. Krisztián Lovassy (Maď.) Utensilnord – Ora24.eu +0 s
3. Maximilian Beyer (Nem.) Ked Stevens +0
4. Daniel McLay (V. Brit.) Lotto-Belisol +0
5. Nikola Aistrup (Dán.) Concordia Forsikring +0
6. Walt de Winter (Belg.) Lotto-Belisol +0
7. Josef Hošek (ČR) Bauknecht – Author +0
8. Louis Verhelst (Belg.) Etixx – Ihned +0
9. Maroš KOVÁČ (SR) Dukla Trenčín Trek +0
10. Tomáš Bucháček (ČR) Bauknecht – Author +0

Összetett állás a második nap után:

1. Petr Vakoč (ČR) Etixx-Ihned 8:56:17 h
2. Tim Mikelj (Slovin.) Sava +29
3. Nicola Dal Santo (Tal.) Ceramica Flaminia +42
4. Maroš KOVÁČ (SR) Dukla Trenčín Trek +43
5. Jorne Carolus (Belg.) Lotto – Belisol +44
6. Maxim Pokidov (Rus.) Itera-Kaťuša +44
7. Tadej Valjavec (Slovin.) Sava +47
8. Jiří Hudeček (ČR) Bauknecht – Author +48
9. Ole Quast (Nem.) Ked Stevens +48
10. Josef Hošek (ČR) Bauknecht – Author +48

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.