fbpx

Különleges versenyt rendeztek Dubajban

A koronavírus-járvány miatt elhalasztott Dubaji Világkiállításon egy egész egyedi kerékpárversenynek lehettek szemtanúi az érdeklődők. Az idei expón ugyanis az olasz kiállítók kitaláltak egy “Made in Italy” névre hallgató kampányt, amelynek része volt az egynapos kerékpárverseny is.

A megmérettetés – amelyet az RCS szervezett – nemes egyszerűséggel a  Giro d’Italia Criterium nevet kapta, utalva a világ egyik leghíresebb kerékpáros eseményére, amelyre rendkívül büszkék a taljánok. Annak érdekében, hogy még közelebb hozzák a hazai hangulatot és a körverseny varázsát a látogatók számára, megrendezték azt kicsiben is: az expó keretein belül egy 2,1 kilométeres pályán kellett 30 kört megtennie a versenyzőknek, akik között szép számmal képviseltették magukat az élvonal kerekesei. A pálya úgy került kialakításra, hogy az pont az Amore Infinito-t, azaz a Giro logóját szimbolizálja a magasból. A verseny a ciklámen trikót (a pontverseny győztesének járó mez az olasz körversenyen) viselő Peter Sagan (Bora-Hansgrohe) győzelmével végződött, aki a célegyenesben lesprintelte a rózsaszínben tekerő Egan Bernal-t (Ineos Grenadiers). Érthető módon, hiszen a kolumbiainak kevésbé fekszenek a sík terepek az alkatából kiindulva, ellentétben a szlovákkal, akinek viszont ez volt az utolsó versenye a német csapat színeiben, a jövő évet ugyanis a francia pro-csapatban, a TotalEnergies-ben kezdi meg. Harmadik helyre öt másodperc hátránnyal Marc Hirschi (UAE Team Emirates) futott be, aki Geoffrey Bouchard-ot (Ag2r Citroën) verte a dobogó harmadik fokáért folytatott küzdelemben. Az off-season versenyen egyedüli magyarként Valter Attila állt rajthoz, aki  több szökésben is benne volt – igaz, ezek nem voltak hosszú életűek, lévén, hogy a peloton senkit sem engedett elszökni egy ilyen rövid szakaszon. Ennek ellenére a magyar kerékpáros megszerezte a “legharcosabb” versenyző címet; a leggyorsabb kör Filippo Ganna-é (Ineos Grenadiers) volt, míg a pontverseny győztese Elia Viviani (Cofidis) lett.

Sagan integet, miután lehajrázta Bernal-t, megnyerve ezzel a kritériumot. Fotó: giroditalia.it

A látványos show végén Sagan, Bernal és Hirschi végzett a dobogón. Fotó: giroditalia.it

Az idei világkiállítás így két szempontból is történelmire sikerült: egyrészt ez volt az első, amelynek a közel-keleti és dél-ázsiai régió adott otthont, másrészt első ízben rendeztek meg egy sporteseményt egy expó keretein belül. A Dubaji Világkiállítás egyébként 2022. március 31-ig tekinthető meg az Emirátusokban.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo