fbpx

Fenix BC30 V2.0 kerékpár lámpa teszt: Erősen ajánlott

Korábban a Nagy kerékpáros lámpa teszt 2024 keretei között már teszteltük a Fenix BC30 V2.0 fényerejét, illetve külön itt foglalkoztunk vele, azonban a következőkben egy valós körülmények között végzett kis teszt anyagát olvashatjátok. Mivel a korábbiakban a lámpa fényereje le lett tesztelte, és a tulajdonságai is maximálisan ki lettek vesézve, ezért igyekeztünk nektek a használat oldaláról bemutatni a lámpát. A teszt két körben zajlott, egy kb 3 órás éjszakai, sík, nagysebességű országúti tekerésen, és egy késődélutáni, de korom sötét estébe hajló hegyikerékpár edzésen, mindkét alkalommal -2,5 és -3°C között volt a hőmérséklet.

Előszóban annyit jegyeznék meg, hogy amikor hozzám került a lámpa, és először a kezembe vettem, eléggé meglepő volt a mérete, mert ez a lámpa nem kicsi, ellenben nagy, sőt kifejezetten nagy. De milyen más is lehetne ha két darab lencse mögött egy-egy led bújik meg, az amúgy kiválóan összerakott házban, amiket két darab 18650-es akkumulátor táplál energiával. Csak az összehasonlítás végett, nagyjából 10 évvel ezelőtt a Kellys Beam, ami egy külső akkumulátoros (4db 18650-es akkumulátorral szerelt akkupakkal) 4db cree ledes lámpa volt, tudott a Fenixhez hasonló, 1600 lumen fényáramot. Innen nézve a BC30 V 2.0 ezt két leddel, és két akkumulátorral teszi ezt a Kellys lámpával hasonló akkumulátor élettartammal. Nagy kudos az aksi és led fejlesztők munkájáért.

Kezdjük az országúti teszttel:

Ami elsőnek feltűnt, az az a száraz tény, hogy nem fogom tudni feltenni a lámpát a koskormány bandázs nélküli részére anélkül, hogy az részben az előrenyúló tartón elhelyezett az amúgy nem jelentős terjedelmű Garmin 540 óra ne takarja a ki a fényáram egy részét, vagy másik szemszögből nézve a lámpa ne világítsa meg az óra bal felét. Ezt megpróbáltam azzal elhárítani, hogy az órát a stucnira tettem, viszont így nem volt hozzáférésem a bal oldali gombsorhoz.

Így tehát az első verziónál maradtam, elvégre olyan mértékű fényáram, és olyan széles megvilágított terület állt rendelkezésemre, ami nem túlzottan volt zavaró menet közben. A lámpa két lencséje közül az egyik egy közeli, a másik egy távolabbi pontra fókuszálja fényt, tehát az előttünk lévő terület nem csak egy jól meghatározott pontban kerül megvilágításra, hanem a közelitől egészen a távoli fókuszú fénypontig kifejezetten jó a megvilágítás. Erre rosszabb útviszonyok, rázós, kátyús utak esetén, ami lássuk be, idehaza azért nem ritka, kifejezetten nagy szükség van, főleg magasabb sebesség mellett. A lámpa 4 db+1 fényerővel rendelkezik, ebből haladósabb, 30 km/h körüli tempóhoz kiváló minőségű aszfalton nekem már a 200 lm is elég volt, de a 600 lm volt a kifejezetten optimális, kátyúsabb útszakaszokon jól jött az 1500 lm is, amit a kormányra szerelt kis kapcsolóval szerencsére kifejezetten könnyen lehet váltogatni. A távvezérlőn kapott még helyet egy reflektor gomb is ami a „Burst” módot aktiválja 2200 lumen fényerővel, amolyan reflektorként, sajnos csak 30 másodperc erejéig. Ez viszont akkor tud jól jönni, amikor egy szemből érkező gépjármű vezetője, vagy az automata világítás szabályzó nem veszi vissza a távolsági fényszórót időben. Ilyenkor egy villantás elég volt arra, hogy jelezzem, hogy már zavaró közelbe érkezett a távolsági fényszóróval. A legkisebb fényáram az 50 lm városban vagy egyéb jól kivilágított útszakaszokon jött jól, hiszen itt a sem a látáshoz sem a látszáshoz nem nagyon kellett több, és így az akkumulátor élettartam is kitolható, hiszen a vezeték nélküli vezérlővel kényelmesen tudjuk kiválasztani a megfelelő fényerőt akár hüvelykujjal anélkül, hogy a kormányt el kéne engednünk egyik kezünkkel.

Mivel a lámpa nagyon könnyen, minimális erőfeszítéssel levehető a tartó konzolról, a legkisebb fényáram akár útközbeni szereléshez, táskában való kutakodáshoz vagy csak a korom sötét udvaron a kulcslyukba való betaláláshoz is kiváló segítség lehet.

A két lencsés kialakítás előny és egyben hátrány is, ugyanis így sajnos a Fenix előrenyúló konzolokra tervezett Gopro tartójára nincs értelme felrakni a lámpát fejjel lefelé, mert a vetítési kép megfordul, és kvázi használhatatlan lesz.

Hegyikerékpáros teszt:

Egy rövid, de kifejezetten késő délutáni órában indultam neki a tesztelésnek egy XC edzés keretein belül. Sötétedés előtt indultam, és már a dombok között ért a farkasordító hideg, jó kis felhős koromfekete éggel fűszerezve. Az MTB egyenes kormánya tűnik nekem a lámpa igazi otthonának, Ide bármilyen zavaró körülmény nélkül fel tudtam tenni, elég távol a stucnitól, hogy ne a fejegységet világítsa meg. Főleg annak a tükrében jó az egyenes kormányon, hogy a tartó konzol szöge állítható, így tudom horizontálisan állítani a lámpa fényét, adott esetben a kormány bal oldaláról a fénycsóva irányítható az út jobb szélére is és fordítva. Az első ereszkedésen jött ki a lámpa igazi előnye, a széles és hosszú megvilágított terület 1500 lm mellett lehetővé tette, hogy egész bátran engedjem lefelé a bringát, ahol kellett rásegítettem a Burst mód 2200 lumenjével, de elárulhatom, hogy nem sokszor kellett alkalmaznom. Változó terepen a fényerő pl mászások közben visszább vehető volt akár 200- vagy nagyon erős emelkedőn akár 50 lm-ig is, az alacsony tempó miatt, amit pár gombnyomással azonnal vissza lehetett állítani a haladós 600 lm-re. A Hungarian Divide óta az nálam nagyon nagy bónuszt jelent, ha egy lámpát így és ilyen könnyen lehet a fényerő kimenetek között állítani, hiszen hosszú távon nagyon takarékos tud lenni, ha mindig az épp optimális vagy ahhoz közeli fényerőt tudod használni. Ha már a hosszú távnál tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy a lámpát kifejezetten alkalmasnak találom a Divide-hoz hasonló őrületekre, hiszen a jól szigetelt lámpa házból egy mozdulattal eltávolítható az akkumulátor, amit vagy cserélünk 2 db feltöltöttre vagy a meglévőket egy kétágú USB kábel segítségével a táskánkban tudunk tölteni. Igen jól érted! Magát az akkumulátort töltöd egy micro usb port segítségével. A -3°C fok melletti akkumulátor kapacitást nem sikerült sajnos (vagy nem sajnos? 😊) tesztelnem, mivel a Sokoró-dombságban sikerült belefutnom egy éjszakai vadászatba, nem kifejezetten örültek az úriemberek az 1500 lm fényerőnek a domb aljában, úgyhogy másztam is vissza a domb túloldalára és hazafelé vettem az irányt.

Összességében szívesen látnám ezt a lámpát a kormányomon egy többnapos ultra endurance eseményen, országúti felhasználásra fenntartásokkal ajánlom főleg ha előrenyúló tartón van a fejegységed, de koskormányra is léteznek már olyan aero kiegészítők (RideFarr Carbon/Alloy Aero Bolt-on), amikre pl simán felszerelhető úgy, hogy az előrenyúló tartón lévő órád nem takarja ki a fényáramot.

A lámpa összeszerelési minősége kiváló a lámpaház szigetelésévél együtt, a fényerő bőven elég, az akkumulátor élettartam bőséges, kérdés, hogy az ára belefér-e neked. Ha igen, erősen ajánlott kategória.

További infókat a kronium.hu oldalon találsz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo