fbpx

Giant NeosGPS computer teszt – mindenhova követ

A kerékpársportot sem kerüli el a világot átszövő kütyü-mánia: sokan vannak, akik ezt preferálják és a technika-technológia nyújtotta megoldásokat szívesen használják, és legalább ennyien, akik az egyszerűbb megoldásokat kedvelik. Mindkét csoport számára alkalmas eszköz lehet a Giant GPS alapú fedélzeti computere, a NeosGPS, mert a számos funkciója ellenére könnyen használható, de elő lehet csalogatni belőle mélyebb rétegeket is.

A dobozkát kinyitva a 2” méretű háttérvilágításos LCD kijelzővel ellátott órán felül bőségesen találunk a rögzítéshez szükséges kellékeket, USB kábelt a töltéshez, illetve a garanciális feltételeket és a gyors üzembehelyezést tartalmazó leírásokat. Itt lehetne kettéválasztani a cikket, a két felhasználási körnek megfelelően, mert ezek alapján el lehet indulni, de fontos megjegyezni, hogy a technokrata beállítottságúaknak hiányérzete lesz ezen a ponton. Nekik javaslom a következő bővített használati leírás letöltését és alapos áttanulmányozását. Persze a nem kütyüs tábor is belenézhet, mert találhat benne számára hasznos információt. Aki nem akar bíbelődni, az egyszerűség miatt választott GPS alapú órát természetesen csak felcsattintja a kormányra és élvezi, hogy semmi más nem lóg a kerékpárján, boldog lesz vele ebben a formában is.

Az órával az első dolgunk minden esetben az lesz, hogy csatlakoztatjuk a mellékelt kábel segítségével számítógépünkhöz, ezzel delejt adva az akkumulátornak, mely ideális esetben 16 óra üzemidőt ígér, ami a piacon kifejezetten jónak számít. Második dolgunk a Giant NeosTrack alkalmazásának letöltése az okostelefonra (Android-ra és iOS-re egyaránt elérhető), majd a két eszköz összehangolása Bluetooth-on keresztül. Ennek a protokollnak a 4.0-ás verzióján, vagyis a Bluetooth Low Energy-n keresztül kommunikál a hozzá csatlakoztatott pulzusmérő övvel, vagy a csapásszámmérővel is. Ha ezzel megvagyunk érdemes az óra firmware-ét frissíteni, s ezután beleállni a személyre szabás menetébe.

A jól olvasható kijelzőn összesen 5 adatot tudunk egyszerre megjeleníteni és 5 különálló oldalt állíthatunk be igényeinknek megfelelően, ha bekapcsoljuk a „Custom Page” opciót a beállításokban. Jól elkülönülnek egymástól, logikusan felépítve minden a maga helyén van. A legnagyobb kijelzést maga a sebesség funkció kapta, ezen a részlegen tudjuk a pillanatnyi, az átlagos, vagy a maximális sebességet megjeleníteni. A kékkel kiemelt sávban barometrikus magasságmérő által jelzett magasságot, szintemelkedést, szintcsökkenést, százalékos arányt és a hőmérsékletet láthatjuk. Lentebb a csapásszám- és pulzuskijelzés, illetve időre vonatkozó adatokkal találkozhatunk, a legalsó sorban pedig a napi- és összkilométerek számával, elégetett kalória mennyiségével, meg persze az órával kerülhetünk képbe. A felső sor ikonjainak megfejtése nem fogja senki képességeit meghaladni, azonban érdekesség, hogy az óra, ha kapcsolódik a telefonhoz, tud értesíteni minket üzeneteink érkezéséről, vagy bejövő hívásainkról.

Ha végigértünk a beállításokon, applikálhatjuk egyik vagy másik kerékpárunkra, mert természetesen tud kettőt kezelni és indulhatunk tekerni. Az óra mozgás esetén rákérdez, hogy akarjuk-e rögzíteni az útvonalat, vagy sem, de ha bekapcsoljuk a rögzítést, akkor azt utólag nagyon pontosan viszontláthatjuk térképen mit csináltunk, merre jártunk, milyen értékeket produkáltunk. Persze ezeket két népszerű platformon, a Strava-n és a Training Peaks-en is megoszthatjuk. Ezek elemzése menet közben, vagy utólag edzéshez is kiválóak. Tapasztalataim szerint a sebeség pontossága megfelelő, kontrollálva hagyományos órával sem mutatott eltérést, nyugodtan bízhatunk a GPS-ben. A barometrikus magasságmérés indulás előtti kalibrálásával kell valamennyit bíbelődni, de telefonról és az órán menüből is elvégezhető néhány gombnyomással. Apropó gombnyomás: a három nagy méretű kezelőgomb az óra oldalán helyezkedik el, így kezelése kesztyűben sem kihívás. Magától értetődően a tervezés során gondoltak a vízvédelemre is, az eszközt IPX7 védelemmel látták el, tehát biztosak lehetünk benne, hogy egy nagyobb eső sem fog benne kárt tenni.

Figyelmesebbek felfedezhetnek némi hasonlóságot a Bryton és a Giant órái közt, ami azért lehetséges, mert az előbbi cég szállítja az órák alapját a Giant-nek. Viszont alapos külső átdolgozáson, ergonómiai változtatásokon, illetve plusz funkciók hozzáadásán mennek keresztül a Giant égisze alól kikerülő órák, így ár-érték arányukban hasonlóan, vagy jobban teljesítenek, mint a „konkurens” gyártó termékei.

Aki úgy gondolja, hogy neki többre van szüksége tudásügyileg, de maradna a márkánál, az bátran olvassa el az általunk tesztelt Giant NeosTrack óra leírását, az még bővebb tudással van felvértezve.

Az órát a Giant forgalmazójától, a Progress Cycle-től kaptuk tesztelésre. A Giant NeosGPS ajánlott fogyasztói ára 24.990 forint.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo