Nagyszabású Alpok-túrákon nőttünk össze a Mongoose montimmal, de mióta belezúgtam a fekvőbringázásba, megérdemelt nyugállományát élvezi. Most viszont sorsforduló előtt áll:
Komponensei egy kis költséggel újonnan épülő rekura ugranak át – a váz viszont tökéletes állapotban megmarad, hogy visszarakott alkatrészekkel akármikor újra használható legyen. Nosztalgikus visszatekintés 15 évre, sok ezer kilométerre és magasságméterre, egyben szerelmi vallomás és hűségnyilatkozat…
Mintha aszfaltbontó légkalapácsot tartanék fáradó kezemben, úgy kell markolni az enduro motorok és terepjárók által feldúlt úton lefelé robogó monti kormányát. A váz cseng-bong a felverődő kövektől, iszonyú, mit kap már megint szegény. Egy jajszava sincs, mintha csak sejtené, hogy ez lesz a sok-sok alpesi túra záró momentuma, és nem is akármilyen: épp 3000 méter feletti magasságból, a Colle Sommellier hágótól ereszkedünk le. Igazából nem is egy gép kormánymarkolatát szorítom, hanem egy jó barát kezét. Hányszor bíztuk egymásra az életünket!
Hogyan is kezdődött a történet?
Csábítás a bringaboltban
Akkoriban, 1999-ben, már a második vonalba szorult az országúti bringázás, a monti vitte a prímet, évente egy-egy nagyszabású túrával az Alpok hegyvidékére. A Scott és a Trek után épp egy Mali Team volt soron, könnyű és jó acélvázzal, Marzocchi Bomber telóval, és eszemben sem volt lecserélni. Csakhogy az üzletbe betoppanva épp ott találtam a cégtulajdonos Máli Jánost, aki némi csevegés után előhúzott egy vázat, és a pult fölött felém nyújtotta, arcán az Évát megkísérő kígyó mosolyával: – Ezt nézd meg!
Megfogtam a vadgesztenye színében csillogó vázat, és tátva maradt a szám: nem esne le, ha elengedném, lebegne a levegőben! Megkopogtatom, falvastagsága, azaz falvékonysága nagyjából a sörös dobozé, anyaga ahhoz hasonlóan alumínium. Alu… Mindig is féltem tőle egy kicsit, olyan híre volt, hogy könnyű ugyan, de egy-két év után elreped, és akkor kuka. De olyan gyönyörű ez az Y-váz, a banán-alakú alsó csövével, hogy nem lehet ellenállni neki. Kell!
Tetszéssel nézegettem a nevét és az emblémáját is: nekem a mongúz a Dzsungel könyvének kobravadász Riki-tiki-tévije, az aranyos, lompos farkú kis állat, amely gyorsabb a viperánál. Eldöntetett, enyém lesz a váz, átszerelnek rá mindent a másikról. Annak a további pályafutására nem emlékszem, valószínűleg nagyvonalúan visszavette az üzletemberi erényeket a jó barát érző szívével ötvözni tudó János.
Amikor először mentem ki a Mongoose-zal, el voltam ragadtatva. Súlya a pillangóé, merevsége a vasúti hídé. Merevfarú, de ez nem baj, sőt az én túrastílusomhoz kimondottan előnyös: többször fordul elő hosszú-hosszú kaptató, sőt némi vállon cipelés, mint durva sziklás, technikás szakasz – többet számít a súly a rugózásnál. Egy tartós és szép kapcsolat vette kezdetét.
Erre-arra
Rengeteg hazai túra mellett tíz külföldi vállalkozáson volt társam a Mongoose NX 7.1. Az avatásra a Mussolini-utakon került sor a Brenner fölött. Nem ismeritek? Kár! Katonai céllal épült murvás, a mai napig pompás állapotban megmaradt, jól biciklizhető utak takarosan kifaragott kerékvetőkkel és viszonylag szelíd emelkedőkkel-lejtőkkel. Trófeaként csak úgy sorjáznak rajta a 2000 méternél magasabb hágók, és bejárásuk közben lélegzetelállító lepillantás adódik az autópályára, amelynek zaja már nem hallatszik fel idáig. Ez volt a nászút.
Alig egy hónappal később már a Pireneusok ormai között jártunk, meseszép, de szinte néptelen tájon. Aztán megint Alpok, magaslati pontok és magas szintű élmények gyűjtögetése, többek között egy kis kiruccanás 3000 méter fölé, a Passo Stelvio (Stilfser Joch) gleccser-sípályáján.
