fbpx

Dósa Eszter blogja: a Dolomiti Superbike-on

Dósa Eszter, a Vtalitás SE-Scott _Nutrixxion versenyzője Európa egyik klasszikus mountain bike maratonján, a Dolomiti Superbike-on indult a hétvégén, s jó eredménnyel zárt a 122 kilométeren, erről olvashatunk legfrissebb blogjában:

Hát igen, a Dolomitok sem véletlenül lett a Világörökség része 2009-ben! Egyszerűen lélegzetelállító, ahogyan még 2000 m magasságban tekerve is föléd magasodnak a sziklás hegyormok… Órákon át lehetne gyönyörködni benne.

Nekem azonban egy-egy ellopott pillanat jutott csak részül, hiszen versenyezni jöttem, nem túrázni! 6:17-et bringáztam a 122,3 km-en, ami az abszolút 12. helyre volt elegendő. Ahhoz képest, hogy sosem volt még ilyen hosszú versenyem, nem is olyan rossz!

Pénteken kora reggel utaztunk le Czira Zolival (aki már “visszajáró vendég”) az olaszországi Villabassába. Délután rajtszámfelvétel, technikai értekezlet, kiadós vacsora, majd mihamarabbi szundi volt a program, ugyanis másnap 7.30-kor már rajtoltunk is!

Annak ellenére, hogy hosszú volt a táv, nagyon kemény rajtnak néztük elébe. A fiúk többsége igen agresszív volt, ennek folyományaképp végignézhettem egy szalagkorláton való átesést is… Jól indult a nap…  A lányok is őrült tempót diktáltak, igyekeztek a fiúk bolyában maradni, ameddig csak lehet, hiszen döntő lehet az első hegyre való gyors feljutás, ami mindjárt 1000 m szintemelkedéssel járt.

Hogy a korai rajt, vagy az elégtelen bemelegítés, a 15 fokos hőmérséklet (vagy ezek mindegyike) miatt történt-e, nem tudom, mindenesetre kb. negyed órával a rajtot követően drasztikusan visszaesett a pulzusom. Nem értettem a dolgot, de igyekeztem nem sokat töprengeni rajta, hiszen látótávolságon belül tekert 3 ellenfél is.

Fél óra elteltével a nem túl előkelő 18. pozícióban voltam (amiről persze csak utólag szereztem tudomást Viktortól, aki otthonról, neten követte a verseny alakulását). Habár azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a Marathon World Series (kb. világkupa) egyik állomása, amin az elit élmezőny biztosan rajthoz áll, szóval kemény a mezőny. Mellettük pedig az amatőr bringásoknak is jut lehetőség; így összességében 4000(!) kerekes lepte el szombaton a Dolomitokat.

A pályajelölés kiváló volt, az 5 technikai és 9 frissítő állomás pedig bőven elegendőnek bizonyult a segítővel nem rendelkezőknek is. A frissítőkben víz, kóla, izó, néhol energiaital, illetve dinnye, banán, süti, sonkás szendvics(!) és energiaszelet állt rendelkezésünkre. Szóval éhen-szomjan nem kellett halni.

Ami engem illet, nem mertem újjal kísérletezni, így maradtam a jól bevált és a gyomrom által is preferált “házi” Nutrixxion sós szeletnél, a koffeines és XX-Force géleknél, illetve XX-Force és Endurance izónál. A kis izós tasakokat és szeleteket a bal, a géleket a jobb zsebbe pakoltam el, míg egy plusz kulacs + pumpa a középső zsebbe került. Nem árt, ha tudom, mit hol találok…

Mivel sok frissítőállomás volt, így nem kellet a hátamon vinni az ivópúpomat, csupán megtölteni a kulacsomat. Így 1-2 percet töltöttem el az állomásokon. A segítőkre nem lehetett panasz, bár az egyik hegytetőn a lelkes bácsi úgy elrakta a kulacsom tetejét, hogy maga sem találta… de a szándéka a legjobb volt.

