fbpx

Lars van der Haar nyerte a Cyclo-Cross Európa-bajnokságot

A holland, aki egyesével megette a belga cyclo-cross válogatottat

2021. november 6-7-én a holland Col du VAM adott otthont az idei Cyclo-Cross Európa-bajnokságnak, ahol az első napon magyar sikernek örülhettünk, Vas Blanka szerzett ezüstöt az elit nők versenyében.

Forrás: UEC

Másnap, azaz vasárnap került sor az elit férfiak versenyére, ami a két legnagyobb világsztár Mathieu van der Poel és Wout van Aert kihagyott – a hosszú országúti szezon után még nem kezdtek bele a cyclo-crossba -, viszont rajtuk kívül a legnagyobb versenyzők mind ott voltak.

Már a rajtban látszott, hogy a belgák komoly erőfölényben vannak, az első két sorban alig lehetett más mezes versenyzőt találni, mindösszesen a holland Lars van der Haar számított valamennyire esélyesnek. Az első kanyar után a mezőny közepében történt egy nagyobb bukás, amiben a verseny egyik esélyese Eli Iserbyt és a másik nagy belga Laurens Sweeck is érintett volt, mindkettőjüknek hátrányból kellett megkezdenie a felzárkózást. Ennek ellenére hat belga kerékpározott az élen az első körben, közülük Quinten Hermans tudott kicsit eltávolodni, de a többiek megfogták. Egy ideig még a holland Lars van der Haaron kívül egy spanyol és egy francia versenyző tudott a belgákkal tartani, de aztán csak a holland maradt. A következő körben már szakadozott az élboly, Hermans, Toon Aerts és Michael Vanthourenhout lépett el az Eli Iserbyt, Lars van der Haar kettőstől, a többiek gyakorlatilag már látómezőn kívül voltak. Iserbyt később megpróbált felzárkózni az emelkedőn a honfitársaira, de belerogyott saját tempójába és a holland bringás könnyedén elment mellette. Van der Haarnak nagyon feküdt a meredek emelkedő, egy körrel később ugyanitt előzte meg az Aerts, Vanthourenhout kettőst, akiktől közben ellépett Hermans.

Egy jó ideig csak azt láthattuk ahogy Hermanst üldözi van der Haar, aztán a holland a kedvenc emelkedőjén ismét “megnyomta a turbó gombot” és felért a belgára. Hermans hibázott a sárban, ezt kihasználva van der Haar elment mellette. Ezután látszott, hogy bajban van a belga, folyamatosan nyúlott el tőle van der Haar és gyakorlatilag a pálya minden pontján gyorsabb volt, mint Hermans. Van der Haar a célig még növelni tudta az előnyét és végül megszerezte az európa-bajnoki címet, Hermans pedig megőrizte a második helyét Vanthourenhouttal szemben.

Forrás: UEC

Részletes eredmények: https://www.uec.ch/resources/2021%20Events/cyclocross/liste/res/cro_me_resultsx.pdf

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo