Az Absa Cape Epic 2026-os kiadása pontosan azt a drámát hozta, ami miatt ez a verseny legendává vált. Az utolsó szakasz előtt mindössze 13 másodperc különbség volt az összetett élén, a finálé pedig nemcsak izgalmat, hanem történelmet is hozott: a Matt Beers – Tristan Nortje páros lett az első tisztán afrikai csapat, amely megnyerte a Cape Epicet. A nőknél közben Candice Lill hosszú évek után végre felért a csúcsra, Alessandra Keller oldalán domináns teljesítménnyel.

Stellenbosch on the 22nd of March 2026. Photo by Michael Chiaretta/Cape Epic
13 másodpercből történelem
A zárónap előtt az olasz Luca Braidot és Simone Avondetto még vezették az összetettet, de a lendület már egyértelműen a dél-afrikaiaknál volt. A kérdés az volt, hogy ki bírja jobban a végét? A válasz már az első emelkedőn körvonalazódott. Beersék azonnal támadtak, és a Saaltjie mászásán már fél percet adtak az olaszoknak. A helyi közönség szinte tolta őket előre, miközben a sárga trikósoknál egyre inkább látszott a fáradtság.
A különbség a szakasz első felében két percre nőtt, és úgy tűnt, eldőlt a verseny.
Bukás és visszatérés
A Cape Epic azonban ritkán enged egyszerű történeteket. A szakasz felénél Nortje egy technikás részen beakadt egy fába, átbukott a kormányon, és komolyan megütötte magát.
„Tudtam, hogy nagyot estem” – mondta később. „A könyököm és a lábam is megsérült, gyakorlatilag el is zsibbadt, alig tudtam tekerni.”
Innen kezdődött az igazi verseny.

Stellenbosch on the 22nd of March 2026. Photo by Nick Muzik/Cape Epic
Miközben Sam Gaze és Luca Schwarzbauer (Canyon) a szakaszgyőzelemért mentek elöl, Beers minden erejével segítette társát, tolta, motiválta, és próbálta egyben tartani az előnyt.
„Ezért van ez a tetoválás a karomon: Never give up” – utalt Nortje a karján lévő feliratra. „Sok balszerencsénk volt a héten, de végig hittünk benne.”
Közben az olaszok új erőre kaptak, és az utolsó 10 kilométerre már 40 másodpercre zárkóztak fel. A verseny újra nyitottá vált.

Stellenbosch on the 22nd of March 2026. Photo by Nick Muzik/Cape Epic
A végjáték, amikor már nem a lábak döntenek
Az utolsó kilométereken már nem a wattok számítottak, hanem az, ki tudja jobban elviselni a fájdalmat. A sérült Nortje és a tapasztalt Beers végül kitartott, és harmadikként értek célba, ami épp elég volt ahhoz, hogy összetettben megőrizzék az előnyüket.
Az olaszok negyedikként futottak be, így a dél-afrikai páros 1:04 perces előnnyel megnyerte a versenyt.
„Ennél nagyobb dolgot nem lehet elérni” – mondta meghatottan Nortje. „Rengeteg áldozat van mögötte, a családom, a csapat… ma értük is mentem. Ez nagyon különleges.”
Beers ezzel már négyszeres győztes, és egy lépésre került a rekordtól.
„Ez azért különleges, mert azt vittük véghez, amit sok dél-afrikai próbált már előttünk” – mondta. „Tristan egész héten elképesztően ment, és ma is megmutatta, milyen karaktere van.”

Stellenbosch on the 22nd of March 2026. Photo by Nick Muzik/Cape Epic
Női verseny: dominancia ez egész verseny során
A nőknél az utolsó nap már nem hozott meglepetést. Candice Lill és Alessandra Keller hetedik szakaszgyőzelmüket szerezték meg a nyolcból, és magabiztosan húzták be az összetettet. A verseny sorsa gyakorlatilag már korábban eldőlt, miután Greta Seiwald betegsége miatt kiesett, így Kate Courtney egyedül maradt.

Stellenbosch on the 22nd of March 2026. Photo by Michael Chiaretta/Cape Epic
Lill számára ez a siker különösen sokat jelent:
„Hosszú út vezetett idáig” – mondta a dél-afrikai bajnok. „Néha át kell menni a nehéz időszakokon, hogy eljuss oda, ahol most vagyok. Ettől még értékesebb ez a győzelem.”

Stellenbosch on the 22nd of March 2026. Photo by Michael Chiaretta/Cape Epic
Keller sem rejtette véka alá az érzéseit:
„Ez kicsit olyan, mint egy világkupa-sorozat megnyerése, mert nyolc napon át kell kiegyensúlyozottnak lenni. És itt csapatként éred el – ez különlegessé teszi.”

Stellenbosch on the 22nd of March 2026. Photo by Michael Chiaretta/Cape Epic
Cape Epic, amiért szeretjük
A 2026-os Cape Epic mindent megmutatott, amiért ezt a versenyt a világ egyik legkeményebbjeként tartják számon: taktika, összeomlás, visszatérés és végül egy történelmi győzelem.

Stellenbosch on the 22nd of March 2026. Photo by Michael Chiaretta/Cape Epic
EREDMÉNYEK
Elit férfi 7. szakasz
- CANYON Luca SCHWARZBAUER & Sam GAZE (2:19.54)
- TOYOTA SPECIALIZED IMBUKO 2 Marco Joubert & Travis STEDMAN (2:20.58 | +1:04)
- TOYOTA SPECIALIZED IMBUKO: Matt BEERS & Tristan NORTJE (2:21.02 | +1:08)
- WILIER-VITTORIA: Luca BRAIDOT & Simone AVONDETTO (2:22.20 | +2:26)
- KLIMATIZA ORBEA: David VALERO SERRANO & Marc STUTZMANN (2:23.00 | +3:06)
Elit férfi összetett
- TOYOTA SPECIALIZED IMBUKO: Matthew BEERS & Tristan NORTJE (26:55.51)
- WILIER-VITTORIA: Luca BRAIDOT & Simone AVONDETTO (26:56.56 | +1:04)
- CANYON:Luca SCHWARZBAUER & Sam GAZE (26:59.25 | +3:33)
- KLIMATIZA ORBEA: David VALERO SERRANO & Marc STUTZMANN (27:07.59 | +12:08)
- BUFF-BH Wout ALLEMAN & Martin STOSEK (27:14.51 | +19:00)
Elit női 7. szakasz
- THÖMUS MAXON SABI SABI: Candice LILL & Alessandra KELLER (2:48.27)
- MASSI ISB SPORT Monica CALEDERON & Tessa KORTEKAAS (2:50.54 | +2:27)
- CHEMCHAMP HONEYCOMB Hayley PREEN & Hayley SMITH (2:52.59 | +4:32)
- SYMBTECH.NET Margot MOSCHETTI Claudia PERETTI (2:54.18 | +5:51)
- TORPADO FSA KENDA Katazina SOSNA-PINELE & Giorgia MARCHET (2:56.46 | +8:19)
Elit női összetett
- THÖMUS MAXON SABI SABI: Candice LILL & Alessandra KELLER (24:32.38)
- CHEMCHAMP HONEYCOMB: Hayley PREEN & Haley SMITH (25:25.36 | +52:58)
- TORPADO FSA KENDA Katazina SOSNA-PINELE & Giorgia MARCHET (25:41.37 | +1:08.59)
- SYMBTECH.NET Margot MOSCHETTI Claudia PERETTI (25:46.17 | 1:13.39)
- MASSI ISB SPORT Monica CALEDERON & Tessa KORTEKAAS (25:55.56 | +1:23.18
