fbpx

Párizs-Nizza: vajon ez már eléggé extrém időjárás? (videó)

Havazás miatt törölték szerda délután a Párizs-Nizza 3. szakaszát. Christian Prudhomme, a versenyt szervező ASO igazgatójának nyilatkozata szerint az út túlságosan csúszóssá vált, így a helyzet sem volt megfelelően biztonságos a versenyzők számára. A hidegben didergő kerekesek ugyan részint hálásak voltak ezért, ugyanakkor kritikus hangokat is hallani lehetett.

párizsnizza_aso_tél

Bár a szervezők és a kerékpárosok szakszervezete (CPA) az extrém időjárási protokollnak megfelelően tanácskozást tartott a 165,5 kilométeres szakasz előtt, annak több mint a felét, közel 100 kilométert mégis teljesítették a kerékpárosok, mielőtt megszületett a döntés, itt van vége ennek a versenynapnak. Thierry Gouvenou versenyigazgató később úgy nyilatkozott, a rajt előtt nem volt indokolt változtatni,  ekkor még messze nem volt extrém a szituáció. Nagyjából akkor változott meg hirtelen a helyzet, amikor a csapatok háttéremberei már a frissítőállomásnál készülődtek. A versenyt végül  a Col des Echarmeux-n állították le.

Praktikus, a verseny végső kimenetelét is befolyásolható szempontból ez annyit jelent: az ezalatt eltelt időt nem, a verseny elején lezajlott gyorsasági részhajrá és az első két emelkedő pontjait viszont hozzáadják az eddigiekhez. Összetettben továbbra is az ausztrál Michael Matthews (OricaGreenEdge) vezet még a prológon szerzett időelőnyének következtében.

Nem érhette persze teljesen váratlanul a szervezőket az eset, hiszen már hétfőn is Tél Tábornok uralma alatt tekertek a kerékpárosok. A hideg és a hó ellenére lezajlott szakasz után legerősebben talán Tom Boonen (Etixx-Quick Step) hallatta hangját, mikor arról beszélt, hogy az elviekben idén január 1-től bevezetett extrém időjárási protokoll, ami az előző évek tapasztalatai alapján egy jobban szabályozott keretet kíván adni épp az ilyen esetekben, gyakorlatban  még egyáltalán nincs életben. Boonen szerint a hétfői szakaszon  igenis tenni kellett volna valamit a -3 fokban és hóesésben kerekező versenyzők érdekében. 

Szerdán végül a félbeszakítás mellett döntöttek a szervezők, miközben tettek egy hamar elhalt kísérletet arra is, hogy 45 kilométerrel a vége előtt újraindítsák azt. Ám rögtön felmerült a kérdés, vajon ha  az elmúlt napok tendenciáit is figyelembe véve számítani lehetett arra, hogy problémás helyzet alakulhat ki, miért nem készült alternatív útvonalterv? Gouvenou azzal indokolta a B-terv hiányát, hogy az útvonalat már hónapokkal előtte leszervezik, egyeztetnek az útlezárásokról, önkéntesek állnak az út szélén, ezt nem lehet olyan gyorsan átszervezni. Ráadásul a szurkolók is  ez alapján tervezik meg, hol kívánják megtekinteni az adott szakaszt.

Persze mindennek kínosabb háttérösszefüggései is vannak: a verseny által érintett települések sok pénzt fektetnek abba, hogy részesei legyenek  az eseménynek, nem szeretnék, ha végül mégsem érne el hozzájuk a mezőny. A szervezőknek nehéz egyensúlyozni  a különféle érdekek és elvárások között, még akkor is, ha végeredményben mindenki  – a kerékpárosok szintúgy, mint a szponzorok –  ugyanazt akarja: lehetőleg ne maradjon el egy verseny. Éppen ezért is merült fel utólag a kérdés az alternatív útvonallal kapcsolatban is.

A verseny csütörtökön folytatódik egy 195,5 kilométeres, két harmadik és egy második kategóriás emelkedővel megspékelt szakasszal. Az igazán komoly hegyi szakaszok a viadal utolsó három napjára maradnak.

Leadfotó: twitter.com/parisnice

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo