fbpx

Eurobike 2013 – 27,5”-es bringát mindenkinek!

Aki lemarad, kimarad! Így summázhatnánk a friedrichshafeni kiállításon látottakat. A nagy gyártók többsége egyértelműen letette voksát a 650B kerékméret mellett. Jövő évtől – a belépő kategóriát kivéve, ami marad 26”-es kerekeken – minden árszinten találkozhatunk 27,5”-es bringákkal. A 29”-es kerékpárok természetesen továbbra is a kínálat részét képezik, de aki egy hagyományos, csúcs 26”-es versenygépre vágyik, annak alaposan körül kell majd néznie…

A 27,5”-es MTB 2012 márciusában, Nino Schurter pitermaritzburgi világkupa győzelmével került a köztudatba. Azóta elmélkedtünk már a kerékméretekről, a tavalyi Eurobike kiállításon megcsodáltuk a Focus, a Cube és a Haibike ilyen irányú fejlesztéseit, valamint összefoglaltam gondolataimat az új trenddel kapcsolatban.

Nemcsak a kiváltságosok számára lesz elérhető...

Nemcsak a kiváltságosok számára lesz elérhető…

Napról napra követem a külföldi szaksajtót, különös tekintettel a friss fejlesztésekre, ennek ellenére nagyon meglepődtem a németországi kiállításon látott 650B dömping kapcsán. A Rose, Merida és KTM sajtótáborokban már látszott, hogy 2014-re igen komoly erősítés lesz a gyártók részéről a közepes kerékméret terén, de nem számítottam ilyen radikális változásra. Úgy gondoltam, hogy a 26”-es bringák kifuttatása több évet vesz majd igénybe, egymás mellett kapható lesz a 3 kerékméret.

Haibike stand, előtérben a 27,5"

Haibike stand, tavaly még csak kísérletet tettek pár modellel, most előtérben a 27,5″

A piac azonban kegyetlen, ezt már megtapasztalták azok a cégek is, akik későn reagáltak a 29”-es bringák népszerűségének növekedésére. Egyik gyártó se akarja magát rossz helyzetbe hozni azáltal, hogy nem kínál olyan kerékpárt, amire hatalmas igény van. A célközönség pedig pont a lelkes amatőröknél kezdődik, akik látják, hogy bálványaik, Schurter és Hermida ilyen kerékmérettel versenyeznek és nem akarnak holmi ódivatú 26”-es „vacakra” felülni.

Érdekes, hogy a két legnagyobb amerikai brand, a Specialized és a Cannondale sem kínál 27,5”-es kerékpárokat jövőre. Úgy látszik, hogy az Egyesült Államokban még mindig a 29” az etalon, alapvetően elfogadott dolog arrafelé, hogy ami nagyobb, az a jobb.

Ez bizony "sufni tuning" 650B Cannondale

Ez bizony “sufni tuning” 650B Cannondale

Európa és Ázsia viszont nagyon fogékony az új trendre. Fontos kiemelni, hogy a 650B bringa használat közben, érzésre sokkal közelebb áll a 26”-es gépekéhez, mint a nagykerekűekhez. A 29”-es gépek előnyeit már gyakorlatilag az óvodások is kapásból sorolják. Tény, hogy magas embereknek továbbra is a „túnájnerek” jelentik az optimális választást, de egy hozzám hasonló, 180 cm-nél alacsonyabb felhasználónál több hátrány is jelentkezik. Elsőként az, hogy furán érezzük magunkat a kerekek között, egy „traktort” irányítva. Ezzel szemben a 650B használata teljesen természetesnek érződik egy megszokott 26”-es bringa után is.

A 650B bringák kis méretben nem annyira aránytalanok

A 650B bringák kis méretben nem annyira aránytalanok – a Bergamont is felült a hullámra

Részben esztétikai dolog csak, de egy kis méretű 29”-es MTB nagyon csúnya tud lenni, ugyanis ahhoz, hogy megfelelően alacsonyra kerüljön a kormány extrém negatív fokba döntött kormányszárat kell használni, amit azért az irányíthatóságon is megérezni. Eljönnek még problémaként a nagykerekűeknél a következők: rosszabb gyorsíthatóság, kezdők számára túlságosan nehéz áttételek, és amit én nagyon nem kedvelek, a játékosság és az agilitás hiánya. Hozzá kell tenni, ezeken a területeken sokat fejlődtek a 29”-es bringák az elmúlt időszakban. A Demo Day során volt alkalmam olyan típust kipróbálni, amit szívesen látnék a garázsban, hamarosan jelentkezünk a beszámolóval…

Giant Trance 650B - jó játék lehet

Giant Trance 650B – jó játék lehet, a háttérben meg az XC-fegyverek, az Anthem és az XTC, vagyis a “legnagyobb” gyártó is teljes 650B sort hozott az Eurobike-ra.

De miért nem jó a megszokott 26”-es? Miért ne lenne jó, ha több mint 20 évig jó volt?
Véleményem szerint nem lehet azt kijelenteni, hogy egyik kerékméret jobb a másiknál. A 27,5”-es kerekek előnyei a régi MTB mérettel szemben, hogy azonos szélesség mellett nagyobb stabilitást biztosítanak kanyarokban és emelkedőkön egyaránt (középcsapágy vonala lejjebb van az agyak tengelyvonalához képest), viszont érzésre nincs szignifikáns különbség. A fenti kérdésekre tehát legjobb válasz egy kérdés. Miért ne legyen olyan bringánk, amivel esetleg gyorsabbak tudunk lenni, de az élmény faktor ugyanúgy megmarad?

Egy elérhető árú, középkategóriás Rockmachine

Egy elérhető árú, középkategóriás Rockmachine

Ami miatt még jolly joker lehet a 650B méret, hogy hosszú rugóutas fullyk is készíthetők ilyen kerékméret mellett. A 29”-es össztelós gépeknek van egy határa, nem véletlen, hogy a gravity szakágakban (freeride, dh) nem terjedtek el. A 27,5”-es bringák viszont már gyakorlatilag uralják a frissen felvirágoztatott Enduro World Series versenyeit. Az ilyen versenyekre optimális 160 mm rugóút egy 650B kerékkel és egy XX1 vagy X01 szettel tökéletes kombinációt nyújt.

KTM Lycan 650B

KTM Lycan 650B enduró

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a 650B specifikus alkatrész ellátottságot. Középkategóriától kezdve gyakorlatilag bármi elérhető. Nincs az, mint a „túnájnerezés” hajnalán, hogy erősebb trekking felniket használtak a nagykerekű mániások és volt 3 fajta MTB gumi, amit nagy nehezen be lehetett szerezni.

DT villa, Schwalbe gumi, nem lesz gond az alkatrész utánpótlással

DT villa, Schwalbe gumi, nem lesz gond az alkatrész utánpótlással

Ha akarjuk, alkatrészenként is össze tudjuk építeni vágyaink 27,5”-es kétkerekűjét. Váz, villa, kerekek, gumik, azok az összetevők, amikből spéci darab kell. Nézzük sorban! Váz gyakorlatilag a 3 legelterjedtebb alapanyagból kapható lesz.

Ritchey bemutatóbringa acél vázzal

Ritchey bemutatóbringa acél vázzal

Acélból Ritchey bácsi remekműve, vagy az egyelőre még prototípus stádiumban levő, de igencsak bíztató Woodlands, aluból szintén lesz Woodlands vagy akár Merida, karbonból pedig szinte bármi, KTM-től kezdve Giant XTC-n keresztül akár egy méregdrága és egyedi Storck-ig.

A Storcktól megszokott nem nehéz és nem csúnya high-end mountain bike, 650B kerekekkel

A Storcktól megszokott nem nehéz és nem csúnya high-end mountain bike, 650B kerekekkel

Tetszetősre sikerült a 27,5"-es XTC

Tetszetősre sikerült a 27,5″-es XTC

Érdekesség a fenti Giant XC-vázon, hogy amíg 26″-es bringáknál korábban nem volt divat cross-country kategóriában az átmenőtengely, a 27,5″-es méretnél – hiába áll közelebb a 26-hoz, mint a 29-hez – már felbukkan hátul is a nagyobb stabilitást adó átmenőtengely.

Átmenőtengely a Giant XTC-n

Átmenőtengely a Giant XTC-n

Teleszkópok tekintetében szintén teljes a paletta. Kerekekből egyelőre a komplett szettek, amik inkább elérhetőek, de hamarosan a fűzött kerekek szerelmesei is megtalálhatják majd kedvenceiket a 650B felnik között is.

Méret specifikus csúcs kerék a Fulcrum-tól

Méret specifikus csúcs kerék a Fulcrum-tól

Érdekes, hogy pont egy amerikai gyártó, a WTB kínált már idén is 650B felnit, idén pedig bővült a paletta a képen látható extra könnyű versenyfelnivel

Érdekes, hogy pont egy amerikai gyártó, a WTB kínált már idén is 650B felnit, idén pedig bővült a paletta a képen látható extra könnyű versenyfelnivel

Gumikból teljes a kánaán, minden van, ami az eddig megszokott méretekben is volt. Idén a Schwalbe járt élen a 650B méretben, jövőre például a Continental és a WTB is több köpenyt kínál:

Continental 650B gumik a megszokott mintákkal

Continental 650B gumik a megszokott mintákkal

WTB 650B gumik

WTB 650B gumik

Nekem is emészteni kell még, furcsa leírni, de úgy tűnik, a 26″-es kerékméret megmarad a belépő szintű bringákon és a 27,5″ a közeli jövő!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.