A bő 6 óra alatt 1 szelet, 4 koffeines és 2 XX-gél, 1 banán és 2 szelet dinnye fogyott el, ami mellé kb. 3 dl kólát, 2 dl vizet, 2 l sima és 1 l “agydurrantó” izót bírtam meginni. Mivel nem vagyok egy nagy ivó, az órámat (és persze a többieket) figyelve igyekeztem emlékeztetni magam az ivásra, mert a csalóka hűvös időben is könnyen ki lehet száradni. Azonban a megelőző napok étkezésére és a reggelire is igyekeztem odafigyelni: bőségesebb és szénhidrátban gazdag volt.

A pályáról pár gondolat. Teljesen esőbiztos, bár ezt szerencsére nem kellett megtapasztalnunk. 90%-ban murvás, “schotteres” utak, normál mennyiségű aszfalt, illetve összesen kb. 10 km egynyomos, közepesen technikás, hosszabb-rövidebb ösvényes szakasz alkotta a 122km-nyi távot. Ez utóbbiból persze került mintegy 2km-nyi az utolsó lejtőzésbe is…

A vonalvezetése pedig annyira jól ki volt találva, hogy folyton tudatosítanom kellett magamban, hogy nem, nem most gyönyörködünk benne, hanem egyszer szépen visszajövünk, s bebarangoljuk a Dolomitokat. Most VERSENY van! Erre persze a látótávolságon belülre kerülő, illetve engem hajkurászó kolleginák is gyorsan “rávezettek”; folyamatos küzdelem zajlott, még az utolsó 20 km-en is! Habár kevés volt az igazán durván köves és gyökeres szakasz, a nagy sebességű száguldozásból könnyen baj lehetett. Gondoltam én ezt aggodalmaskodva, csupán annyit elfelejtve, hogy a több ezer résztvevő 95%-a ilyen hegyeken edz nap mint nap…

A rajtot követő nehézségeket leszámítva komoly holtpontom nem volt, sőt, az utolsó 40km-en az XX-Force-nak köszönhetően szinte szárnyaltam, a fiúk nagy döbbenetére. Úgy néztek rám, amikor elhaladtam mellettük, mint akik szellemet látnak! Zavarba ejtő volt…

A végső, XCO-s lejtőzést pedig nem is maga a terep, hanem a bringát toló emberek biztonságos kikerülése nehezítette meg. Persze készségesen utat engedtek, ahogyan a versenyszabályzatban ezt ki is kötötték, de a tempót azért okosan kellett megválasztani. Mivel tudtam, hogy 2 lány még biztosan feni rám a fogát, egészen a célig sietősre vettem a figurát.

Hatalmas öröm és megkönnyebbülés volt megérkezni! Persze a verseny igazából nem itt ért véget: mosakodás, ebéd, bringatakarítás stb. várt még rám. Illetve a szervezők által ingyenesen biztosított masszázs, ami hozzásegített, hogy “magamhoz térjek”.  Elfáradtam, meg kell hagyni.  Csakúgy, mint Zoli, akinek a táv mellett betegséggel is meg kellett küzdenie. De ő nyert, sikeresen célba ért.

A célterületről visszaindulva egy díszesen kifestett házra hívta fel a figyelmemet. Először nem értettem, mi benne a különleges, majd nem akartam hinni a szememnek: odabenn tehenek ebédeltek békésen… EU-konform, az biztos!

Este azonban ért még minket egy kis meglepetés: a szervezők elrontották a foglalásunkat, s csak egy éjszakára számítottak ránk… A probléma azonban gyorsan megoldódott, s mivel fél 8-kor mi sem vártuk el, hogy nekiálljanak vacsit készíteni, a szomszédos pizzériában megkóstolhattam az “igazi” olasz pizzát. Mert hát minden rosszban van valami jó.

Mindent egybevetve, életem egyik leghangulatosabb és legkeményebb versenyén vehettem részt. Amit picit bánok, hogy nem minimum egy hétre jöttünk (vagy mindjárt kettőre!), egyszerűen hihetetlen, mennyi lehetőséget biztosítanak a kikapcsolódásra: hatalmas mennyiségű bringaút, amely télen kiváló sífutópálya is egyben, a lesiklást kedvelőknek számára pedig lépten-nyomon felvonók, s (számomra) ijesztő pályák. A túrázási és hegymászási lehetőségekről nem is beszélve… bőség zavara. Szóval több mint érdemes ide ellátogatni!

Eredménylista

Fotók

Hivatalos videó hamarosan!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.