Időközben új mánia uralkodott el a terepbringások körében: a Transalp, azaz a hegylánc folyamatos átszelése észak-déli irányban. Ezt nekünk is ki kell próbálni Manóval, rendszeres tettestársammal. Meg is tettük, hat nap alatt, az Innsbruck fölötti Steinachból Riva de Gardáig, közben olyan csemegékkel, mint egyvégtében 2500 magasságméternyi lejtőzés az Eisjöchl hágóból. Sokat cipeltem a hátamon a Mongoose-t, de ő még többet engem! És még csak egy csavart sem kellett meghúzni rajta. Vázrepedés? Szinte látom, ahogy a fejcső plakettjén gúnyos vigyorra húzza pofáját az amúgy eléggé vicsorgó ábrázatú mongúz: – Hülyeséget beszélsz, olyan nálam nincs!
Volt ártatlan családi túra is Svájcba, de naná, hogy felhajtottam lányomat és vőmet 2000 méter fölé, mert anélkül nem érvényes az egész – Balázs is Mongoose nyergében ült, tőlem kapta, mi mással is lephettem volna meg, mint amit magam a legjobbnak tartok?
A komolyabb műfajban Árpival, azaz RP-vel – igen, az outdoor-márka gazdájával – végigküzdöttük Engadin megannyi látványos útját, köztük a sziklafalba faragott ösvényt a Val d’Uinában, majd megint Manóval az Aosta-völgy következett, ahol a Plateau Rosa (3105 m) volt a csúcspont, háttérben a Matterhornnal, amelyet épp innen, az olasz oldalból másztunk meg anno.
Aztán a hattyúdal, ódon erődök és magas hágók felkeresése Susa környékén, záróakkordként a Colle Sommellier, amelyre más örül, ha egyszer feljut, de nekem kétszer engedte meg a jó szerencsém. Ennyi nagy túra az Alpokban és a Pireneusokban – nem panaszkodhat sorsára a Mongoose sem.
Cserebere
Leleményes Odüsszeuszról tartja a fáma, hogy hétévnyi bolyongása során mindent ki kellett cserélni a hajóján, a palánkozástól az árbocig, mégis ugyanaz a hajó maradt. A Mongoose nem így járt, mert a váz még mindig ugyanaz, és most, hogy véget értek megpróbáltatásai, minden bizonnyal az ítéletnapi harsonáig megőrzi ütött-kopott festésű, de amúgy kifogástalan állapotát. Viszont minden egyéb lecserélődött rajta az idők folyamán. A Marzocchi átadta a helyét egy könnyű, levegős SID-nek, a V-fékek szétkoptattak néhány felnit, úgyhogy már hajlítatlan küllőjű Mavic kerekek vannak fenn, a lánc ki tudja hányadik, és ülésből sem az első szolgál már. Viszont minden tipp-topp, a gondos karbantartásnak és az állandó hadrafoghatóságnak köszönhetően.
Csak hát be kell látni, hogy további nagy kalandok nem várnak a Mongoose-ra, mert mióta rájöttem, hogy fájdalom és kellemetlenség nélkül is lehet bringázni, szinte kizárólag rekut hajtok. Ha hébe-korba felülök a montira, negyedóra múlva fáj a fenekem és a csuklóm, aztán a nyakam, aztán a vállam… Minek áltassam magam és őt, annak a korszaknak vége. Én pedig nem szeretném berendezni saját múzeumomat – három gyönyörű és príma országúti versenybringámat ajándékoztam el barátnak, családtagoknak –, ne lógjon haszontalanul az előszoba falán a monti sem.
Különösen, hogy izgatni kezdett a téma: össze kéne hozni egy olcsó rekut, egyrészt, hogy legyen nekem is „lengőorrú” gépem a „botvázú” Carbonrecumbent mellé, másrészt hogy leírhassam a dolog mikéntjét az érdeklődők okulására. Vázat persze kell építtetni, de kedvező költség-érték arányút készít majd Lompi, az ilyenek mestere – alkatrészekre pedig alig költök, mert a két kerék, a teljes hajtómű-fogassor-váltó rendszer, a kormány és a fék átkerül a Mongoose-ról. Amelynek a vázát, villával, kormánycsapággyal és üléssel gondosan megőrzöm, hogy ha mégis úgy hozza az élet, egy délután munkájával újjászülethessen.
