fbpx

Idén már a határon túlról is indulnak Vándortáborok

2022-ben 36 útvonalon, közel 900 turnusban várják a táborozókat

Erdélyi vándortáborok, 90 százalékos vasúti kedvezmény, új útvonalak – többek között ezekről is szó volt a Vándortábor Konferencián, amelyet közel 400, többségében tábort szervező pedagógus részvételével rendeztek meg az Eiffel Műhelyházban. Idén minden eddiginél több, megközelítőleg 20 ezer gyermek táborozhat majd az államilag támogatott Vándortáborokban. A szervezésben és a lebonyolításban az elmúlt évekhez hasonlóan az Országos Erdészeti Egyesület (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) vesz majd részt. A jelentkezés január 31-én indul a vandortabor.hu felületen.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos 2017-ben egy régi hagyományt felélesztve indította útjára a Vándortábor Programot, melyben felső tagozatos és középiskolás diákok fedezhetik fel az aktív kikapcsolódás örömét és hazánk szépségeit. 2018-tól az erdei és a vízi mellett már kerékpáros táborokat is választhattak a diákok, 2020-tól pedig zarándoktáborokkal egészült ki a programkínálat. A táborokban eddig összesen több mint 40 ezer diák és közel 3 ezer pedagógus vehetett részt. Összesen öt új (3 bringás, 1-1 vízi és erdei) útvonal közül választhatnak majd a tábort szervező pedagógusok, ebből két bringástábornak Erdély ad majd otthont.

A szervezők mindenkit biztosítottak arról, hogy a távolabbi helyszínek elérésében is minden segítséget megadnak. A Kormánybiztos jelentette be azt a megállapodást, amit a MÁV és a GYSEV társaságokkal sikerült megkötni, miszerint idén a vándortáborozók 90%-os kedvezményt kapnak azokon a vasúti járatokon, amelyek a táborral kapcsolatos utazásokhoz szükségesek. Ezen felül a 2021-ben nagy sikert aratott Vándorviadalt idén is megrendezik, melyben ezúttal is a résztvevők ügyessége, logikája és kitartása fog számítani. A Vándorviadal selejtezője márciusban kezdődik, a döntő versenyt pedig június 16-22. között tartják.

A Vándortáborok szellemisége 2022-ben sem fog változni. Az elmúlt 5 szezonhoz hasonlóan a szervezők célja ezúttal is az, hogy a felső tagozatos és középiskolás gyerekek kedvezményes áru táborokban, a természetben kikapcsolódva, olykor az elemekkel megküzdve fedezzék fel hazánk szépségeit. Az egyhetes táboron való részvétel összköltsége 36 ezer forint lesz, amiben a meleg étkezés és a szállások, programok költsége is beletartozik. Az elmúlt évekhez hasonlóan azok a tanárok, akik Vándortábort szerveznek, 100 ezer forintos javadalmazásban részesülnek.

A konferencia záróelőadását Böjte Csaba ferences szerzetes tartotta, aki beszélt az erdélyi kerékpáros vándortáborokról. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány a MAKETUSZ-szal közösen két útvonalat is szervez, amelyből az egyik Petőfi és Ady életútjának fontos állomásait fogja végigkövetni Székelyhídról indulva a Partiumban, a másik útvonalon Székelyföld nevezetességeit ismerhetik meg a vándortáborozók. Böjte Csaba említést tett arról is, hogy kísérleti jelleggel lovas vándortábort is szeretnének a jövőben indítani.

A konferencián Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy 2022-ben is lesz Tavaszi nagytakarítás kampány. Az erdők megtisztítására indított felhívás március 21-én indul. Az idei évre megújul a HulladékRadar alkalmazás is, ahol az illegális szemétlerakókat lehet bejelenteni a hatóságoknak.

Az idei Vándortáborokra a jelentkezési felületet 2022. január 31-én, reggel 6 órakor nyitják meg. Érdemes ezen a napon időben fellépni a vandortabor.hu oldalra, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján alig egy órán belül betelhetnek a helyek.

További információ a táborokról az alábbi honlapokon találhatóak:

ErdeiVándor: erdeivandor.hu
BringásVándor: bringasvandor.hu
VíziVándor: vizivandor.hu
Zarándoktábor: zarandoktabor.hu

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo