fbpx

Dósa Eszter blogja: Duna Maraton (3:05)

Kemény héten vagyok túl. 23 óra tekeréssel a lábaimban álltam rajthoz vasárnap a Duna Maratonon; akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire enyém lesz az a nap. Ráadásul éppen azt kedveltem benne, amit a többség utált: a hatalmas hőséget. Talán emiatt is történhetett meg, hogy – női győztesként – a 9. középtávos fiú (ki nem volt más, mint Makács Gabi!) után értem célba.

Részben pedig, mert a múlt vasárnapi Mezőny OB-t követően, “büntetésből” a Mátrában végezhettem az edzéseimet (mivel a főhadiszállásunk félig Hatvanba került), hétfőn mindjárt háromszor abszolválva a Gyöngyös-Kékestető távot. Napi 130-160km volt az előírt penzum. Mit mondjak, az elalváshoz nem volt szükség esti mesére…

Miért is ez a sok tekerés? Hisz szombaton Dolomiti Superbike maraton Olaszországban, ami a maga 110 km-ével és 3600 m szintemelkedésével igencsak embert próbáló. Kora ősszel pedig Marton VB Franciaországban… Az EB óta egyébként is túlteng bennem a motiváció, így nem érzem tehernek a megnövekedett edzésidőt.

A pénteki átmozgató edzést követően az Aranycsengő Kupa országúti versenyen álltam rajthoz, amely Balassagyarmat és Garáb közt vezet 40 km-en át a Cserhátban. Jót szokott tenni egy kis intenzív ráhangolódás a nagy versenyek előtt.

Nagy meglepetésemre az Időfutam OB győztesét, Zelinka Gabit láttam meg a rajthoz érve. Ejha, akkor itt ma nem lesz könnyű dolgom… Igazából csak a hegyi hajrá végéig terveztem erősebb tempót, utána pedig csak “utazósebességen”, minél jobban pörgetve tovább a célig.
Majd elkövettem egy hibát: az erősödő tempóban ránéztem az órámra, s megijedtem attól, amit láttam: 183 a pulzusom. Bakker, de mi lesz így a Duna Maratonnal? Hát visszavettem a tempóból, így szépen le is szakadtam a bolyról, amiben persze Gabi ott volt… ezt követően egy hármas bolyban haladtunk az utolsó emelkedőig, ahol aztán a fiúk nem akartak velem mászni a célhoz vezető emelkedőn. Így másodikként végeztem Gabi mögött, s csapattársam, Szabina előtt.

Sajnos az eredményhirdetést nem tudtam megvárni, mert délután Hatvanban Viktor állt rajthoz a sprint távú triatlonversenyen. Öröm volt a rég nem látott ismerősökkel találkozni, de legfőképp drága Edző Uramnak szurkolni. Érzem, fogok én még ebben az életben triatlonozni.

Most, azonban, a montizásé a főszerep!
A rajtom jól sikerült, csakúgy, mint az első hegymenet. Ameddig csak lehetett, igyekeztem az első, majd szétszakadásával a második bolyban maradnom, ezzel egy kis előnyt szerezve a lányok előtt. Úgy érzetem, jót tett az elmúlt két országúti mezőnyverseny: a Pap-rét felé vezető aszfalt úton egyenletes, de határozott tempóban haladtam felfelé. Az első frissítőig egy kulaccsal terveztem menni, ahol is Viktor vár majd az ivópúppal. Kellett a folyadék, hatalmas volt a hőség. Én persze ennek csak örültem. Az első frissítőt elérve mindjárt 2 pohár vizet is kértem, amit zúdítottam is a fejemre. Viktor azonban nem láttam. Gondoltam, ez biztos a rövidtávosok frissítője, 3 kili múlva következik a miénk.

Azonban csak nem akart következni. Ugyan volt még vagy 3 ujjnyi izó a kulacsomban, de Dobogókő, ahol a következő kulaccsal vár majd Jimmy és “bringabandás” kolleginája vár majd a következővel, eléggé messze van még. De nem estem kétségbe, az EB-n is túléltem a -1 itatózónát. Legrosszabb esetben megállok vízért Pilisszentkeresztnél. De akár a feladott pohár is elég lehet, hiszen előző nap (is) szépen feltöltöttem a folyadékraktárakat. Dinnye-dinnye-dinnye!

Ez volt az első alkalom, hogy élesben tesztelhettem az új Rudy Project Noyze szemüvegemet, illetve a fotokromatikus lencséket. Sajnos a spanyol ötnaposon elveszett a régi, s sokáig vaciláltam, ki legyen az utódja. mit mondjak, nagyon jól döntöttem. A verseny első szakaszában Sokkal bátrabban vettem a lejtőket, mint szoktam, hála a Photo Red lencséknek. Gyönyörű élesen kirajzolódtak a kövek, gyökerek, ráadásul gyorsan követte le a fényviszonyok változását is. Soha rosszabb döntést!

A nagy tempó azonban majdnem a vesztemet is okozta a Szentlélek előtti katlanos lejtőzés során. Történt ugyanis, hogy a “célon túllőve” olyan sebességgel haladtam egy idő után, ahol már éreztem, határeset a kövek s a mély por lereagálása. A három nyilas jelzést pedig nem vettem komolyan. Ráadásul egy nagy szikla előtt, én botor, túl is húztam a féket. Folyománya: fejjel előre bukok át a kormányon – telibe találva egy hatalmas sziklát.

Hála az égnek, a szép-új Bell sityakom tökéletesen csillapította a becsapódást, így a fejem megúszta a közvetlen találkozást, azonban a vállam-alkarom-oldalam szépen le lett nyúzva… azt hiszem, inkább nem is gondolok bele, mi történik, ha nem véd meg a bukó… Egy biztos: a jó sisak tényleg életet menthet!

Sok időm azonban nem volt a földön “heverészni”, mert nem volt messze Fenyvesi Peti, Buzsó és még egy srác. Csúnya lett volna, ha a kanyar mögül előbukkanva átgázolnak rajtam… A frissítőhöz érve kezdtem érezni, hogy picit megüthettem az alkarom is, az adrenalin elmúltával kezdett fájogatni. Ránéztem: hát, véresnek ugyan véres, de nem vészes, ezzel legyűröm a távot. Ami még kb. 40 km… Csak a lefeléken ezentúl ÉSSZEL fogok menni. És nem dísznek titulálni a három nyilat…

Ha jól emlékszem, Dobogókőre mászva ért utol Ibrányi kolléga. Na őt most nem kellene elengedni! Hát próbáltam kapaszkodni. Lefelé, persze, simán otthagyott, meg sem próbáltam a tempóját bevállalni a történtek után. De az emelkedőkön rendre utolértem, így folyamatos fogócskázásban voltunk, jóformán a célig. Tetszett, izgalomban nem volt hiány!

Közben Plilisszentlászlón Viktortól a púpomat is megkaptam, amiről először azt gondoltam, hogy felesleges, és csak hátráltatni a fog az Attilával folytatott viaskodásban, azonban éppen ennek köszönhetően értem be előtte. Az utolsó frissítőben, míg ő megállt, roboghattam a maradék km-eken. Persze éreztem, hogy nem fog csak úgy elengedni. Így a síkon is nagy tempót diktálva sikerült a menekülés, s az óra 3:05-ös állásánál célba értem.

Érdekes volt egyébként, hogy nem éreztem magam kifacsart citromnak, nem okozott volna gondot a hosszabb táv. De nem vigéckedek, most szombaton, azt hiszem, számolni fogom a kilométereket. A női dobogó végül Módos Gabival és Orosz Anitával lett teljes, felnőttben a lengyel Michalina Ziolkowska állhatott dobogóra. A fiúknál Blazsó Marci, Horváth Csabi és a lengyel Radoslav Rekawek érkezett elsőként a hosszútávról.

 

A fotókat köszönöm Tirszin Janinak, Zudor Imre Gyulának, illetve a szuper kezdő képet “Hz Pictures”-nek, a frissítést pedig Zsókáéknak és Viktornak!

Szombaton pedig majd gondoljatok rám, életem leghosszabb (és legkeményebb?) maratonja következik!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.