Az XC / maraton trendek bemutatását célul kitűző cikkünk második részében a Breezer, a Crank Brothers, a Diadora, a GT, a Hispania, a Katz, a Pinion, a Kona, a Manitou, a Phil Wood, a Rewel, a Ritchey, a RockShox, a Rocky Mountain, a Rohloff, a Rudy Project, a Scott és a Sram újdonságait mutatjuk be. Hajrá!
Ismét egy kis retró. Alighanem a GT volt az egyik sztárja a kiállításnak, és erre tudatosan készülhettek is, ugyanis szájtátós kínálatot vonultattak fel, design tekintetében legalábbis mindenképpen. Ez az újraszabott Zaskar, mely karbon, de direkt a régi alu Zaskar formavilágára hajaz az eddigieknél vékonyabb csövekkel, ezüst fényezéssel. A színek terén a GT dobta be talán a legerőteljesebben azt a bizonyos neonzöldet. Ezen a gépen csak a nyereg, a markolat és a matricák egy része virít ebben a színben, de az extrém vonalon kertelés nélkül mindent neonzöldbe borítottak! Láttunk is pár igencsak meghökkent arcot…
Még egy gépet megmutatok a GT-től, mert ez egy jó példa a retro divathullámra. Elővették a hagyományos GT festést, és minimális módosítással kínálják néhány gépükön. Nosztalgiát ébreszt az emberben. Azok a régi szép idők, mikor még az MBAH-t lapozgattuk és Alison Sydor nyerte a budapesti Világkupa futamot ilyen GT géppel…
A Rocky Mountain sem marad ki az őrületből, és erre pont jó apropót szolgáltat a cég 30. születésnapja. Erre az alaklomra lepte meg a nagyérdeműt a Vertex T.O.-val, mely a klasszikus Rocky Mountain geometriát és juharfaleveles festést követi. Még a Flite nyeregből is egy klasszikus vonalakat követő retro példányt választottak.
Nagy visszatérő a Breezer! A montis hőskor tájékán volt híres, mint az egyik ős MTB márka, aztán szép lassan háttérbe szorult. Pedig anno 1977-ben az alapító Joe Breeze nevéhez fűződik az első modernnek mondható kinézetű MTB kerékpár megalkotása. A Lithning Pro Reynolds Cr-Mo csövekből készült, és festése is a régi idők Breezerjeinek festését követi. Bár alkatrészek tekintetében azért már napjaink elvárásait igyekszik kielégíteni, mégis kivált valamit a régóta bringázó emberből… Azok a kilencvenes évek!
A Kona is elővette régi logóját, és kicsit megújítva fém fejcsőembléma formájában használja ismét – bár a K betű nem ugyanaz. Remélhetőleg vannak az olvasók közt olyanok is, akiknek még mond valamit ez a logó! Szintén a kilencvenes évek közepét idézi…
Alaptétel a divatszakmában, hogyha valami elég régi, akkor nem szabad kidobni, mert hamarosan újra divatba jön. És lám, a kerékpáripar is kezd erősen hasonlítani a divatszakmára, vagy tán maga is az… Ritchey bácsi feltalálta a kereket! A matt fekete, majd a kicsit izzadtságszagú wet black és wet white fantázianevű felületek után itt a nagy újdonság, a régi jó polírozott alu! Mentségére legyen mondva a bajszosnak, hogy nem wet silvernek nevezte el, hanem beérte a Classic névvel. Nem tudom eldönteni, hogy csak azért látom szépnek, mert betöltöttem a harmincat, vagy tényleg van valami kortalan szépség a sima fényes alu felületben. Anno minden alkatrész ilyen volt, most mégis alig tudtam betelni vele…
De ha már régi, akkor legyen valami új is! Az örök „renitens” Crank fivérek jöttek ki ezzel a stucnival, mely azt a rögzítésmódot alkalmazza, melyet a Thomson is alkalmaz a villanyaknál, csak emezek a kormány rögzítését is így oldották meg. Ugye arról van szó, hogy az oldalsó csavarral két-két éket szorítunk be a stucnitest és a villanyak, illetve kormány közé. Mondhatni egyszerű, mint a faék. A rendszer nem a legkönnyebb, viszont nincs hátul csavar, amibe belerugdoshat az ember a térdével, és nagyon egyedi kinézetű alkatrész. A gyártó különböző színkombinációkban kínálja, a különböző neveket viselő gépeken feltűnt fekete-arany és szürke-piros verzióban egyaránt.
Egyre több cég kínál minden tekintetben profi megoldásokat éjszakai csapatásokra, 24 órás versenyekre. És nem csak a szinte már brutálissá növelt fényerőről van szó, hanem a lámpatestek rögzítését tekintve is igazi brainstormingot mutattak be a gyártók. Ez is egy nagyon praktikus megoldás, hiszen nem a kormányra kell felszenvedni valahogy a bilincsét, hanem masszívan az A-head hézagolóba kapaszkodik egy csavarral. Sajnos nem emlékszem melyik cég követte el…
Egyre több céget láttunk, akik komolyan gondolkoznak a láncváltós rendszerek alternatíváinak keresésén, és sokan eleve a láncot magát is szeretnék száműzni a kerékpárról annak karbantartásigénye, koszolódása és egyben koszolása okán. Az egyik befutónak az fogasszíj tűnik, melyek fixiken, single-speedeken, városi komfortbringákon éppúgy feltűntek, mint XC montikon. A Phil Wood cég kínálata az ehhez a rendszerhez szükséges alkatrészekre is kiterjed. Vajon mennyi idő alatt kopik el egy ilyen fogastárcsa a szíj alatt?
A Sram standja nálam vitte a pálmát! Nemcsak a mérete, hanem a koncepciója miatt is. Az országúti, MTB és városi szettjei külön-külön szekcióban voltak elhelyezve, akarom mondani fellógatva, ugyanis minden damilon lógott. Így nem volt kérdéses, hogyan győződjünk meg az adott alkatrész tömegéről. Az installáció inspirált is a megoldásra. Szinte észrevétlenül, de a nagy amerikai is felfejlesztette a kínálatát, és így egyben bemutatva sokkolóan hat egy kicsit a több száz alkatrész egy közepes supermarket méretű standon. Azt hiszem, felhúzhatja a gatyát a másik nagy S! Az újdonságok sorából a teljesen megújult X.0, X.9 és X.7 alkatrészcsaládokat emelném ki. Mindegyik elérhető 2 × 10-es vagy akár 3 × 10-es verzióban is, akár számtalan szetten kívüli hajtókarral kombinálva. Az X.0 és az X.9 ráadásul többféle színkombinációban lesz elérhető, előbbi például matt fekete-fényes fekete, fekete-piros, fekete-arany vagy fekete-kék verziókban.
Az agyváltós rendszerek talán legsikeresebb élharcosa a Rohloff. 14 sebességes agyváltójuk immár a többedik tökéletesítésen esett át. Természetesen ők is igyekeznek kiszolgálni a vevői igényeket, úgyhogy ha a vevő színeset – jelen esetben fényes lilát – kíván, akkor megkapja. Biztos vagyok benne, hogy az agyváltójuk elterjedésének leginkább csak a borsos ár szab határt, nem a műszaki tartalom színvonala és kiforrottsága. Ezt bizonyítja az is, hogy egyre több kerékpárgyártó építi be gyárilag a gépeibe a Rohloff agyat – például a képen is bemutatott Endorphin -, amihez viszont a vázon speciális szemek is szükségeltetnek a hátsó papucsnál kissé megszaporodott vezetékmennyiség kulturált és biztonságos elvezetésére.
Hasonló rendszer a szintén német Pinion is, csak ők a középcsapágyházba építették az agyváltót. A leginkább a Downhilles V-boxx-ra hajazó rendszerük köré egy egész kerékpármárkát is építettek. Ugyanis ahogy a képen is látható, jelentős hátránya az agyváltókkal szemben, hogy teljesen speciális vázkialakításra van szükség az alkalmazásához. A megoldás jelenleg 18 átfedés-mentes sebességfokozatot kínál, ami még több is, mint amit a Rohloff tud. Technikai vonalon az is nagy előnye a rendszernek – annak teljes zártságán kívül -, hogy nagyon alacsonyra helyezi a kerékpár súlypontját, ráadásul a hajtómű egyetlen picike tányérját is igen nehéz odaverni.
Az OK, hogy agyváltó, de akkor is még mindig ott van a lánc, ami koszolódhat, meg kenni kell. Ha viszont beburkoljuk, ez a gond is megszűnik. Erre a megoldásra is egy specializált cég vállalkozott, a svájci Katz, mely ugyan nem új, de mindig újra és újra megcsodálom gépezetüket. Idén már majdnem sikerült kipróbálnom a kiállítást megelőző DemoDay-en, de sajnos mindig lecsapták a kezemről. A képen a magyarázó ábra is jól látszik, mely megmutatja, hogy elől-hátul egy-egy kis görgő tereli a láncot a megnövelt láncvilla belsejébe. A gép hátulja egyébként 120 mm-t mozog, így a láncvilla szabad mozgását is biztosítani kellett, amit a hajtómű mögött beiktatott harmonikaszerű elem végez. Amúgy egy Rohloff agyváltó dolgozik a gépen.
Egy kis kellemes múltidézés a RockShox-nál. A dicsőségfalon felsorakoztatták legemlékezetesebb modelljeiket, kezdve az első villájuktól, a Quadra21-esen, a versenypályákon bizonyított 1,2 kg-os Indy SL-en és Judy-kon, az első SID-en, Boxxeren és Psylón és sok más típuson át egészen a Rebáig. Megint csak előtör belőlem a vénember, de felidéződnek bennem azok az évek, mikor még ugyanazzal a villával nyertek CC és DH futamot, mikor az utóbbi kategóriában a 63 mm rugóút volt a menő, vagy amikor az volt a nagy szám, ha egy villa fékhídján már nem volt ott a canti fék bowdenakasztója, mert már V-fékhez készült!
A Nagy konkurens Manitou házatájáról viszont egy friss újdonsággal jelentkezem, a kifejezetten 29-esekhez tervezett Tower modellel. Teljesen új villáról van szó, ám a technikai paramétereket tanulmányozva mégis kicsit nosztalgiám van: MARS légrugó és állítható TPC csillapítás kapott helyet a szárakban. Természetesen a kor szellemének megfelelően üregesre kovácsolt villaváll, lockout és „tapered” villanyak opció is szerepel az ismertetőjében.
Lassan terjed, és valószínűleg az országúthoz hasonlóan csak egy jól körülhatárolható réteg fogja használni ezt a megoldást, de egyelőre terjed a szingós monti kerék, Anno a Ritchey és a cseh Tufo indította el ezt az irányzatot, de a felnit kínáló standokon is egyre több ilyet láttam. Csak úgy mellesleg a képen látható integrált fejcsapágyas Rewel titan gép sem rossz…
Szerencsére nem csak eltűnnek és egyesülnek cégek, de néha újak is jönnek létre. Egészen friss cég a származására büszke spanyol Hispania. Mindjárt számos szakágban próbálják letenni a névjegyüket: XC, országúti, ciklokrossz, fixi, holland stílusú városi gépek stb. Gyors elterjedésüknek mindenképpen gátat szab az exkluzívnak mondható árfekvésük. Szemet legeltetni viszont tökéletesek. Ez a gép pont azt az irányvonalat képviseli, mely oly közel áll a szívemhez: egyszerű letisztult forma, egyszerű, de nagyon végiggondolt részletekkel – például a gyönyörű hátsó papuccsal -, semmi ciráda, itt-ott megbolondítva egy kis színnel. A karbon szingós kerék most is ott figyel.
Ejtsünk pár szót a kiegészítőkről is! A slágerszínek természetesen itt is visszaköszönnek. Azok pedig 2011-ben a neonszínek, élükön a neonzölddel. A képen a hivatalosan tavaly debütált Rudy Project Sterling modell 2011-es divatnak megfelelően tálalt változata látható. Izgalmas formaterv és brutális színek jellemzik.
A ruházat terén egyszerre tűnik érvényesülni a retrohullám és a neonszínek, habár ez nem is olyan ellentmondásos, mint amennyire elsőre tűnik, hiszen a neonszínek egyszer már divatban voltak, úgy a kilencvenes évek elején. Mindezek a legerősebben talán a Scott kollekcióján látszik.
A cipők terén szintén megjelennek a neonszínek. A Diadoránál különösen rákattantak erre a színvilágra, hiszen jövőre a fél palettájuk valahogy így fog kinézni. Akinek ez nem elég meredek, az képzelje el ugyanezt neonpinkben, akinek pedig még az sem, az a kettő szín kombinációjában, hiszen mindezek a verziók megtalálhatók lesznek a palettájukon. A kiállításon és most e cikk írása közben is az járt a fejemben, hogyan lehetséges az, hogy egyik évről a másikra kb. 150 cégnek jut eszébe ugyanaz a szín/színvilág? Az előző divathullám, a fehér több év alatt, fokozatosan teljesedett ki, most viszont teljesen hirtelen váltásnak lehettünk szemtanúi. Alighanem a cégek összebeszéltek a háttérben. Nem véletlen mondtam, hogy kezd a divatiparhoz hasonlítani a kerékpáripar…
Szöveg és fotó: GG