Így kapcsolódik össze a múlt, a jelen és a jövő, így marad szerepköre sok közös élmény társának. Így szép ez. Összekacsintunk a mongúzzal: szívesen kölcsönzi a szerelvényeket. Ő már megtette a magáét.
Karlovitz „Pupu” Kristóf
Túranapló-kivonat
A Mongoose NX 7.1 túrái
1. 1999. VII. 17. – 18.
Monti túra Mussolini utakra Jóskával, utazás Nissan Vanette-tel, Mongoose bringa. Két egynapos túra a Brenner felett, illetve Pfitscher Joch és Schlüsseljoch. Ragyogó napsütés, zavartalan túra.
2. 1999. VIII. 16. – 29.
Pireneusok túra, Sárival és Nissan Vanette-tel, Vetta és Mongoose. Utazás egyik helyről a másikra bringával-autóval, vagy csak autóval, illetve napi túrák bringával és montival. 11 túranap: 2x montival a Canigoura; Puymorens és Envalira; Andorrában Bottella, Cabús és Arcalis; Ordino és Pailhéres; Port d’Aula; Bonaigua; Lac Cap de Long és Auben; Tourmalet; Tentes és Boucharo; Trumouse. 16 kétezres, két 1900-as. Összesen 587 km és 17014 m szint. Végig jó időjárás, nagyszerű túra.
3. 2000. VII. 29. – VIII. 1.
Monti túra Péterrel Toblach környékén, utazás Nissan Vanette-tel, Mongoose, Péter Renault Vanoise tesztbiciklin. Privát szállás. Négy sikeres túra szép időjárásban: Staller Sattel-Klammljoch, Drei Zinnen, Sennes-Fanes-Limojoch, Markinkele.
4. 2000. VIII. 27. – 31.
Monti túra Manóval a Stelvio környékére. Utazás Ford Transittal, Mongoose, privát szállás Gomagoiban. Elromló időjárás miatt csak három túranap, de a 3000 méter feletti gleccserbringázás és a hatalmas Forcola-kör nagyszerű volt.
5. 2001. VIII. 6. – 11.
Transalp túra Manóval, Sári Vanette-tel kísért. Mongoose. Indulás Innsbruck fölött Steinachból, Mussolini út, Schneebergscharte, Eisjöchl, a Brentában Passo Grosté, Riva de Garda. Nagyszerű, zavartalan túra, többnyire jó időjárás.
6. 2001. IX. 4. – 7.
Svájci családi nyaralás kapcsán két túra Kingával és Balázzsal (két Mongoose, Lauda): Val Chamuera és Val Fex. Barátságtalan időjárás.
7. 2001. X. 14.
Porsche Targa bemutató kapcsán (kiutazás Alfa Romeo 164-essel) Mongoose montival Villach széléből a Dobratsch csúcsára, eszményi viszonyok között.
8. 2002. VIII. 9. – 16.
Mountain bike túra Árpival, utazás az ő VW Sharan kocsiján, Mongoose monti, Ferienwohnung szállás Scuolban. Eleinte esős, majd ragyogó időjárás, hat túra, ezekből öt völgytúra menedékházhoz, almhoz, egy nagy túra: Val d’ Uina – Costainas és egy körtúra a Pass Suvrettára. Hét kétezres.
9. 2003. VIII. 19. – 24.
Mountain bike túra Manóval az Aosta völgybe, utazás Peugeot Partner tesztkocsival, Mongoose bringa, SID teló, Rolfo kerekek. Hat túranap, ragyogó időjárás, völgytúrák menedékházakhoz, hágókhoz. Csúcspontja a 3105 m magas Passo di Plateau Rosa a Matterhorn mellett. 159 km, 18 óra 46 perc menetidő, 6033 m szint.
10. 2006. 09. 10. – 13.
Mountain bike túra Zsolttal és Zoltánnal Susa környékére, utazás Mercedes Viano tesztkocsival, Mongoose bringa, SID teló, Mavic kerekek. Négy túranap, végig borús, felhős, ködös időjárás, de nem áztunk meg. Erődjárás a Col de Mont Cenis környékén (Ronce, Variselle, Pattacreuse, Turra), Passo Mulatiera, láncos út járással, Assietta gerinc, Col du Bleine-től a Testa del Assietta csúcsig, onnan én vissza, a többiek le Pourriéresbe, végül Colle Sommellier.
.
