A mai, második napon a szervezők az East to West elnevezésű szakasszal kedveskedtek nekünk: a szigetet kelet-nyugati irányban szeltük át egy 45km-es XCP, azaz point-to-point etap keretében. A táv hallatán az ember joggal gondolhatja, hogy egy hazai középtávú maraton is hosszabb ennél, de elhihetitek, nem volt egyszerű történet.
A mai napot szintén sprinteléssel zártam: 5 km lóhalálában való megtétele után 10. helyre tudtam felküzdeni magam. Lógott is a nyelvem… 
Hajnalban villámlás, a reggelizés alatt pedig masszív eső borzolta a kedélyeket. Ha eddig nem volt elég sárdagasztás, akkor ma biztosan. De legalább a bringám visszanyerte régi önmagát: teló- és váltószerviz, forgáspontok, lánc stb. sártalanítása mind Viktor érdeme.
Az előző naphoz hasonlóan, ma is a Legenda parkból indultunk mindannyian a városon át a sportkomplexumig, ahol szépen időrendben mind a négy kategória elrajtolt (master és senior kategóriában is komoly verseny zajlik, komoly pénzdíjazással).
Mondanom sem kell, az eső nem sokat hűt a levegő hőmérsékletén, így már 10 órakor szakadt rólunk a víz. Persze nem mindenkiről, ugyanis például indonéz barátaink lábtyűben és hosszú felsőben tekertek (a hőgutának azonban semmi jelét nem adták).
Az éles rajtunkra szintén 10.40-kor került sor. Az aszfaltos “hullámvasúton” jól éreztem magam, jól is helyezkedtem, egyedül a gyomrom nem volt az igazi. Pár km megtétele után, terepre váltva pedig újra megkezdődött a nemulass.
A teljesítendő 45 kilis penzumunkra 1000m szint jutott. Ez talán még önmagában nem is lenne olyan sok, viszont vagy síkon, vagy pedig nagyon sok esetben a meredekség és a sár miatt tekerhetetlenné vált emelkedőn került “leosztásra”. Nem mondom, a tolás nem megy rosszul, több embert utol is értem az égig érőnek érzékelt emelkedőn, a saras lejtőzés azonban nagyon belassított. A pálya első tizenpár km-e egyébként megegyezett az előző napi pálya utolsó szakaszával – csak éppen most visszafelé kellett teljesíteni.
Körülbelül félidőnél értem utol az összetettben előttem álló Aurelie-t, majd az utolsó lejtmenetben ismét elvesztettem. Az egyik kanyart követően pedig, nagy meglepetésemre, Blaza Klemencicet látom, aki kissé el volt kókadva. Gyorsan megkérdem, minden oké-e, majd a “yes” hallatán haladok is tovább. Majd ő is hátba csap, csakúgy mint egy tájföldi leányzó.
A síkra érve azonban összeszedtem a maradék erőmet, felhajtottam az agydurrantó XX.Force izómat, majd üldözőbe vettem a lányokat. Igaz, nem láttam őket, azonban 5 km-rel a cél előtt a tájföldi lányt utolérve Viktort is megpillantom. Ahogy azt az előző nap tettem, ma is rettenetesbe kapcsolva a tocsogó fűben elhúzok mellette, mint akit íjból lőttek ki.
Ekkor valahogy olyan érzésem támadt, hogy ha tartani bírom a tempót, javíthatok még a napi helyezésemen. Így is történt: 4 lányt, köztük Blazát és Aurelie-t is utolértem, s egy patakátkelésnél, amolyan cyclocrossos módra fürgén elfutottam mellettük. Egyébként már a szombati maraton óta két hatalmas vízhólyag boldog tulajdonosa vagyok, ami nem könnyíti meg a járást… de kit érdekel, ha versenyhelyzet adódik?!
Az utolsó 2 km -en pedig újból leszakadt az ég. Olyan zápor kerekedett, hogy alig lehetett látni valamit az útból. Ekkor értem utol a napi utolsó áldozatom. A cél előtti 500m-t jelző tábláig kísértem, majd egy kőmederben jobbról beelőztem. Mivel a szombati maraton céljával megegyezett a mai verseny finise, adott volt a taktika. Egyedül már csak az aszfalton kellett figyelnem, hogy ki ne csússzak a zuhogó esőben.
Így a mai napon végre top tízes lehettem, végre!
A lányoknál Lea és Maja sprintben döntötte el a helyezések sorrendjét, amiből Lea került ki győztesen.
Utánuk Adelheid Morath érkezett. Egy biztos, Lea és Maja egyértelműen erősebbek a a többieknél.
A fiúkról egy pár sor, ahogyan Viktor kívülről látja az eseményeket. Számukra a prológ csupán bemelegítésnek számított, az első nap körvonalazódtak az erőviszonyok. Az első 5-6 versenyző más dimenzióban teker, mint a többiek, ami nem csoda, hisz több XCO-világranglista top 10-es versenyző is elrajtolt.
A Giant Pro XC Team a 3 versenyzője számára 8 pár (!) kereket hozott, amire szüksége is volt a tavalyi győztes Fabian Giger-nek, hiszen nem kevesebb mint 7 defektet és ezzel fél óra hátrányt szedett össze a többiekhez képest az első napon. Csapattársa, a svéd Emil Lindgren gyűjtötte be az első etapot egy sprintbefutó keretében Maxime Marotte (BH Suntour) és Kohei Yamamoto (Specialized Factory Racing) előtt. A második Etapon Giger győzelemmel vigasztalódhatott az első napi balszerencse után, mögötte 3 perccel Lindgren , a többnapos menő Kristian Hynek és Marotte érkeztek, egymásra és leginkább az összetettre figyelve.
Ami engem illet, a mai szerepléssel Aurelie-vel másodpercre azonos idővel a 10. helyre kerültem! Holnap az elit fiúkra 81, ránk pedig egy 54 km-es etap vár.
