Az országúti kerékpársport egyik legkonzervatívabb területe mindig is a hajtásrendszer volt. Dupla lánctányér és sűrű kiosztású sor, ez volt a rend, különösen a tavaszi klasszikusokon, ahol a macskakő és a káosz mellé nem szívesen kértek még technikai bizonytalanságot is a versenyzők. Aztán jött valami, ami elsőre inkább gravelnek tűnt, mint WorldTour-megoldásnak. A SRAM XPLR.
Klasszikusok, új megoldások
A tavaszi egynaposok – Flandria, Roubaix vagy épp a Gent–Wevelgem – mindig is a technika határait feszegették. A modern váltórendszerek, például a SRAM RED AXS Orbit csillapításával szerelt hátsó váltók már eddig is sokat javítottak a lánc stabilitásán, de a klasszikus 2x rendszer még mindig kompromisszumokat jelentett a legdurvább szektorokon. A változást részben a vázgyártók hozták el. Az UDH (Universal Derailleur Hanger) szabvány megjelenésével megnyílt az út egy teljesen új megközelítés előtt, és a SRAM nem is habozott élni vele.
Pedersen húzása: gravel hajtás, WorldTour győzelem
2025-ben a Lidl-Trek dán klasszisa, Mads Pedersen nemcsak egy versenyt nyert meg, hanem a győzelmével új megoldást honosított meg az országúti versenysportban. A Gent–Wevelgemen egy Trek Madone SLR-rel állt rajthoz, de a hajtásrendszer finoman szólva sem volt „országút standard”. Elöl egy 56 fogas aero lánctányér, hátul egy 13 sebességes, 10–46-os sor, mindez SRAM RED XPLR AXS rendszerrel. Papíron gravel, a valóságban viszont egy macskakövekre optimalizált fegyver. És működött.
Pedersen ezzel a szettel lett az első, aki klasszikus egynapost nyert olyan hajtással, amit eredetileg terepre találtak ki. Nem véletlenül. Az XPLR Full Mount kialakítása közvetlenül a tengelyhez rögzíti a váltót, megszüntetve a váltófület, így az egész rendszer merevebb, pontosabb és ellenállóbb lesz.
A történethez hozzátartozik, hogy ezelőtt már többször próbálkoztak a Lidl-Treknél egytányéros rendszerrel és többször technikai kudarccal zárult a próba. Kellett az XPLR szett ahhoz, hogy bátran odaállhassanak a rajtvonalhoz.
2026-ban a többiek is rájöttek
A 2026-os klasszikus szezonra már nem egyedi húzásról beszélünk. Több SRAM-os csapat is elkezdett kísérletezni, majd versenyezni az XPLR-rel. A CANYON/SRAM zondacrypto, az Uno-X Mobility vagy a Visma | Lease a Bike bringáin egyre gyakrabban tűnik fel az egytányéros, széles áttételtartományú rendszer. Wout van Aert például a Strade Bianche murvás útjaira egy 54 fogas lánctányérral szerelt XPLR rendszert választott a Cervélójára. Nem véletlenül, amikor az eső és murva egyszerre támad, a megbízhatóság többet ér, mint az elméleti áttételi finomság.
Egytányér országúton?
A kérdés adja magát: van-e helye az 1x rendszernek az országútin?
A válasz attól függ, hol és hogyan használod.
Az XPLR egyik legnagyobb előnye a brutális áttételtartomány és az egyszerűség. Kevesebb alkatrész, kevesebb hibalehetőség, nagyobb lánctartás. Klasszikusokra, rossz utakra, vegyes terepre szinte adja magát.
Ugyanakkor a hagyományos 2x rendszer még mindig verhetetlen ott, ahol a tempó magas és az út kevésbé rá. Pl a gyors mezőnyversenyek, a hosszú hegyi menetek, vagy amikor minden watt számít, és finoman kell lépkedni az áttételek között.
Nem csak a profik játéka
Ami külön jó hír, hogy az XPLR nem marad a WorldTour kiváltsága. A 13 sebességes, 10–46-os áttételtartomány nemcsak a RED, hanem a Force és Rival szinteken is elérhető, így egyre több bringás számára válik opcióvá, feltéve, hogy a váz kompatibilis az UDH szabvánnyal.
Forrás: SRAM
